2024. március 31., vasárnap

MAGYARORSZÁG KOSZOVÓ

 Semmi nem változik néhány területen,olyan embereknek passzolják a labdát akik szorongatott helyzetben vannak nyakukon az ellenféllel ezért azok vagy rögtön visszapasszolják vagy hibásan máshová de mindenképpen rontanak általában,és ez is amiatt van hogy nincs labdabiztosság-uk menekülnek a felelősségtől menekülnek a labdától nem tudják a labdát tartani a labdával lavírozni akár keresztbe is nemcsak előre, ameddig megtalálják a megfelelő embert.Mert nem érzik a labdát a részüknek nem tudják úgy vezetni ahogy akarják nem tudnak csellel elmenni egy ellenfél mellett mert nem tanulnak maguktól önképzésben cselezni nincs meg az a késztetés,akiben megvan azt nevezik focistának ezek kényszeredett focisták csak.

Gyerekkoromban volt 1-2 osztálytárs vagy barát akik fanatikusan tanultak maguktól cselezni,és lehetetlen volt őket feltartóztatni,az ilyen embereket kell megtalálnia a magyar fotball-nak és nem az apuka vágyálmai miatt foci akadémiába bedugott kényszeredett fiatalokat.


2024. március 29., péntek

mégiscsak szimpatikus Szentkirályi

Bár egy midenhez értő polihisztor férfi kellene főpolgármesteri székbe természetesen nem Vitézy talán Vitézy alkalmatlanabb mnt Szentkirályi

A DICSŐSÉGES SZIVÁRVÁNYOS MULTIKULTÚRÁLIS HARMÓNIÁBAN KITÖKÉLETESEDETT NYUGAT KÓRHÁZI ÁLLAPOTAI

 ILYEN MÉG MAGYARORSZÁGON SINCS,VHOGY A MAGYARUL GONDOLKODÓ ELME AZÉRT TUDJA MI FONTOS ÉS MI NEM EGY AFRIKAIUL INDIAIUL ANGOLUL GONDOLKODÓ PEDIG EZEKSZERINT NEM

CALLUM STYLES labdarúgó:

 – A semmiből jött a fájdalom?
– Igen, korábban nem volt ilyen jellegű problémám. Január huszonnegyedikén, szerdán, ebédidő körül kezdtem el érezni fájdalmat a hasamban. Az első gondolatom az volt, hogy túl gyorsan ehettem meg az ételt, ám ahogy telt-múlt az idő, fokozatosan lett egyre aggasztóbb a helyzet: kora este már kínomban forgolódtam, később pedig öklendeztem. Olyan hányingerem és fájdalmaim voltak, hogy nem voltam képes talpra állni, úgyhogy a barátnőm tárcsázta a sürgősségi osztályt, és kórházba vitt. Elviselhetetlen volt a gyötrelem, ráadásul a rendelőben rengeteget kellett várnom, mire megvizsgáltak. Másnap hajnali három óra körül CT-vizsgálatot végeztek, és kiderült, hogy a vakbelemmel van gond. Ekkor egy műanyag székben ültem, nem viccelek, mintegy tizenöt órán keresztül, a kínok kínját átélve – csak délben fektettek ágyba. Azonnali műtéti beavatkozásra volt szükségem, de csak ide-oda tologattak, egyik kórteremből a másikba. Ezt megelégelve a barátnőm elvitt egy magánkórházba, péntekre foglalt időpontot, és másnap délben már ott feküdtem, öt-hat órával később pedig megoperáltak.

– Valóságos rémálom…
– Tényleg az volt… A műtétből ébredve láttam, hogy egy nagy cső lóg ki a gyomromból, amitől teljesen összezavarodtam, kicsit meg is ijedtem. Az orvos felvilágosított, hogy nem volt egyszerű, de jól sikerült a beavatkozás. Hozzátette, szerencsés vagyok, mert ha tovább húzódik az operáció, talán nem sok időm maradt volna hátra… Őrület, hogy ez megtörtént!

2024. március 28., csütörtök

NAGYON LEJÁRATJÁK MAGUKAT A KORMÁNY PROPAGANDISTÁI

 Nagy a pánik és a kínlódás,most végérvényesen leszerepelnek,csak utálattal lehet rájuk nézni.


