2018. november 26., hétfő

Huth Gergely lapja mentegeti a nemzetektől szép világra és a tiszta gyerekkorra rontó aljas globalizátor céget

Ezt sikerült öszehozniuk az aljas telekom mellett.
A múltkor a TV-ben azon poénkodott hogy a szerkesztőségben szivárványos WC-jük van,ezen iromány tükrében szerintem nembiztos hogy poénból.


pestisracok.hu
November 2-án reklámfilmmel indult a Magyar Telekom új márkakampánya, szembeszállva a negatív sztereotípiákkal, pozitív példákat, sikertörténeteket mutat be a „tipikusan magyar” fogalmának újragondolásához. Az új kampány reklámfilmjét a megjelenés óta szokatlanul nagy érdeklődés övezi, társadalmi vitát indítva a közösségi médiában. A reklámfilm célja, hogy párbeszédet indítson a témában, hogy az emberek elmondhassák, ők mit gondolnak a kérdésről – olvasható abban a közleményben, amelyet a Telekom juttatott el szerkesztőségünkhöz szerdán.
A kampány fő üzenete, hogy a Most Generációnak mindenki tagja, a pesszimista gondolkodás megváltoztatásához ma adottak a lehetőségek, amihez a Telekom biztosítja az eszközöket. Ezúttal az eddigiektől eltérő, merész vállalást tett a Magyar Telekom azzal, hogy felteszi a kérdést, mi a „tipikusan magyar”. Egy meghatározó, felelős vállalat feladata az is, hogy merjen társadalmi kérdésekben véleményt formálni, újat mutatni, párbeszédet, vitát indítani. A film eleje a negatív sztereotípiákat mutatja be, majd a sikeres magyarok innovációi, eredményei nyújtanak pozitív példát arra, hogy a jelenben mire legyünk büszkék – hívta fel a figyelmet a cég közleményében Szabó Béla Attila, a Telekom márka és lakossági kommunikációs igazgatója.

A kampányarcok azok a sikeres magyarok, akik országhatárokon átnyúló elismerést szereztek, rájuk legyünk büszkék és őket nevezzük „tipikusan magyarnak”, magunk mögött hagyva a negatív képzettársításokat. Lévay György mesterségesintelligencia-kutató is feltűnik a Telekom filmjében, aki 2010-ben veszítette el karját, ma pedig saját robotkezének fejlesztése révén nyújt merőben új megoldást sorstársainak fogyatékosságuk leküzdéséhez. A színtévesztés korrigálására szolgáló szemüveg kifejlesztésével Wenzel Klára alkotott kiemelkedőt és segít a rendellenességgel élőknek. Axente Vanessa, a jelenleg legsikeresebb magyar szupermodell, aki a világ legnagyobb divatmárkáival dolgozik, most először vállalt hazai reklámfilmben megjelenést. A példamutatók közt világhírű sportoló, fizikus és feltaláló is szerepel, többek között Keszthelyi Vivien, a világ legfiatalabb háromszoros túraautó-bajnok pilótája – olvasható a Magyar Telekom közleményében.