2017. március 31., péntek

Mától csak érvelek

Mai naptól kezdve minimálisan sem teszek jelzőket senkire sem,bár eddig is figyeltem és csak az ösztönlény ami kivetnivaló lett volna de mától ez sincsen csakis érvelek nemszeretnék pokolra kerülni.
Korábbi blog bejegyzések törölve lettek2010-2017-i.

Meg tudtam csinálni egy programmal hogy lecseréltem az összes ösztönlény szót a letöltött blogban csak a google nem engedi a saját túl nagyra sikerült fájlját visszatölteni,ezért inkább letiltottam minden bejegyzést és lassan haladva visszafelé majd engedélyezem őket miután korrigáltam az esetleges bántó jelzőket,bár az ösztönlényt is 90% csak csoportosulásokra értettem személyre közvetlenül nem.

2017. március 30., csütörtök

SIO ROSTOS LIME + KALIFA EGZOTIKUS MIX

2 zacskó CHIPS áráért egészséget is lehet nassolni.
Én már vagy fél éve csak ezt a kombinációt civilizációból hazafelé menet.
Mindkét magyar cég szemmel is láthatóan profi és érezhetően is.Árban is kedvezőek a többihez képest.


Már a nemzetekre rontók szolgálatában

A legújabb hazaárulók vagyis tudatosan vagy megtévesztve de a nemzeteket és a magyar nemzetet is eltörölni akarók táborában szólalnak meg.


Amúgy engem nem lep meg semmi.Én ahogyan mindenkinél náluk is megelőlegeztem a legjobb elvárásaimat.

 György Zsombor

 Borókai Gábor


Csaba László

Ázsiában hódít a koppányi aga testamentuma :)

Meg is értem teljes joggal :)
Pár hónapja? csináltam egy facebook lapot a méltatlanul elfeledett "A Koppányi aga testamentuma" c filmnek is.Csak egy egyszerű bemutató oldalt.Eleddig nulla elérése volt de pár napja Indiai pakisztáni vagy kitudja milyen ázsiai országból egycsapásra napró napra érkeznek a kedvelések.Már 24 nél tart.

Én nem reklámozom,nem is facebookozom,csak olvasok pár oldalt és 1 motoros lapon nagyonritkán hozzászólok.
Angela Merkelén már rég nem ezen a néven mert letiltották a régit,mert igazi híreket linkeltem be.

Tehát nemtudom hogyan találtak rá ázsiából.
Fogalmam nincs mi tetszik nekik rajta,egy szimpla információs lap belinkelve a film és pár fotó a várról.Lehet megfogta őket is a teljesen boldog egyszerű zenéje(hátmégha a szöveget is értenék) és az egyszerű és tiszta középkori hangulat a mezők a lovasok a párbaj ahol az egyik fél egy izmos muszlim aki végez a magyarral.(aztán a fia bosszút áll)

2017. március 29., szerda

2017. március 22., szerda

A Francia elnökjelölti vita blokkolása a pl a youtube-on

A youtube nem engedélyezi a francia elnökjelölti vita automatikus fordítását.
És angolul sem találod meg a vitát hogy bekapcsold az automatikus fordítást.

Valami olyan hangozhatott el vagy úgy szerepelt a nemzetekért harcoló Le Pen amit nem engedélyezhetnek nem jó ha a világ minden sarkában  tudnak róla.

youtube=google=facebook=twitter=......................=a nemzetekre rontó globalizátor brigád kiszolgálói

Megpróbálom megkeresni,de elsőre sőt 5 perc alatt sem sikerült.
Se francia sem angol nyelven.


Erre sem gondolnak talán ennyire kevés gondolatúak

Egészen elképesztő hogy a magyar médiában sehol nem lehet sehol nincs automatikusan magyarra tolmácsolva lefordítva semmilyen nyilvánosan közvetített angol német vagy francia politikai vita beszéd vagy egyéb esemény.

