2021. március 30., kedd

A NETFLIX GONOSZ

 Ezt már a megjelenésekor tudtam.

ERKÖLCSI NORMÁK VÁLTOZÁSA 1985 ÉS 2021

 Jelenet az egyik kedvenc békés relax tehát még emberi 80-as sorozatból,manapság ilyen probléma már nem lenne az iskolában.Charlie itt egy lányt jelent aki Ray nevelt lánya lett és őneki a barátnőjét faggatja Ray miért idegbeteg mostanában Charlie velük.

NA EZÉRT VONAKODTAK AZ OROSZOK ÉS A KÍNAIAK HOGY AZ ALJAS EU VIZSGÁLJA E A VAKCÍNÁIKAT

 MERT ELŐRE TUDTÁK HOGY SZÁNDÉKOSAN PROBLÉMÁZNI FOGNAK HOGY ÁRTSANAK

A 2 ORSZÁGNAK



ITT TARTANAK A REPÜLŐGÉP/HELIKOPTER SZIMULÁTOROK

C64-TŐL MINDEN SZÓ SZERINT FANATIKUSAN DIREKT MINDEN SZIMULÁTORT JÁTSZOTTAM,VAGY KIPRÓBÁLTAM

ÉS A FALCON4 UTÁNIAKAT MÁR NEM

MOSTANRA NEHÉZ ŐKET MEGKÜLÖNBÖZTETNI A VALÓSÁGTÓL

DE AZ AMÚGY FPS JÁTÉK ARMA SOROZAT A TELJESEN RÉSZLETES EMBERKÖZELI KÖRNYEZETÉVEL MÁR OLYAN SZINTRE FEJLESZTETTE AZ ESZKÖZ/JÁRMŰ SZIMULÁCIÓT HOGY MINDENT EGYBEVETVE REÁLISABB ÖSSZLEHETŐSÉGŰ VALÓDIBB ÉLMÉNYT AD MINT EGY DIREKTE CSAK PILÓTAFÜLKÉHEZ KÖTÖTT PROGRAM




TECHNOTRONIK YA KID K 2017

 NEMTUDOM VAN E MÉGEGY ENNYIRE OKOS TUDATOSAN JÓT AKARÓ PÉLDAKÉP CSAPAT MINT A TECHNOTRONIC.

MÁS A FÉRFI ÉNEKES DE YA-KID-K MÉG A RÉGI

"GET UP ON YOUR FEET"



JO BOGAERT A ZENÉSZ MANAGER A CSAPAT KITALÁLÓJA LELKE

AHÁNYSZOR LEÍROM A FACEBOOK TÖRLI A RBNCLISTÁT

NEMRÉGTŐL MÁR AHÁNYSZOR FELHÍVOM A FIGYELMET A FACEBOOK PO..GRÁF CSALÓ FŐLEG AFRIKAI KELET ÁZSIAIAK ÁLTAL MŰKÖDTETETT PROFILJAIRA AKIK BOMBÁZÓK KÉPEIVEL PRÓBÁLNAK KÖZEL KERÜLNI A NEM ELÉGGÉ ELŐVIGYÁZATOS FÉRFIAKHOZ FIATALOKHOZ A FACEBOOK MIVEL A GOOGLE-AL EGY HÁTTÉR(HATALMAT)ALKOTNAK A GOOGLE EZEN BLOGJÁBÓL AZONNAL FUT A PROGRAMKÓD ÉS A FACEBOOK PROFILOM RIB..NC LISTÁJA AZONNAL TÖRLŐDIK ÉS EGY JÓIDEIG A "NA ENNÉL NE PRÓBÁLKOZZUNK" LISTÁRA TESZNEK.

ÉS OLYAN LÁTVÁNYOSAN ZAJLIK,RENDRE KIŰRÜL A RBNC LISTA.

2021. március 25., csütörtök

ORBÁN NEM TILTJA TEHÁT TÁMOGATJA

 A GYEREKEK ÉLETÚTJÁT ELSŐ SZERELEM ÉLMÉNYÉT TÖNKRETEVŐ ÉS A TÚL KORAI MEGISMERÉS MIATT A GYEREKEKET FIATALOKAT  A "SZERELMÜK"-NEK FELNŐTTEKET MAJMOLÓ AGRESSZÍV DOMINÁLÓ ÁLLATTÁ VÁLTOZTATÓ HOM...ÁLIS/SZE..ÁLIS PROPAGNDÁT.