2024. március 26., kedd

AI KÉP GENERÁLÁS = NEVETÉS TERÁPIA :D :D : D

 Már fájnak a nevetőizmaim a képektől amit az AI generál :D :D :D

Eredetileg politikusokat szerettem volna ábrázoltatni vele de azokat tiltja,ezért maradtak a film karakterek,eredetileg Joe Biden,Macron,Soros György és Ursula lett volna a képen akiknek miniatűr antenna van a fülük mögött,se a szivárványos zászlót,se LMBTQ aktivistákat sem engedett ,azok lettek sima aktivisták a kép szélén,a legalább hozzájuk hasonló színészeket sem engedte pl Paul Newman-t se vagy Michael Douglas-t sem mint Soros György hasonmást,semmilyen valódi embert nem engedett ezért pár megszemélyesített karaktert kértem tőle mint pl Jockey Ewing vagy Leo Getz...

Ez a szöveg utolsó verziója amit kiadtam neki hogy ebből generáljon képet:

on the center of the image have the Cigarette Smoking Man from X-files tv serie and miniature transceiver antenna come out behind his ears,side of smoking man stand Leo Getz from Lethal weapon movie,and the side of Leo Getz stand Jockey Ewing from Dallas tv serie,and a old blonde woman in blue suit, hand in hand with Jockey Ewing,in the background a little 1m 10cm grey alien hold a rc game type radio controller in his hand,and the radio signal waves is slightly visible in the air from the controller to the transceivers

Cigarette Smoking Man ,Leo Getz,Jockey Ewing,old blonde woman stands on the trucks bed the eyes of Jockey Ewing is in glowing red tone,and his frontal lobe is little,the old blonde womans frontal lobe is little ,Leo Getz frontal lobe is little,the old blonde woman has vampire teeth and mechanical legs visible under her skirt,in the background is the capitolium,and red light radiating from the back of capitolium into the sky ,like on the flag of japan,the whole color tone of the picture is the moonlight blue with washington city lights,on the two side of the picture grazy activists ,behind the capitolium new york type city towers is visible with lightened windows,the pose of Jockey Ewing like a vampire,the hair of the old blonde woman like a crazy woman,and several UFOs are in the air behind the tower blocks, as if they are waiting to be attacked,and the moon is at the back edge  of the sky,the Cigarette Smoking Man,Leo Getz,Jockey Ewing,and the old blonde woman stepping on a cross on the ground

 

EZEKET CSINÁLTA:












 






 





2024. március 25., hétfő

KIPRÓBÁLTAM AZ AI KÉP ÉS VIDEÓ GENERÁLÁST , AZ ELSŐ KÉP ÉS VIDEÓ

 Ezt a 4 képet az AI ezekből a szavakból generálta 5 perc alatt:

"moon,grey aliens,space station,dark side of the moon,kgb cia agents in space suit meeting,wide horizon,mountains"








És 5 perc alatt lecserélte Magnum fejét az enyémre 

 



 

2024. március 24., vasárnap

MAGYAR TÖRÖK

Ezt még a félidőben írtam,gyalázatos volt a játékosok hozzáállása felkészítése és talán a tudása is.

Ha ez így marad azonnal kiesünk a csoportból.Szégyeljék magukat,Rossival együtt.

 

-hátul passzolgatnak,hátrafelé passzolgatnak

-várják hogy előre jöjjön az ellenfél és akkor előre rúghassák a kapu elé a csatároknak a labdát

-mert nem tudnak összehangoltan támadást vezetni nemhogy a kapujuk elöl indulva de félpályáról sem

-semmiféle előreinduló szándék nincs

-toporgó szarógalamb mentalitás

-------------------------------------------------
-Nincsenek felkészítve hogyan vezessenek közösen vagy akár csak ketten támadást egymást segítve,nem futnak egymás mellett labdára várva

-nincsenek előre begyakorolt támadási taktikák

-vélhetőleg egyénileg sincsen meg az a  "labdabiztonság"? vagy minek nevezhető alap állapot amivel el mernének indulni futni egy ellenfél mellett,gyávák