Ez eloszlatná azt a tartalmi káoszt amit a félrevezető (=általában hitetlen vagyis nem Istenfélő fék-evesztett szivárványos drogos baloldali liberálisok)cikkei okoznak.

Erdogan teljessé teszi a zűrzavart ,besegít az Európai nemzetek lebontásába

1.
Martin Schultz = Angela Merkel brigád

Azért hozták előtérbe az ellenszenves Schulzt-ot hogy az emberek mégis inkább Merkelre szavazzanak.

2.
Összeveszés a törökökkel talán szándékos előre kitervelt,felbontani az amúgy sem migrációfékező paktumot és csúcsra járatni a bevándoroltatást(nemzetek eltörlését) hogy kelet Európa se ússza meg

3.
Erdogan nácizza vagyis "szélsőjobboldalazza" a szivárványos szélsőbaloldalt.
Tehát még az összeveszést is úgy kell végrehajtani hogy a valódi igaz jelzőket jellemzőket nehogy rámondják az Istentelen szivárványosan  az Európai kultúrára és keresztény értékekre rontó brigádra.Csak a nácit kiabálják ez tudatusuljon az emberekben.
Teljes a zűrzavar.

4.
Iszonyatosan kevés gondolatú felelősségérzet nélküli  Istentelen drogos céltalanul vergődő elvetemedett értelmek kerültek milliók sorsáért felelős pozícióba.

Egy családos ember sosem tette volna tudatosan tönkre az eredeti keresztény Európát a német kultúrát és életmódot,nem kockáztatta volna a gyermekei jövőjét.

Csak az aki már nem tud magával mit kezdeni és talán még valami globális jótevőnek is képzeli magát.
A saját tévképzeteit valósítja meg egy országot felhasználva.



2017. március 18., szombat

Ha nem volna a Fidesz már megszűnőben volna magyarország

Nagyon későn jöttem rá hogy mekkora zseni brigád vezeti az országot.
És hogy mennyire nem tudják mert nem is lehet elmagyarázni a népnek miért csinálják azt amit csinálnak.

De azért magamtól is rájöttem.
Minden a pénzről szól.


Ha Orbánék az első zakó után nem jöttek volna rá erre az örökérvényű igazságra akkor sosem lett volna kétharmad sosem menekült volna meg a nemzet.
Orbán pontosan tudja és még időben eszméltek és erejük is volt hozzá hogy helyrehozzák az első bénázásikat és felépítsenek ha kell összelopják összeügyeskedjék azt az anyagi háttérbázist majd mellé azt a konkrét személyekhez köthető egyre terjeszkedő nagyvállalkozói kört akik biztosítják számukra a korlátlan anyagi fedezetet,és ez elsősorban nem öncélúmlehet vannak vadhajtások de a fő irány nem öncélú hanem a nemzetért történik.

Ha nincsenek Orbánék akkor a rendszerváltáskor nyugatról készen betoppanó nagytőke és hazai kitartottjai Gyurcsány és az egész MSZP a mai napig uralhatták volna az országot a médiát és a gazdaság meghatározó szegmenseit.

Minden a pénzről szól a politikában.Az MSZP és Gyurcsány nem ismerték fel ezt annyira mint Orbán.
Az MSZP és Gyurcsány elherdálták az ország vagyonát és a pártjuk vagyonát is ameddig tartott hiszen a nyugati nagytőke markában fürödtek ,a pártállamból megmaradt összeköttetéseik a médiában és a gazdaság privatizációjakor létrejött nagyvállakozók között megvoltak.