-ORBÁNÉK NEM TILTOTTÁK BE A GYEREKEK SZEME ELŐTT AZ UTCÁN HOM...ÁLIS VAGYIS SZE...ÁLIS PROPAGANDÁT FOLYTATÓ FELVONULÁSOKAT

-ORBÁNÉK NEM TILTOTTÁK BE AZ ÓVODÁKBAN ISKOLÁKBAN HOM...ÁLIS PROPAGANDÁT FOLYTATÓ SZERVEZETEKET

-ORBÁNÉK NEM TILTOTTÁK BE A HOM...ÁLIS PROPAGANDÁT FOLYTATÓ MULTINACIONÁLIS VÁLLALATOK MAGYARORSZÁGI TEVÉKENYSÉGÉT

-ORBÁNÉK NEM VETETTÉK LE A HOMO...ÁLIS PROPAGANDÁT TARTALMAZÓ TERMÉKEKET JÁTÉKOKAT FILMEKET A POLCOKRÓL

-ORBÁNÉK NEM SZABÁLYOZTÁK TÖRVÉNYBEN A HOM...ÁLIS WC-K TILTÁSÁT

-ORBÁNÉK A LEGÚJABB GENDER MARKETING OKTATÁS MEGJELENÉSÉT SEM TILTOTTÁK MÉG BE


ÉS ILYESMIT NE IS VÁRJUNK EL ORBÁN FÉLÉTŐL

TEHÁT A MI HAZÁNK MOZGALOMRA KELL SZAVAZNI

PONT.

AZ IDŐJÁRÁSJELENTÉS 30 ÉVET VISSZAFEJLŐDÖTT AZ M1-EN

 -AZ MTV HÍRADÓJÁNAK ELSŐ LEÉPÜLÉSE VOLT AMIKOR AZ ÉLŐ HÁTTERET LEVÁLTOTTÁK EGY HIPERGAGYI RAJZRA.

-ÚGYLÁTSZIK MEGINT TÖRTÉNT VMI MEGSZORÍTÁS MERT A VALÓDI NAGY LEDFALAT AMIN MUTOGATHATTAK AZ ÚJABBNÁL ÚJABB A HŐSKANOK ÁLTAL MEGKÖRNYÉKEZENDŐ HUSZONÉVES IDŐJÁRÁSTÜNDÉREK MÁR NEM HASZNÁLHATJÁK ÉS MEGINT A LEVEGŐBE VAKON LÓBÁLJÁK VÉGTAGJAIKAT EGY ANIMÁLT HÁTTÉR ELŐTT

ENGEM AKKORIBAN SOKKOLT HOGY EGY ANGOL CÉGNEK FIZETTEK MILLIÁRDOKAT A DIZÁJNÉRT

MOSTMEG ELTÜNTETIK LEÉPÍTIK AMIÉRT FIZETTEK ÉS VISSZATÉRNEK A GAGYI ANIMÁLT VIRTUÁLIS STÚDIÓ LÁTSZATÁHOZ.

KI ÉRTI EZT?

2021. március 24., szerda

ORBÁN INGYEN VEZETÉKES INTERNETET HÍRDETETT

 AMINEK AZ EREDMÉNYE AZ LETT HOGY LEKAPCSOLGATJÁK A SZOLGÁLTATÓK AZ INTERNETALAPÚ TV-T MERT NINCS ELEGENDŐ SZERVERÜK.

ÉS HA NEM HÍVOD FEL ŐKET AKKOR VISSZA SE KAPCSOLJÁK

AZ EGYIK ILYEN ALJAS CÉG AZ INVITEL


2021. március 22., hétfő

MAGYAR LENGYEL

A MAGYAR VÁLOGATOTT BŐ KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (FTC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Tóth Balázs (Puskás Akadémia)
Védők: Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (FTC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia), Kalmár Zsolt (DAC – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Schäfer András (DAC – Szlovákia), Sigér Dávid (FTC)
Támadók: Géresi Krisztián (Puskás Akadémia), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), Varga Roland (MTK Budapest

-Rossi megint fontos mérkőzésen kísérletezik új emberekkel.....?  minek...
-Megint beszélt a tv-ben az egyik béna "menekülő ember" (labdától) Lovrencsics Gergő...katasztrófa lenne alkalmazni
-Nemlátom a támadóknál a  kis Kovácsot,talán mert cselezni is tud?nehogymár egyetlen önszántából cselezni tanuló embert is beválogasson
-Nemlátom a támadóknál Könyves-t...?Talán mert ő is el tud menni egy ember mellett?
-Látom viszont Gazdag-ot de minek,nem néz fel úgylövi bele az ellenfélbe a labdát cselezni nem tud