 

Szerintem Rossi teljesen alkalmatlan,ha ránézek se látok villogó ötletelő lelkesedő értelmet,a csapat mintha vissza lenne fogva le lenne folytva valami barom elképzelés miatt

 

SPORT1 menedék

 Felfedeztem a SPORT1 csatornát,itt még több kézilabda van mint az M4-en,tehát mégtöbb sport menedék a mocskos harsogó elkrvult önösségtől tobzódó tv csatornák között

Kézilabdáért ugyanúgy lehet rajongani mint a fociért,sokkal összetettebb taktikusabb játék mint az elsőre látszilk

Kosárlabda Detto ugyanez elképesztően izgalmas és taktikus játék.

És mivel sok nőt látni egyszerre az ember elgondolkodhat pusztán az arcukat nézve hogy miért vonzó egyik vagy másik,miért vonzó nekem vki pl akkor is ha homloklebenyben, tekintetben teljesen más,sokat gondolkodtam mert nem értettem miért baromire vonzó LELIK RÉKA vagy valamennyire LEKIC vagy némileg AHO NINA is

de persze tudom mi hiányzik még belőlük mivel pl LELIK teljesen az ellentétem homloklebenyben ennek ellenére elképesztően vonzó az értelme/arca karaktere viselkedése,és teljesen rájöttem hogyan néz ki az ideális nő arca,még nem láttam eddig olyat csak hasonlót


2024. március 17., vasárnap

M4 SPORT menedék

 Nincs más nézhető műsor a harsogó melldöngető önösségtől elkrvult médiában csak az M4 SPORT

Sosem hittem volna 5 évvel ezelőtthogy névről fogom ismerni a magyar kosárlabda női válogatottat,a női kézilabdaválogatottat a férfi kézilabdaválogatottat a férfi fociválogatottat és a magyar focicsapatok közül többöl tudok pár nevet sőt edzőt is,nevekről a DVTK női kosárlabdacsapatot a GYŐR női kézilabdacsapatot és a FRADI női kézilabdásait névről

A mai olimpiai selejtező volt az eddigi egyik legjobb legfordulatosabb meccs amit láttam




EZ IGAZI VAGY KAMU?

 


Beverly Hills-i zsaru 2 = tökéletes rendezés

-felvétel minősége,színek

-világítás

-kamera elhelyezés mozgatás

-fények árnyékok napszakok

-szereplőválogatás

-zene

----------------------

HIBÁTLAN tanítani való

 

2024. március 15., péntek

Jövőbe érzés

Vmelyik nap eszembe jutott milyen szuper volna ha a márc 15-ös emlékezésen a múzeum előtt a tömeg elénekelné a "Kossuth Lajos" dalt,erre elénekelték....

KORUNK SZOKÁSOS DIGITÁLIS SZEMETE FAKÓ SZÍNEK NULLA VILÁGÍTÁS

 update:

VÉLHETŐLEG A DIGITÁLIS KAMERÁK ÉRZÉKENYSÉGE MIATT AZT KÉPZELIK NEM KELL RENDES VILÁGÍTÁS HAGY ÉLVEZZÜK CSAK A SÖTÉT 1000 ÁRNYALATÁT....

BÁRKI KÉSZÍTHET FILMET RÁKÉSZÜLÉS NÉLKÜL OLCSÓN LÁMPÁK NÉLKÜL KORUNK HUSZONÉVES DROGOS HOLLYWOODI SUHANCAINAK ALJAS INDÍTTATÁSBÓL ISMERTSÉG BEVÉTEL MIATT KÉSZÜLT PRODUKTUMAI ELÁRASZTJÁK A VILÁGOT


EREDETI SZÖVEG:

EGY ÚJABB SÖPREDÉK LÁTVÁNYÚ FILM A VILÁG ÓCSKASÁGAINAK POLCÁN  VÉLHETŐLEG A DIGITÁLIS TECHNIKA VAGY  TRÜKKÖK VAGY SZÍNEZÉS  MIATT A VILÁGÍTÁS HIÁNYA MIATT ILYEN A SZÍNVILÁG