Csakhogy mivel a világképük eleve nem akar magyarországot hanem egy globális egyesült internacionális nagy multikultúrát ezért ebben a fenenagy amerikai mintájú szabadosságukba teljesen belefért a kitartotti kiszolgálói szerep.Ömlött ki a pénz az országból teljesen kiszolgálták a nyugati nagytőkét és közben nem vették észre(mivel nem is vehették észre mert az elvtelen nihilisták kevés gondolatúak hiszen a beléjük nevelt kommunista ateista a lélek nélkül Istenhit nélkül a saját életük utánjában sem hisznek nem tudnak és nem is akarnak előre gondolkodni,nem is érdekli őket semmiféle magasztos közösségi cél,csak a saját időleges érdek,látszik most is hogyan marják egymást)

Tehát nem vették észre a pártállami vagyon teljes eltékozlása eldorbézolása közben a szűz piacnak számító lerabolható ország észhezz térését miáltal alóluk és mögűlük lassan kihátráló rabolni tovább már nem képes nagytőke és kihaló pártállami médiaszereplők eltűnését és a szabados mocsoktól megcsömörlött lakosság és az új nemzedékek egyes nagyvállalkozók nemzettudatra ébredését + az ellenzék Orbánék eszmélését hogy pénz és pénz és pénz kell ahoz hogy médiát hogy hangot hogy hatalmat szerezzenek vegyenek maguknak amivel megmentik a magyar nemzetet.


Viszont ezt amit én már átlátok ezt Orbánék nem tudják elmagyarázni a lakosságnak.
A kommunikációjuk szerintem iszonyatosan rossz.
A lakosság annyit lát hogy személyes önző érdekek mentén nyerik az állami pályázatokat az Orbánközeli vállalkozók.

Miközben itt egy hatalmas játszma megy a háttérben és a tét a magyar nemzet megmaradása.
Akinek pénze van az vesz médiát az vesz meg embereket.

Az a világot globalizálni akaró érdekcsoport akik vélhetőleg a legnagyobb multinacionális cégek vezetőiből állnak és akiknek eszköze az amerikai demokrata párt és az EU-s liberális baloldali politikusok ezek folyamatosan "ostromolják" az országot.

Franciaország és Anglia az utolsó órákban van hogy eszméljen ,Angeláék nem fogták ezt még fel a németeket most eszik meg éppen a kór keletre terjed.

Anyagi lehetőségeik korlátlanok,a háborítatlan és nem eléggé szabályozott kapitalizmusban termelték ki őket,addig nálunk  27 év alatt kellett a semmiből sőt ex-baloldali pártállami ellenszélben megerősödni felerősödni hozzájuk egy pártnak egy társaságnak akik fel tudják venni a kesztyűt ellenük.

Volt egy betelefonálós msor az ATV-n ahol egy bácsika betelefonált hogy ő személyesen ismeri Orbánt ,és jó gyerek,ő nem lop ő nem olyan.

Szóval az eszmélésem fényében ez hihető is,én mostantól maximálisan érteni vélem Orbán és a nemzeti anyagi holdudvar felépítésére tett törekvéseit.

Bár jóvolna valahogy a nyilvánossággal megértetni pl egy alapítvány létrehozásával ami kimondottan a Fidesz-t mint pártot támogatná anyagilag és a nemzetet megőrizni akaró nagyvállalkozók nyíltan fizetnék be oda az anyagi támogatást amiket pályáztokon nyert megbízásokon kerestek.
És az alapítvány kimondottan csak a Fidesz számára lenne hozzáférhető vagy a mindenkori nemzeti érzelmű pártok részére.

Azt meg elég könnyű eldönteni kik azok.







Az Euronews hazudik a magyar határvédelemről (video)

A nemzeteket és az európai értékeket eltörölni akaró homo..álisok vezette megtévesztő elnevezésű  euronews a lenti videóban azt hazudja hogy a menedékkérők nem hagyhatják el a tranzitzónát és konténerekben kell lakniuk.

Miközben elhagyhatják dél felé Szerbia felé és nem kell lakniuk konténerben de ha akarnak  lakhatnak ameddig megvárják a kérelmük elbírálását.