-Sosem látunk olyan képsorokat ahol cselezni tanulnának
-Nincs a támadók között bátor önszántából cselezni tanuló játékos
-Túl sok a szokásos menekülő ember
-Hetenként 2szer kellene együtt játszania a válogatottnak,de ez sem történik meg csak berak új embereket egy tétmérkőzés előtt

Rossi sajnos alkalmatlan

Ebből megint bukta lehet

ITALO-DISCO

Előbb utóbb a világnak zenékben formákban vissza kellene térnie a normálishoz.

Ez a fotó tökéletesen visszaadja a 70-80-as évek hangulatát.

Az autók nem műanyag agresszív tekintetű szappantartók a nők még nem elkrvult tetovált drogos ribannarajongók hanem tartásuk van valódi ruhákban járnak.







ORBÁN HOMOKBA DUGJA A FEJÉT ÉS SENKI NEM SZÓL NEKI

-Egyik talpnyaló pribék sem meri a pofájába mondani hogy ébresztő Viktor mielőtt 2 tonnás disznó leszel,álljál rá a kbszott futógépre minden nap nézzél meg egy meccset a futógépen különben elveszted a választásokat senki nem szavaz kandisznókra. 

 -Egyik csúszómászó sem meri a pofájába mondani hogy menjél haza és lépjél rá a Tiborcz nyakára és mond meg neki álljon el minden megnyert pályázattól és meg ne próbáljatok a kbszott Ráhellel bármiféle állami munkát megpályázni,húzzátok meg magatokat ne vásároljatok Európában,ne hivalkodjatok mert apátoknak amúgy is megvan a maga baja ez a két kretén a háta közepére sem hiányzik.Ez volna az ideális de vélhetőleg Viktor vitte bele őket a közpénzlopásba és az fáj majd neki a legjobban amikor a gyerekeit "földönfutóvá és börtönviselté" változtatják,mindenért ez a telhetetlen kanmajom a felelős,lett volna ideje korrigálni,10 éve nap mint nap derülnek ki az ügyek,és eszébe nincs visszafogni agát,bezáratja a fél országot miközben milliárdokat lop kimondottan személyes célra.

 -Egyik bólogatóJános sem meri Orbánnak szemébe mondani hogy a Ner felépítését a magánvagyonok hízlalása helyett pártvagyonná és fizetésért dolgozó Lőrincekké kell átalakítani.De eszébe nincs normalizálni a NER struktúráját,minden megy magánkézbe. ÍRTÓZATOS BUKTA LESZ EBBŐL BÁR AZ ELLENZÉK MINDENT MEGTESZ HOGY MEGBUKTASSA SAJÁT MAGÁT

2021. március 21., vasárnap

A FACEBOOK-OT PERELNI KELL A POR..GRÁF ÉS CSALÓ HAMIS PROFILOK MIATT

 Csak ezzel lehetne megfogni őket egy nemzetközi jogászcsoportnak.

Tele vannak hamis profillal és bejelentésre sem törlik őket.

Itt például csaló afrikaiak fehér nőnek kiadva magukat csapnak be másokat.

Rabeeca Scott

attraktív fehér szőke bombanő  /én már előre tudom és direkt megnézem,jelentem/

a profil mögött afrikai néger srácok vannak,kezdetben még saját fotóját töltötte fel


Jelentettem privát képek felhasználását ,mindent,semmi hatása





"ZARJA"

 "HAJNAL"

Az egyik legszebb kis női óra amit eddig láttam,egyszerűen aranyos.

Gyönyörű hangzású és jelentésű szó a "Zarja."







2021. március 17., szerda

TALÁN MAGYARORSZÁG KÖVETKEZŐ MINISZTERELNÖKE

 ÉN HA JAKAB NYERI AZ ELŐVÁLASZTÁST AKKOR TALÁN AZ ELLENZÉKI KOALÍCIÓRA SZAVAZOK

NEM KELL ANNYIRA TARTANI TŐLE ELÉGGÉ GONDOLKODÓ RÉVEDŐ TEKINTETE VAN,NEM TÚL NAGY LÓFEJŰ,ELÉGGÉ FEJLETT HOMLOKLEBENY,HARMÓNIKUS VONÁSOK ,FIATALOS TARTJA A FORMÁJÁT BŐRÉT VAGYIS....SZÓVAL BECSÜLETES TISZTA.