AMIKOR SZÓRAKOZNAK UTÓLAG A KONTRASZTAL A FÉNYERŐVEL A GAMMÁVAL AKKOR LESZ ILYEN ÓCSKA EGY KÉP PL ITT A KEZDŐKÉPEN A LILA RUHÁN LÁTNI

ÉRDEMES MEGNÉZNI EGY COLUMBO EPIZÓDOT VAGY KNIGHT RIDER-T ÉS ÖSSZEVETNI A MINŐSÉGÉT A SZÍNEIT ÁRNYÉKAIT EZZEL A FAKÓ SÖTÉT MOSLÉKKAL

 

AMIKOR NINCS ELÉG ÉSZ KIVÁRNI AZ ÉVSZAKOT IDŐJÁRÁST NAPSZAKOT ÉS MEGTÁMOGATNI LÁMPÁKKAL HANEM INKÁBB AZ ÓCSKA DIGITÁLIS KAMERA FELVÉTELÉN UTÓLAG TEKERGETNI A SZÍNEKET A KONTRASZTOT,MINTHA AZZAL PÓTOLNI LEHETNE EGY EREDENDŐEN OKOSAN TÜRELMESEN BEÁLLÍTOTT FILMES KAMERÁT

NEM ÉRTEK HOZZÁ DE ÚGYSEJTEM FILMES KAMERÁVAL LEHET PROFI FELVÉTELT KÉSZÍTENI

 



2024. március 14., csütörtök

KAFI AZ ÁZSIA EXPRESSZBŐL

Meg merem kockáztatni hogy szerintem a legaranyosabb legszebb néger lány akit valaha láttam,sőt majdnemhogy kijelenthetem hogy agyilag értelmileg (is) a legvonzóbb,a sok próbatétel szenvedés tapasztalás jól feltöltötte megérlelte az adottságokban értelmi kapacitásban szerencsés testet.Ahogy később az "Ázsia expresszben" menyilvánult abban sem és ebben a korábbi interjúban sem találok hibát az első mondatainál megkedveltem a vetélkedőben.Szerintem a szigorú vallásos neveltetés és a szomáliai állam óvó cenzúrája miatt nevelkedhetett ilyen okos kedves tiszta emberré.(és profin káromkodik magyarul)

Én is féltettem amikor modell-ként mutatták be az "ázsia expressz"ben,de mivel okos éber és nagyon vallásos elvileg nem tudják a rosszba vinni,tehát nem kell félteni.

De azért az nagy szégyen a magyar államra nézve hogy nem jöhet az anyja magyarországra meglátogatni a szigorú menekültügyi szabályok miatt.

Én Szjjártó helyében kinevelnék belőle egy afrikai ügyekért felelős diplomatát aki azután járhat kellhet magyar diplomáciai védettség alatt és haza is mehetne Szomáliába teljes biztonságérzettel.

A nyugati globalisták megpukkadnának a tehetetlenségtől hogy a "nááááci" magyarországnask fekete diplomatája nagykövete van.És nem is akármilyen.

Abszolute rátermett a csaj hogy politikus legyen.

Inkább mint a modell világ.

update: szörnyű hogy ez a sok ripacs filmkészítő "nyűvész" mennyire kihasználta milyen túlzóan hatásvadász csöpögős xar filmet forgattak szerencsétlennel.

Törvénybe kellene foglalni hogy 25 év alatt senkivel nem forgathatnak filmet.

Anyjának van igaza amikor féltette ettől a sok dögkeselyű "nyűvésztől"






HAZASZERETET MIATT NÉMETORSZÁGBAN EGY 16 ÉVES LÁNYT ELVITT 3 RENDŐR AZ ISKOLÁBÓL


 

 

EZ A NYOMORULT ÉRTELEM ITT  Jan-Dirk Zimmermann ISKOLA IGAZGATÓ AKI KIHÍVTA A RENDŐRSÉGET AZ ISKOLÁBA MERT A LÁNY AZT ÍRTA A TIKTOKON HOGY 

"Németország nem csak egy hely a térképen hanem az otthonom"


ELÖTTE EGY HÓNAPPAL AZT ÍRTA A HUPIKÉK TÖRPIKÉKRE UTALVA(ÉS AZ  AFD KÉK SZÍNÉRE)  

"a Törpökben és Németországban van valami közös: a törpök kékek, és Németország is."