Az euronews is része annak a nemzetekre rontó globalista Európai Egyesült államot tervező szivárványos bagázsnak akik az Európai médiákban gonosz magyar lágereket hazudnak.


HírTV: Kálmán Olga műsor: "Épülhet e nemzeti egység a gyűlöletre"

A magyarországot és a többi nemzetet megszüntetni akaró szélsőliberális szivárványos társadalmat Európai Egyesült államot tervező globalista erők kezébe került HírTV-ben hagzott el a fenti mondat Kálmán OLga msora bevezetpőjeként.

Szerény csendes TV-néző kérdése:

-Hol és ki milyen közéleti szereplő és jobboldali politikus mondta hogy gyűlöli a menekülteket?

-Nehéz elképzelni hogy létezik az értelemnek olyan alagsora ahonnan nem érteni a veszélyt ami az országot a kultúrát az életmódot a közbiztonságot és európát sőt a nemzetektől kultúráktól hagyományoktól életmódoktól arcoktól rasszoktól színes érdekes izgalmas és ezért utazható a léleknek kikapcsolódást nyújtó az emberiség hajnala óra kikristályosodott világrendet fenyegeti.

-Tehát mivel ezt mindenki érti ezért aki ennek ellenére betelepítene ide arabokat és egyéb nációkat az nem akarja magyarországot és összekeveredett Európai kontinenst akar

.Jóvolna ha a sajtó munkatársai ezt folyamatosan számonkérnék rajtuk megkérdeznék tőlük tájékoztatva a lakosságot hogy valójában mit is akarnak kik is ők.

Feltör a xar a mélyből,legfelsőbb szinten is foglalkoznak a világméretű "szivárványosítással"

http://demokrata.hu/hir/borul-az-asztal-obama-es-soros-hekkeltek-kulfoldi-valasztasokat

SPUTNIK INTERNATIONAL

A fenti címmel számol be ma az orosz hírügynökség angol nyelvű portálja arról, hogy Mike Lee utahi, Jim Inhofe oklahomai, Thom Thillis észak-karolinai, Ted Cruz texasi, David Perdue georgiai és Bill Cassidy louisianai szenátor azt állítja, a külügyminisztérium dollárjait George Soros milliárdos által finanszírozott szervezetekhez csatornázták.



Az ugyanezen témában készített jelentésében a Fox News még hozzáteszi, az említett szenátorok felszólították Rex Tillerson külügyminisztert, hogy vizsgálja ki az ügyet.

A Forbes Soros nettó vagyonát 20 milliárdra becsüli, amely értelmében a világon ő a 22-ik leggazdagabb ember. Soros Nyílt Társadalom Alapítványának 37 országában van hivatala, és 11 milliárdot költött világszerte különféle projektekre, amióta azt 1993-ben létrehozta, mint kitűnik 2015-ös költségvetési beadványából.

Tekintettel a Nyílt Társadalom Alapítvány működésének méretére, nem igazán túlzottan nehéz kapcsolódási pontokat felfedezni. A szervezet egyedül 2014-ben a 43,8 millió dollárt költött médiával kapcsolatos ügyekre, közölték az alapítványnál 2015-ben.

Az amerikai kormányzat megkísérelhette, hogy szuverén külföldi kormányokat befolyásoljon úgy, hogy pénzt utalt át „szélsőséges és olykor erőszakot alkalmazó politikai aktivisták számára”, derült ki a Washington Free Beacon hírportál által megszervezett levél másolatából.

Az elmúlt hónapokban külföldi méltóságok – beleértve megválasztott vezetőket – aggodalmukat fejezték ki azon „lehangoló hírek” fölött, hogy az Egyesült Államok be akar avatkozni más nemzetek politikai ügyeibe, mondta Mike Lee szenátor. „Ez magában foglalja az arról szóló jelentéseket, hogy diplomaták politikai kedvenceikkel játszanak; az USAID (US Agency for International Development, azaz az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége, mely rövidítésben az „AID” segítséget jelent) pénzzel támogat szélsőséges és olykor politikai aktivistákat, az amerikai kormány pedig marginalizálni akarja a vezető pozíciókban lévő mérsékelteket és a konzervatívokat.”