SIMÁN EL TUDNÁ LÁTNI A MINISZTERELNÖKI POSZTOT ÉS LENNÉNEK MÖGÖTTE TAPASZTALT SZAKÉRTŐK TANÁCSADÓK

HA JAKAB MEGÍGÉRNÉ HOGY SE A KERÍTÉST NEM BONTJA LE SE A BZRÁNS TÖREKVÉSEKET NEM ENGEDI SZABADJÁRA A GYEREKEK KÖZELÉBE SZEME ELÉ,ÉS A BEVÁNDORLÓK TERÉN MEGHATÁROZNAK EGY MINIMÁLIS PLAFONT AMI AZ ORSZÁGBAN EGYSZERRE TARTÓZKODÓ ÉLŐ BEVÁNDORLÓ HÁTTERŰ SZEMÉLYEKET (GYEREKEIK IS)JELENTI(pl 10000 EMBER)ÉS A BEVÁNDORLÁS POLITIKÁT ERRE ÉPÍTIK HOGY EZT A SZÁMOT SOSEM LÉPIK ÁT AKKOR ÉN JAKABRA VOKSOLOK.

TEHÁT Ő EGYMAGÁBAN GARANCIA VOLNA HOGY GYURCSÁNYÉK NEM CSINÁLHATNAK AKÁRMIT.

ORBÁN SZERINT AKI PARÍZERT ESZIK ÉS PAPRIKÁSKRUMPLIT AZ SZEGÉNYLEGÉNYT JÁTSZIK.

ITT IS MINT MINDENHOL PL AMIKOR AZ EU-S PÉNZEKRŐL BESZÉLT SZINTE NYALTA A SZÁJÁT MEGMUTATKOZIK HOGY EZ AZ EMBER AHOGYAN BARÁTJA LÁZÁR JÁNOS MINDENT ÉS MINDENKIT A PÉNZEL MÉR.

ITT AZ IDEJE HOGY ELTAKARÍTSÁK.

HOSSZÚ ÉVEKBE FOG TELNI MIRE HELYREHOZZÁK AZT A MORÁLIS ZÜLLÖTTSÉGET ÉS SKIZOFRÉN KETTŐSSÉGET AMIT EZ AZ EMBER KÉPVISEL AMIT EZEKNEK A MOCSADÉKOKNAK A PÉLDAMUTATÁSA OKOZOTT 10 MILLIÓ EMBER LELKÉBEN.

EL KELL TAKARÍTANI EZEKET ORBÁNOSTÓL RÁHELESTŐL





2021. március 16., kedd

2 féleképpen megszeretni

 Átgondoltam nemrég hogy vélhetően 2 fajtaképpen alakulhat ki szerelem férfi és nő között,esetemben legalábbis így lehetne

1.Amikor azonos testi/vagyis lelki értelmi adottságokkal /+hasonló élettapasztalatokkal/ rendelkezik a két ember és itt a Hk tapasztalás okozta értelmi boost-ot az öntudat maximumát a valódi lelki-ismeret meglétét is feltételezem.

2.Amikor az egyik értelmesebb mint a másik de a nagyonfejlett öntudattal(hk élményt megélt) együttjár a másik ember értelmének motivációinak teljes értése együttérzése néha tudatos elviselése miközben megszereti vmiért és félti a másik embert annak naívitása értelmi kiszolgáltatottsága miatt tehát meg lehet szeretni akárkit.

:)

 


2021. március 12., péntek

A LEGJOBB SZIMULÁTOROK GYÁRTÓI

ÉN MEGLEPŐDTEM HOGY A LEGUTOLSÓ SZIMULÁTOR AMIT PRÓBÁLTAM ÉS NAGYON LÁZBA HOZOTT AZ A SUPERHORNET VOLT,ÉS AZ IS DIGITAL INTEGRATION !!(DID)

ÉS A MICROPROSE !GUNSHIP 2000 IS AZ ÖVÉKÉ VOLT!,ÍRJA A LISTA DE EZ ÚGYNÉZKI NEM IGAZ,PEDIG AKKOR LEHIDALOK

MINDEN NEVESEBB SZIM MÖGÖTT OTT VOLTAK

AZ TÉNY HOGY A TORNADO AZ ÖVÉK A EUROFIGHTER,AZ F-22 TAW,A SIMA APACHE ÉS HIND 

A NAGY FAVORITOM VOLT A FALCON3 A TORNADO MELLETT ODA VISSZA AGYONJÁTSZOTTAM ,AZ SPECTRUM HOLOBYTE AKIK A MICROPROSE-AL ÖSSZEÁLLVA CSINÁLTÁK A MICROPROSE INC NÉVEN A JÁTÉKOKAT