 

 

    Ich hätte nicht für möglich gehalten, was meiner Tochter angetan wurde“

    In Mecklenburg-Vorpommern wird ein 16jähriges Mädchen vor den Augen ihrer Mitschüler plötzlich von drei Polizisten aus dem Unterricht geholt. Das Vergehen: Sie sagt auf TikTok, daß Deutschland ihre Heimat sei und nicht nur ein Ort auf der Landkarte. Denunziert wird die Schülerin vom eigenen Direktor.

    „Ich bin entsetzt“, sagt die Mutter der JUNGEN FREIHEIT. Und die Stimme der Frau zittert vor Empörung: „Das ist so eine heftige, mit Verlaub, Stasischeiße, ich hätte das in meinem ganzen Leben nicht für möglich gehalten, was meiner Tochter hier angetan wurde.“ Ihre Tochter, wir nennen sie Miriam, ist 16 Jahre alt. Sie ist Schülerin des Richard-Wossidlo-Gymnasiums in Ribnitz-Damgarten in Mecklenburg-Vorpommern. Wir haben die Personen anonymisiert, um sie zu schützen – die Frage ist nur: Vor wem?

    Rückblick: 27. Februar. Während Miriam morgens in der Schule sitzt und büffelt, greift Schuldirektor Jan-Dirk Zimmermann zum Telefon. „Gegen 09:45 Uhr informierte der Schulleiter die Polizei über einen möglicherweise strafrechtlichen Sachverhalt“, erklärt Marcel Opitz, der Pressesprecher der zuständigen Polizeiinspektion Stralsund, der JF den Ablauf des Geschehens. „Demnach lägen Informationen vor, wonach eine 17jährige Schülerin mutmaßlich verfassungsfeindliche Inhalte in sozialen Netzwerken verbreitet haben könnte. Es wurde ein Funkwagen zur Schule entsandt, um diesen Sachverhalt zu prüfen.“

    In der Streife sitzen drei Polizeibeamte („aufgrund einer ungeraden Anzahl Beamter in der Frühschicht“), heißt es in der Antwort-Mail der Polizei auf den Fragenkatalog dieser Zeitung. Sie fahren zum Richard-Wossidlo-Gymnasium in Ribnitz-Damgarten. Die Beamten nehmen den Sachverhalt auf, doch „ein Anfangsverdacht einer Straftat konnte mithin nicht festgestellt werden“, sagt Pressesprecher Opitz.

    SPD-nahe Stiftung präsentiert sich in der Schule

    Was war denn nun der Grund für diesen Anruf des Direktors bei der Polizei? „Meine Tochter“, sagt die Mutter, „hatte vor einigen Monaten auf TikTok ein Schlümpfe-Video gepostet. Da heißt es, daß die Schlümpfe und Deutschland etwas gemeinsam haben: Die Schlümpfe sind blau und Deutschland auch. Das war wohl ein witziger AfD-Werbe-Post. Und dann hat sie einmal gepostet, daß Deutschland kein Ort, sondern Heimat ist.“

    Vielleicht war Schuldirektor Zimmermann in dieser Zeit auch ganz beseelt von der Nazijagd unter seinen Schülern? Immerhin war aktuell, so schrieb er noch am 29. Februar 2024 auf der Internetseite des Gymnasiums, eine Ausstellung der SPD-nahen Friedrich-Ebert-Stiftung zum Thema „Demokratie stärken“ in der Schulaula zu sehen. „Am 23. Februar fand die Eröffnung in Anwesenheit eines Vertreters der Friedrich-Ebert-Stiftung MV, des Bürgermeisters der Stadt Ribnitz-Damgarten und Vertretern der Bürgerschaft statt“, bemerkt der Direktor, wie es scheint nicht ohne Stolz so viele Honoratioren in empfangen zu haben.

    „Alle Anwesenden betonten, daß ein zunehmend dominanter Rechtsextremismus die Debattenkultur auch in unserem Raum erschwert und die demokratische Grundordnung willentlich gefährdet.“ Da muß ein deutscher Pädagoge natürlich gegenhalten – und da ist ein Anruf bei der Polizei ja wohl das Mindeste, wenn es um den Begriff Heimat und blaue Schlümpfe geht.