Macedóniában az USA a médián és ottani nagykövetségén keresztül kívánt befolyást gyakorolni. Az elmúlt években olyan jelentések láttak napvilágot, amelyek szerint az USA szkopjei nagykövetsége aktívan beavatkozott a pártpolitikába. Az Obama-kormány pedig a baloldali politikai csoportokat részesítette támogatásában a többiekkel szemben.

Albán vezetők elmondták amerikai tisztségviselőknek, hogy Soros „mély zsebéből” finanszírozott csoportok „bizonyos politikai eredmények” megvalósulását akarták.

A szenátorok véleménye szerint az amerikai adófizetők pénzének ilyetén felhasználása aláássa az Egyesült Államok azon kezdeményezését, hogy „jótékony nemzetközi kapcsolatokat” építsen ki és felszólítottak arra, hogy ezeket a műveleteket azonnal fejezzék be.

Lovas István

2017. március 15., szerda

A nemzetekre rontó globalisták kiforgatták a populista szó jelentését

A nemzetektől kultúráktól életmódoktól arcoktól rasszoktól színes érdekes izgalmas és ezért utazható a léleknek kikapcsolódást nyújtó világra rontó Európai Egyesült államot tervező globalista médiának sikerült elérnie hogy az amúgy pozitív jelentéssel bíró populista vagyis népszerű jelzőt negatívnak állítsák be.Populista vagyis népszerű vagyis olyan dolgokat mond és tesz ami tetszik a népnek vagyis az emberek többségének vagyis mi ez ha nem a tökéletes demokrácia.A nép olyan embert választ akinek a döntései legjobban megfelelnek neki.


Minden a választáson kampányoló párt populista,csak az egyik ténylegesen a nép óhaját igyekszik teljesíteni a másik hazudik.

A Soros György által pénzelt Majtényi László és a többi hozzá hasonló bérenc mint Gyurcsány párt a Szél Bernadett párt az MSZP és a többi elkezdték használni a nemzet fogalmát miközben ha tehetnék megszüntetnék azt és minduntalan a kvótanépszavazást akarják nevetségessé súlytalanná tenni és támadni.

Majtényi ezt egy beszédben össze tudja hozni,nemzet és a szükséges betelepítés.

Tehát ezek az emberek vagy annyira kevés gondolatúak hogy az ellentmondásosságukat nem veszik észre vagy ravaszak és azt képzelik becsaphatják az óvatlan nemzetszerető embereket.

Ezek nem magyarok ezt senki ne felejtse el.

Teljesen érthetetlen dolgok:

-Hogyan működhetnek Soros(Amerikai demokrata liberális párt ügynöke) pénzből intézmények magyarországon (Közép Európai Egyetem)

-Hogyan adhattak ki Orbán barátai 17 vagy 14 ezer Arab és Kínai ember számára letelepdési kötvény alapján élethosszig tartó letelepedési jogot.És ha ez egy hamis szám akkor miért nem perelik be pl az alfahir.hu-t ami lehozta ezt egy cikkben


A közélet minden szintjén teljes és totális a következmény nélküliség.
A 10 millió léleknek mutatott rossz példa miatt természetesen felelni fognak az illetékesek,a túlvilág előszobájában biztosan.




2017. március 12., vasárnap

Smici a pici a kanizsai mici...

nincs motorszerelés mérnökmacskák nélkül,Pamírkutya minden motoron meg tud telepedni.


2017. március 10., péntek

Köszönöm Angela Merkelnek a gondtalan vonatozást

Én nem akarom hogy a vonatra lépve automatikusan eszembejusson és körbenézzek ül e arab valahol a vonaton.