A HONLAPJUK AHOL MEGÁLLT AZ IDŐ

http://web.archive.org/web/20000520052346fw_/http://www.digint.co.uk/high/fs_news.html


D.I.D lista:

https://www.mobygames.com/browse/games/digital-integration-ltd/offset,0/so,1d/list-games/


SPECTRUM HOLOBYTE lista:

Title Year and platform Developer Publisher

GATO 1984 (DOS, MacOS)

1985 (Apple II)

1986 (Atari ST)

1987 (Atari 8-bit) Spectrum HoloByte Spectrum HoloByte

Atari Corporation (Atari 8-bit)

Orbiter 1986 (DOS, MacOS)

1988 (Atari ST) Spectrum HoloByte

Sphere, Inc. (Atari ST) Spectrum HoloByte

Intrigue! 1986 (Apple II, C64) Kinemation Spectrum HoloByte

Lunar Explorer: A Space Flight Simulator 1986 (Apple II, DOS) Spectrum HoloByte Electric Transit, Inc.

Solitaire Royale 1987 (DOS, MacOS)

1988 (Amiga)

1989 (Apple IIGS), DOS, Macintosh, MSX, PC-88, PC-98, Sharp X1 Software Resources International Spectrum HoloByte

Falcon 1987 (DOS, MacOS)

1988 (Atari ST)

1989 (Amiga)

1991 (CDTV) Sphere, Inc. Spectrum HoloByte

Dondra: A New Beginning 1987 (Apple II)

1988 (Apple IIGS)

1989 (DOS) Spectrum HoloByte Spectrum HoloByte

Electronic Arts (DOS)

PT-109 1987 (DOS, MacOS) Digital Illusions Spectrum HoloByte

Zig-Zag 1987 (C64) Zig Zag Software Spectrum HoloByte

Tetris 1988 (Amiga, Apple II, Apple IIGS, DOS, MacOS)

1989 (Atari ST) Spectrum HoloByte Spectrum HoloByte

Soko-Ban 1988 (DOS)

1988 (Apple II, C64) ASCII, Thinking Rabbit Spectrum HoloByte

Falcon A.T. 1988 (DOS) Sphere, Inc. Spectrum HoloByte

Vette! 1989 (DOS)

1991 (MacOS) Sphere, Inc. Spectrum HoloByte

Falcon Operation: Counterstrike 1989 (Amiga, Atari ST) Rowan Software Spectrum HoloByte

Tank: The M1A1 Abrams Battle Tank Simulation 1989 (DOS) Sphere, Inc. Spectrum HoloByte

Welltris 1989 (DOS)

1990 (MacOS) Doka, Sphere, Inc. Spectrum HoloByte

Faces 1990 (DOS, MacOS)

1991 (Amiga) Sphere, Inc. Spectrum HoloByte

Stunt Driver 1990 (DOS) Sphere, Inc. Spectrum HoloByte

Flight of the Intruder 1990 (DOS)

1991 (Atari ST) Rowan Software

Spectrum Holobyte (Atari ST) Spectrum Holobyte

Mirrorsoft (Atari ST)

Falcon Operation: Firefight 1990 (Amiga, Atari ST) Rowan Software

Sphere, Inc. Spectrum HoloByte

Super Tetris 1991 (DOS, Windows 3.x)

1992 (Amiga, MacOS) Sphere, Inc. Spectrum HoloByte

Falcon 3.0 1991 (DOS)

1992 (TG-16) Sphere, Inc.

Spectrum HoloByte (TG-16) Spectrum HoloByte

Turbo Technologies (TG-16)

Crisis in the Kremlin 1992 (DOS) Barbu Corporation, Spectrum HoloByte Spectrum HoloByte

Wordtris 1991 (DOS)

1992 (GB, SNES)

1993 (MacOS) Spectrum HoloByte

Armenica (DOS) Spectrum HoloByte

Sphere, Inc. (GB)

Nintendo (SNES)

Falcon 3.0: Operation: Fighting Tiger 1992 (DOS) Sphere, Inc. Spectrum HoloByte

Tetris Trio' 1992 (DOS) Sphere, Inc. Spectrum HoloByte

Tetris Classic 1992 (DOS, Windows 3.x) Spectrum HoloByte Spectrum HoloByte

Iron Helix 1993 (MacOS, Windows 3.x)