    Drei Polizisten im Klassenzimmer

    Die Hüter des Gesetzes machen sich also auf zum Chemieraum, denn dort wird gerade Miriam unterrichtet. „Meine Tochter erzählte mir später, daß die drei Polizisten plötzlich im Raum standen und sie abholten. Das ist das, was mich so unfaßbar wütend gemacht hat.“ Die Mutter schildert weiter, daß ihre Tochter von den Beamten eskortiert wurde. „Als ob sie eine Verbrecherin sei. Durch die ganze Schule hindurch. Da sind über 500 Schüler drauf. Es ist unglaublich. Und dann ging es das ganze Schulgebäude hindurch zum Lehrerzimmer.“

    Dort angekommen, ist noch der Schulsekretär anwesend. „Und dann sagten die Polizisten zu meiner Tochter, daß zu ihrem eigenen Schutz die Beamten sie darum bitten möchten, solche Posts in Zukunft zu unterlassen. Die wußten also vorher, was meine Tochter gepostet hatte, sie wußten, daß es nicht strafbar war und trotzdem dieser Aufmarsch, diese Drohungen, diese Unterdrückungen der Meinungsfreiheit.“

    „Zum Glück hat meine Tochter einen starken Charakter“

    Miriam erzählt zu Hause alles der Mutter. „Zum Glück hat meine Tochter einen starken Charakter. Sie wurde schon einmal von einer Lehrerin, die mit einem Türken verheiratet ist, angesprochen. Das könne doch nicht wahr sein, daß meine Tochter AfD wählen würde, ob sie wolle, daß ihr Mann und ihre Kinder zurück in die Türkei müßten?“ Bei Miriams Mutter ist nun die Schmerzgrenze erreicht.

    „Ich rief in der Schule beim Direktor an. Ich sagte, ‘Herr Zimmermann, wenn Sie meinen, daß mit meiner Tochter etwas nicht stimmt, reden Sie erst mit mir!‘ Da sagte der Direktor zu mir, daß er das nicht dürfe, er habe die Auflage, sofort die Polizei zu informieren.“

    Plötzlich geht es um Volksverhetzung

    Die JF fragte bei der Polizei nach, wie man solch ein „Gespräch“ zwischen Polizisten und Jugendlichen eigentlich bezeichnet und was man ihr jetzt konkret vorwirft. „Nach der Feststellung, daß nach vorliegenden Informationen kein strafrechtlicher Sachverhalt vorzuliegen scheint, wurde mit der Schülerin eine Art „Gefährderansprache“, hier ein normenverdeutlichendes Gespräch gemäß Paragraph 13 SOG M-V geführt“, so Polizeisprecher Opitz, „um letztlich auch aufzuzeigen, daß es Straftatbestände wie § 86a StGB und andere gibt“.

    Das muß man übersetzen: Das „SOG M-V“ ist das Sicherheits- und Ordnungsgesetz in Mecklenburg-Vorpommern. Paragraph 13 definiert die Allgemeinen Befugnisse: „Die Ordnungsbehörden und die Polizei haben im Rahmen der geltenden Gesetze die nach pflichtgemäßem Ermessen notwendigen Maßnahmen zu treffen, um von der Allgemeinheit oder dem Einzelnen Gefahren abzuwehren, durch die die öffentliche Sicherheit oder Ordnung bedroht wird.“

    Polizei: Dem Mädchen ist nichts vorzuwerfen

    Aber was wurde denn nun dem Mädchen vorgeworfen? „Letztlich nichts“, so Polizeisprecher Opitz, um dann aber doch zwei scharfe Klingen des Strafrechts zu nennen: „Gemäß Legalitätsprinzip galt es den Sachverhalt zu erforschen. Am ehesten in Betracht gekommen wäre ein möglicher Verstoß gemäß § 86a oder § 130 StGB.“ Paragraph 86a Strafgesetzbuch bezeichnet das Zeigen verfassungsfeindlicher oder terroristischer Kennzeichen, zum Beispiel Hakenkreuze, Deutscher Gruß, diverse Runen oder Tattoos mit Mottos wie Blut und Ehre oder ähnliches. Paragraph 130 Strafgesetzbuch stellt Volksverhetzung unter Strafe, zum Beispiel den Haß- und Gewaltaufruf gegen ethnische Gruppen.