Márpedig minden esetben eszembejut.

Ennyire egyszerű érveléssel is meg lehet támogatni a magyar kultúra életmód védelme miatti
blokkolását mindenféle kultúraidegen nációk letelepedésének.

Nemhogy nem szeretem de egyáltalán eszembe sem szabadna jutnia nem kellene nekem ezt eltűrnöm
hogy egy velejéig romlott céltalanul vergődő a világra és Istenre haragudó teljesen eltorzult ember miatt Európát elárasztják az arabok és ázsiaiak köztük rengeteg vakhitű gyilkos terroristával.

A német lakosság gyáva ezt legalább már tudjuk,ennyi idő alatt ennyi rémség után,sőt még a rémségek előtt,már a bevándoroltatás hívó szavának kihírdetésekor tudta volna a magyarok töbsége hogy ez hová vezet és azonnal tüntetések és forradalom lett volna.

Képeljük el mi történne ha nem Orbánék nyerik a választásokat hanem egy Gyurcsány vagy LMP vagy Szigetvári Viktor vagy MSZP.

2017. március 8., szerda

Szél Bernadett szerint a nők magyarországon nem egyenlőek a férfiakkal

Halkan megkérdem,bármennyire is szeretné ez a világ rendjére és talapzataira rontó bagázs, de nemlehet hogy ez talán a természetszerű különbségekből fakad?


Az MSZP és az LMP felszólalt a nők magyarországi helyzetének javítása mellett.

Lehet én vagyok tompa kevés gondolatú de ha akarok sem tudok felidézni olyan pillanatot az életemben amikor észrevettem volna hogy hátrányos megkülömböztetés ért volna egy embert azért mert nő.


Sőt épp ellenkezőleg.

Humoros megszólalásokra autóvezetés sportolás műszaki érzékenység kapcsán ilyenre emlékszem de az elfogadott humor.


Tehát amiről Szél Bernadett és az MSZP beszél az nem létező probléma.

Csakkis embere értelme válogatja ki kivel mikor hogy ért szót kapásból vagy sohasem..

Ha Bernadett minden második mondatában retteg az atomenergiától és inkább szénerőműveket működtetne vagy telepakolná a Hortobágyot szélventillátorokal akkor ne csodálkozzon ha legyintenek rá.

Itt úgytűnik a saját problémáját vetíti ki országos szintre.

Vagy talán egyre gyakoribbá válik a tiszteletlen beszéd a nők irányába?Dehát akkor se csodálkozzon a Bernadett ha erkölcsileg szabadosan züllött fiatalok tiszteletlenül szólnak egy esetlegesen díszri..ncként kinéző és viselkedő hölgyemény irányába.

Ilyenkor érdemes elgondolkodnia azon vajon mennyire járult hozzá a fiatalok erkölcsi eltévelyedéséhez lezülléséhez amikor résztvesz beszédet mond a homo..alitás/sze..alitás-t reklámozó a melldöngető öntörvényű fékevesztett szabados céltalanul vergődő a boldogságot a gyermeknevelés helyett az állandó újat és mégújabbat mutatásban az extrémbe majd a bántóba vetemedésben magamutogató önösség a hálószobából az utcára vitt propagandaeseményén a pride fesztiválokon az MSZP-vel karöltve,fiatalok szeme láttára füle hallatára.

Facebook translator humor

A facebook fordítója kimondottan humoros,Marine Le Pen esetében rendszeresen úgynevezi őt hogy "haditengerészet" elég érdekes mondat értelmezések jönnek ki egy egy bejegyzés közben.

Mint amikor egyszer 10 éve? elolvastam az Alien2 forgatókönyvét,és a kislányt tarajos gőtének nevezte a fordítóprogram :)

2017. március 7., kedd

Ezek a magyarországot és a nemzeteket lebontani akaró hazaárulók nem szavazták meg a Jogi határzár szigorítását

A következő emberek azt szeretnék ha idegen nemzetek állampolgárai ellenőrizetlenül lófráljanak az országban.