1994(Sega CD) Drew Pictures Spectrum HoloByte

Tetris Gold 1993 (DOS, MacOS, Windows 3.x) Sphere, Inc. Spectrum HoloByte

Hornet: Naval Strike Fighter 1993 (DOS) Spectrum HoloByte Spectrum HoloByte

National Lampoon's Chess Maniac 5 Billion and 1 1993 (DOS) Spectrum HoloByte Spectrum HoloByte

TinHead 1993 (Genesis) MicroProse Ballistic

Soldiers of Fortune 1993 (Genesis, SNES) The Bitmap Brothers Spectrum HoloByte

MiG-29: Deadly Adversary of Falcon 3.0 1993 (DOS) Spectrum HoloByte Spectrum HoloByte

Tornado 1993 (DOS) Digital Integration Spectrum HoloByte

Gazillionaire 1994 (Windows 3.x) LavaMind Spectrum HoloByte

Out of the Sun 1994 (MacOS) Domark Eidos Interactive

Formula One 1994 (DOS) Lankhor Domark

Star Trek: The Next Generation - Futures Past 1994 (Genesis, SNES) Spectrum HoloByte Spectrum HoloByte

Sega (Genesis)

BreakThru! 1994 (SNES, Windows 3.x)

1995 (GB) Zoo Corporation Spectrum HoloByte

Falcon Gold 1994 (DOS) Spectrum HoloByte Spectrum HoloByte

Fields of Glory 1994 (DOS) MicroProse Spectrum HoloByte

WildSnake 1994 (GB, SNES) Bullet-Proof Software (GB)

J.S.C. Gamos (SNES) Spectrum HoloByte

Lords of Midnight 1995 (DOS) Maelstrom Games Domark

ClockWerx 1995 (MacOS, Windows) Callisto Corporation Spectrum HoloByte

Reflux: Issue.01 - "The Becoming" 1995 (MacOS, Windows 3.x) Inverse Ink Inverse Ink

Reflux: Issue.02 - "The Threshold" 1995 (Windows 3.x) Inverse Ink Inverse Ink

Star Trek: The Next Generation – A Final Unity 1995 (DOS, MacOS) Spectrum HoloByte Spectrum HoloByte

Qwirks 1995 (MacOS, Windows, Windows 3.x) Big Bang Software Spectrum HoloByte

Perfect Partner Bridge 1995 (MacOS, Windows 3.x) Positronic Software Spectrum HoloByte

Absolute Zero 1995 (DOS, MacOS) Domark Domark

Knight Moves 1995 (Windows) Kinesoft Spectrum HoloByte

Curse of Dragor 1995 (MacOS) Banshee Software Domark

Top Gun: Fire at Will! 1996 (DOS, MacOS, PS1, Windows) Spectrum HoloByte Spectrum HoloByte

MacSoft (MacOS)

References

2021. március 11., csütörtök

A "HIGÉNÉS" CECI

HÍRTV NAGYBETŰKKEL OKTATJA AZ ADÁS ALATT AZ "OLTAKOZIK" SZÓT FELIRATBAN

GRATULÁLOK ,FELÉRTEK CECIHEZ TI IS


 "ADAKOZIK"


"FUVAROZIK"


"ÁBRÁNDOZIK"

------------------------------------------------------------------


VALAKI CSINÁL VALAMIT


"OLTAKOZIK"  "BEOLTAKOZIK"

ITT VALAKI-VEL CSINÁLNAK VALAMIT


EZÉRT OLYAN FURCSA IDEGEN EZÉRT NEM HASZNÁLTA SOHA SENKI CSAK EZ A F...

CECI MÁSIK NYELVÚJÍTÁSA A "HIGÉNÉS" 

"HIGÉNIÁS" 

bm

AGYIDEGET KAPOK ETTŐL AZ EMBERTŐL

PÁROSLÁBBAL RÚGNÁM KI A TV-BŐL HA MÉGEGYSZER KIEJTI 

NE A LAKOSSÁG IDEGELÉSÉVEL ÉLVEZKEDJEN INKÁBB GONDOLKODJON LOGIKUSAN A SOKESZŰ ORBÁNNAL EGYÜTT,TATABÁNYÁRA HÍVNI OLTÁSRA A LEÁNYVÁRI EMBERT,ENNYI,NEM IS KELL TÖBBET MONDANI RÓLATOK









https://hirado.hu/video/2021/03/11/az-operativ-torzs-rendkivuli-sajtotajekoztatoja-2021-marcius-11/

TÉNYLEG ROSSZUL SZERVEZIK AZ OLTÁST

 



Anyámnak Leányvárról a világvégére Tatabányára kellett volna mennie du 4-re tehát akkor este 9-re esik haza.