    Was nun blaue Schlümpfe und der Begriff Heimat mit diesen Straftatbeständen zu tun haben sollen, sei dahingestellt. Miriam hat sich, so die Beamten, nicht strafbar gemacht. Allerdings steht sie jetzt in einem Polizeicomputersystem. Denn die Landespolizei Mecklenburg-Vorpommern benutzt den Elektronischen Vorgangsassistenten zur Erfassung und Dokumentation von Sachverhalten.

    Ministerien ducken sich weg

    Polizeisprecher Opitz bestätigt gegenüber dieser Zeitung, daß relevante Daten, auch Personendaten, eingepflegt werden, nach entsprechenden Löschfristen anonymisiert werden „und im Weiteren gelöscht – so auch in diesem Fall“. Im Übrigen ist die Polizei sich sicher, daß die Beamten mit dem Mädchen ohne dessen Eltern und/oder ohne Rechtsbeistand sprechen durften.

    Abschließend weist die Polizei diese Zeitung noch auf Folgendes hin: „Falls Sie beabsichtigen, über den Sachverhalt zu berichten, möchte ich abschließend auf das schutzbedürftige Alter des Mädchens hinweisen und bitte, diesen Umstand zu berücksichtigen (Pressekodex).“ Das schutzbedürftige Alter des unschuldigen Mädchens schien während des Spießrutenlaufes durch die Schule allerdings keine besondere Priorität der Beamten gewesen sein.

    Der Direktor schweigt

    Die JUNGE FREIHEIT schickte dem Innen- und Bildungsministerium in Mecklenburg-Vorpommern jeweils einen umfangreichen Fragenkatalog. Beide Häuser verwiesen auf die Polizei. Wobei Henning Lipski, Pressesprecher des Bildungsministeriums, behauptete: „Ein schulpsychologischer Unterstützungsbedarf bestand zu keiner Zeit.“ Wie er das vom Schreibtisch aus beurteilen will, bleibt unklar. Ein Teil von Miriams Klassenkameraden sah das wohl anders. „Im Nachgang sind ein paar Schüler zu meiner Tochter gekommen und haben sie getröstet“, sagt Miriams Mutter.

    Auch die Schule und Direktor Zimmermann wollen sich nicht äußern. Warum er die Polizei rief, warum er nicht erst den Kontakt mit den Eltern suchte, warum das Mädchens während des laufenden Unterrichts aus dem Klassenraum geholt wird. All das will er auch am Telefon nicht sagen – weil er nichts sagen dürfte. Sollte hier ein politisches Exempel statuiert werden?

    AfD holt das Thema in den Landtag

    Der bildungspolitische Sprecher der AfD-Fraktion im Landtag von Mecklenburg-Vorpommern, Enrico Schult, selbst Vater zweier schulpflichtiger Kinder, wird diesen Vorfall zum Anlaß nehmen, um ihn im Plenum des Landtags zu debattieren.

    Der JF sagt er: „Dieser skandalöse Vorgang offenbart, daß unsere Schulen immer mehr zur Gesinnungsschnüffelei benutzt werden sollen. Sofern es dazu tatsächlich eine Anordnung des Bildungsministeriums gab, muß das dort politische Konsequenzen haben. Denn ein Schulleiter sollte sich eher vor seine Schüler stellen und mindestens zuerst die Eltern ins Vertrauen ziehen, anstatt gleich drei Polizisten zu rufen, weil er eine anonyme Denunziations-Mail über eine Schülerin erhält.“

2024. március 13., szerda

"HÁBORÚ UKRAJNÁBAN" ATV MÓDRA

 "HÁBORÚ UKRAJNÁBAN" HÍRTV:

-Évek óta ugyanúgy elkezdik olvasni hol milyen városnál folynak harcok.