Nem:
Ikotity István LMP
Dr. Szél Bernadett LMP
Demeter Márta MSZP ---> DK
Fodor Gábor MLP
Szabó Szabolcs Együtt
Szabó Timea PM

Tartózkodás:
MSZP + Kónya Péter

2017. március 3., péntek

RTL a világmárkák bérence,Sátánista svéd viasat

Soha nem nézem az RTL klub-ot de mégis sajnos láttam egy híradó részletet nem az én TV-men(általában a világ mocskát nem az én tv-men látom)

A bejátszás az élelmiszerbotrányról szólt balliberális globalista bérencekhez méltó elfogult módon.
Az RTL klub egyetlenegy vásárlói véleményt vágott be amiben egy hölgy elmondta ő nem vett észre semmiféle változást a világmárkák nyugaton és magyarországon árult élelmiszerei között.

Tehát a magyar élelmiszerbiztonsági hatóság és a Szlovák és a Lengyel és a Cseh egyöntetű vizsgálata után az RTL klub a riportjában bevág 1 ellentmondó vásárlót.


Ez az RTL KLUB.

Ez a csatorna a szócsöve a nemzetekre az Istenhitre rontó globalista érdekcsoportnak ,amiknek a pénze a világcégek telhetetlen eltorzult vélhetően ösztönösebben gondolkodó vezetőitől származik,ezek együttesen akarják szétrombolni a nemzetektől kultúráktól életmódoktól szokásoktól arcoktól rasszoktól színes érdekes izgalmas utazható tehát a léleknek kikapcsolódást nyújtó világot és a közösségi struktúrákat az ember létezésének alapjait az Isten közösségét a nemzet közösségét a család közösségét a férfi és nő közösségét a tiszta gyerekkor közösségét a tiszta szerelem közösségét a törvények közösségét az oktatás közösségét stb...és mindent a hitetlen a másik emberre a gyerekekre oda nem figyelő önösség a melldöngető ösztönösebben gondolkodó hedonista individum mindenen és mindenkin keresztül önmegvalósító öntörvényű atomjaira robbantani.


Mindeközben a SVÉD VIASAT csatornákon az ördögöt a főszerepbe állító sorozatok futnak.

Az egyiknek a címe LUCIFER a másiknak valami    XXXX a SÁTÁN FIA vagymi valami hasonló.
Tehát két sorozat fut a velejéig romlott homo..álisok vezette VIASAT csatornákon ahol már a címben is az ördögöt festik a falra és reklámozzák elfogadhatónak szugerálják 10 millió lelket befolyásolva.
Gyurcsány idejében homo..ális sorozat futott gyomorforgaró dialógusokkal,és egy bankautomatákat fosztogató banda FŐSZEREPLSÉVEL is futott egy sorozat.


Hogyan lehetséges ez?

Hogyan lehetséges hogy a sze..alitás bármilyen formában is a gyerekek fiatalok szeme elé kerülhet tv-ben vagy az utcán.




Minden egyes félresiklott(abortusz miatt sérült méh,gyermektelenség,öngyilkosság) fiatal sorsáért a vezetők a törvényhozók és az adott médiát szerkesztők felelnek majd az Isten előtt.

2017. március 1., szerda

A vég kezdete: Walt Disney forog a sírjában

A képen látható  Bill Condon nevű "fehérjehalmaz"  (by Bayer) és a másik képen látható másik sötét ember Bob Iger úgy gondolták mostantól a Disney rajzfilmekben homosz..ális mesefigurák is lesznek.

 http://alfahir.hu/2017/03/01/meleglobbi_disney_gyerekek

Ha egyetlen egy gyerek élete is félresiklik emiatt akkor ezek pokolra kerülnek.