Tehát a Dorogi járásból nem a Dorogi vagy az Esztergomi kórházba hanem el 100km-re Tatabányára.

És olyan fenomenális értelmek gondolták ki az oltópontokat akik légvonalban gondolkodnak mindennemű realitást gyakorlatiasságot mellőzve.Tatabányára a sárgával jelölt kerülőkkel lehet közvetlen járattal eljutni naponta párszor vagy átszállni min 2szer.

2021. március 9., kedd

KIDERÜLT HOGY A KIRÁLYI CSALÁDNAK MÉG NEM MENT EL AZ ESZE

 A MEGHAN NEVŰ HOLYWOOD-I NEM ÉPPEN ANGOL VÉRŰ DROGOS RIB..NC-OT SZÉPEN KITETTÉK A PALOTÁBÓL,TEHÁT NEM MAGUKTÓL HAGYTÁK OTT ANGLIÁT.

MÉGIS HOGY KÉPZELTE HOGY FÉLIG AFRIKAIKÉNT BEKERÜL AZ ANGOL KIRÁLYI CSALÁDBA?

VAN REMÉNY 



2021. március 8., hétfő

A MAGYAR HÍRADÓK ÁTVETT KÉPRIPORTJAI

 1DB ANGOL GYEREKET ÉS A SZÜLEIT MUTATTA AZ MTV.

TERMÉSZETESEN DÉLI TIPUSÚ SŐT ARAB VAGY INDIAI VAGY KI TUDJA MIFÉLE NÁCIÓ VOLT DE NEM ANGOL.

A NAGY GLOBALISTA MÉDIASZOLGÁLTATOKTÓL VESZI ÁT A MAGYAR TV IS ÉSZ NÉLKÜL A RIPORTOKAT.

AZOK MEG SZÁNDÉKOSAN MINDEN ESETBEN TÖREKSZENEK MULTIKULTÚRÁLISAN A SZEMEDBE NYOMNI A NÉGEREKET ARABOKAT MINT BRITT VAGY SVÁJCI NÉMET EURÓPAI ÁLLAMPOLGÁROKAT.

MINDEN ESETBEN KIVÉTEL NÉLKÜL FIGYELNEK ERRE


2021. március 7., vasárnap

A PITIÁNEREK AZ MTV-BEN NEM TUDJÁK HOGY AZOK

-NACSA LŐRINC KIPLAKÁTOZZA GYURCSÁNYÉK GARÁZSÁT MERT AZOK MEGEMLÉKEZNEK A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAIRÓL

-AZ MTV-BEN 5 PERCES RIPORT ARRÓL HOGY DOBREV KLÁRA A SAJTÓFOTÓKON NEM VISELT MASZKOT ORSZÁGOS KÖRÚTJÁN  (MERT LEVETTE ESETLEG?)

-JAKAB PÉTERNEK JÓLFELSZERELT KONYHÁJA VAN?......HOPSZ....EZ A NAPI LEJÁRATÓS....
(FOGADJUNK NEM KERÜLT ANNYIBA AZ EGÉSZ HÁZUK MINT A SAJÁT LÁBÁN ÁLLÓ RÁHEL 20 MILLIÓS ÓRÁJA)

--------------------------------------------

AZT GYANÍTOM EMÖGÖTT EGYETLEN KEVÉS GONDOLATÚ EMBER ÁLL

AKI MIVEL ENNYIRE KEVÉS GONDOLATÚ EZÉRT NEM FOGJA FEL HOGY AZ ORSZÁG NEM ILYEN PITIÁNER MINT Ő,TELJESEN NEVETSÉGESSÉ TESZIK MAGUKAT ÉS A KORMÁNYT

A HÍRMŰSORAIK UGYANOLYANOK DÉLBEN ÉS ESTE 8-KOR,HA EGYET LÁTTÁL LÁTTAD AZ EGÉSZ NAPOT ÉS ELKAPCSOLHATSZ

AZ ATV A GYEREKEK ÉLETÉNEK TÖNKRETÉTELÉÉRT KAMPÁNYOLT

 A millióknak TRÁGÁR PERVERZ példát mutató "mamapi..ás" SVÁBY-ról nem is feltételeztem  hogy valaha is eljutott volna az Istenkeresésig és a mit lehet mit nem gondolatáig,ahogyan szélsőliberális munkahelyének és stúdióikba hívott vendégeik többsége sem,legyen az az egész hazai ellenzék és vezetőik a vállaltan büszkén ateista perverz drogos trágyadomb Gyurcsánytól Dobreven Vadain VágóIstvánon Kunhalimin Niedermülleren át az összes bzráns ártalmas mocsokhalmazig akik betették lábaikat az ATV-be.