-Mindezt térkép nélkül,vagy apró régi térképpel amin pont azok a települések nincsenek rajta amiről beszélnek

-közben a fél képernyőn folyamatosan ismételnek féléves véletlenszerűen bevágott harci képsorokat

------------------------

=  SEMMIHEZ NEM ÉRTŐ ÓCSKA BRIGÁD LENÉZIK SEMMIBEVESZIK A NÉZŐKET ÉVEK ÓTA


"HÁBORÚ UKRAJNÁBAN" (OSTROM) ATV:

-Az egyre szebbnek és értelmesebbnek felismert Vogyerák tökéletesen kiváncsian logikusan kérdez

-Resperger István ezredes harckocsizó logikusan követhetően "tőmondatokban" válaszol és pálcával részletes front térképen mutogat

csapatok mennyiségét felszerelését veszteségeket mindent elmond,teljes értékű képet kap a néző az aktuális helyzetről

----------------

= HÍRTV SZÉGYELJÉTEK MAGATOKAT KIRÚGNI AZ EGÉSZ STÁBOT JÓ MESSZIRE KERGETNI ŐKET A MÉDIÁTÓL

 





INKÁBB 1000 GYŰJTÖGETŐ ORBÁN MINT EGY IS EZEK KÖZÜL

ATV március 11

-Eredendő homo...alitás nem létezik

-Ez a gátlástalan Istentelen feltünést kereső "csakazértis" tipusú unatkozó elme pótcselekvése ártalmas példamutatása

-És amennyiben tudják tudatában vannak hogy ártanak a példamutatásukkal a fiatalok első szerelem élményének/életútjának akkor tehát szándékosan ártanak vagyis gonoszok.



2024. március 11., hétfő

A GLOBALISTA FŐ FEGYVER A GOOGLE NEM SZERETI ORBÁNT

 És észrevettem hogy a fordító sokszor  szándékosan hülyeségeket fordít magyarról hogy a magyarok ne tudjanak hozzászólni,fórumozni,én csak megszokásból ellenőrzésképpen írok be szinte mindent és rengetegszer fordít baromságot

Bárki kipróbálhatja



SCIFI

 

3

2024. március 10., vasárnap

AZ ÜVEGKOPORSÓK HELYETT

Mindenki tudja mit kellett volna vásárolnia a honvédségnek,de ezek műanyag üvegkoporsókat vettek,és műanyag repcsiket


MÉSZÁROS ORBÁN DIGI TV -JE

 PONT.

 

SORBA MEGVETTÉK AZ ÖSSZES KONKURENCIÁT KALÁSZNET INVITEL ÉS AZONNAL DUPLÁJÁRA  EMELTÉK AZ ÁRAT ÉS MOST MÉG NEGYEDÉVEL 

ÉS KÖZBEN HIHETETLENÜL RELOMLOTT A TELEJESÍTMÉNY

MÉSZÁROS ÉS A NER PORONTYOK INKÁBB AZZAL FOGLALKOZZANAK AMIHEZ ÉRTENEK,LOPÁSON TÚL PL DISZÓFARMOK STB...

CATS

 


2024. március 4., hétfő

FILMHIRADÓ ONLINE ÉS A HIÁNYZÓ ADÁSOK

 TERMÉSZETESEN NEM ELÉRHETŐEK A RENDSZERVÁLTÁSKORI HIRADÓK NEHOGY VISSZA LEHESSEN NÉZNI HOGY EZ A SOK TELHETETLEN ÁRTALOM MIT MŰVELT 

 


2024. március 3., vasárnap

HUMOR

 


2024. március 2., szombat

SALLAI legfontosabb gólja

Nem értem miért nem lehet azonnal megtalálni a youtube-on a friss gólolkat,ázsiai pofázógépek megtévesztő csalogatóképpel ellátott de videóanyagot nem tartalmazó videóinak tucatjait és FIFA PC játékkal megtévesztő videókat miért nem távolítják el a youtube moderátorai?

Csaknem annyi már az elkrvult hazug csaló szenny az interneten hogy már se a youtube se a facebook nem bír el velük?

Ugyan én még aznap megtaláltam a gólok videóit de most véletlenül beleakadtam ebbe a szuper felvételbe 




2024. március 1., péntek

HUMOR