Ezért fordulhatott elő hogy egy komplett műsort szenteljenek a hom..litás reklámozásának vagyis a gyerekek életútjának potenciális tönkretételének.

nézd ezt a 2 önelégült szerepjátszó pózgépet



2021. március 5., péntek

ÚJRA CSAK ISMÉTELNI TUDOM:A VÍRUS MEGJELENÉSE ELŐTT 1 ÉVVEL MÁR MEGKAPTAM

 MAJD MINDEN TÜNETÉT PRODUKÁLTAM

SOHA NEM VOLTAM GYEREKKOROM ÓTA ORVOSNÁL

SZINTE SOHA NEM VOLTAM  BETEG GYEREKKOROM ÓTA

GYOMORRONTÁS VOLT PÁR AZ ÉLETEMBEN 1 ARCÜREGGYULLADÁS

ÁGYHOZ KÖTVE SOSEM VOLTAM ENNÉL MEG ALIG JUTOTTAM EL A WC-RE

KÍNÁBÓL ÁZSIÁBÓL RENDELTEM DOLGOKAT TÖBBSZÖR

2021. március 3., szerda

A PÁRIZSI GATE

 Jakab eddig is maximálisan szimpatikus volt még akkor is ha nincs annyi türelme mint nekem és nem tud ökölbe szorított kézzel átnézni a 20 millió Ft-os karórát viselő Orbán porontyokon mert jobban félti az országot a szélsőliberális globalista hitetlen kommunistáktól mint ezektől az elvtelen mocskos de legalább nemzeti 10 millió léleknek hitvány példát mutató pokolrakerülőktől.

Középiskolában nagyszünetben lementünk a henteshez,friss kenyér párizsival,mennyei kaja.

Miféle ember aki egy kimondottan könnyű önmagát etetően finom ételt proli-nak nevez,

bármilyen sonkánál ehetőbb a párizsi,a párizsit bármikor meglehet enni, sonkával és egyéb szalámival

meglehet telni és néha nem kívánja az ember

a párizsi egy letisztúlt professzionálisan megtervezett étel

imádom



NER ONE

 A FIDESZNEK FÉLREÉRTHETETLENÜL FEL KELLENE ISMERTETNIE AZ EMBEREKKEL HOGY AZ Ő ÉRDEKÜKBEN MUNKÁLKODIK HOGY MENNYIRE FONTOS EGY A NEMZETET KÉPVISELŐ ÉRDEKCSOPORT/PÁRT ANYAGI TALAPZATA

EZÉRT ÁT KELLENE ALAKÍTANIA A NER CÉGEINEK ÉS SZEREPLŐINEK MEGJELENÉSÉT/MŰKÖDÉSÉT

PL A MÉSZÁROS NEVÉN FUTÓ CÉGET "NER ONE" (NER CENTRAL)VAGY EGYÉB JÓL ÉRTHETŐ FANTÁZIANÉVVEL KELLENE FELRUHÁZNIA 

ÉS PÁRT TULAJDONBA VENNIE ÉS A VEZETŐIT HAVI FIZETÉSÉRT DOLGOZTATNIA

AZ EDDIGI CÉGTULAJDONOSOK MINDEN SZERZETT VAGYONA PÁRTVAGYONNÁ ALAKULNA

ELTÁVOLÍTANI MINDEN A HEDONIZMUSÁT ,LUXUSÁT MUTOGATÓ EMBERT(pl Rogán)ÉS SZERÉNY

EMBERI ÉRTELMES EMBEREKET NEVEZNI KI A NER CÉGEK ÉLÉRE(Pl Mészáros)


LÉNYEG HOGY A LAKOSSÁG ÉRTSE HOGY RENDES SZERÉNY EMBEREK MŰKÖDTETIK A NEMZETEKTŐL SZÉP VILÁGBAN GONDOLKODÓ ERŐK (FIDESZ)ANYAGI TALAPZATÁT FIX HAVI FIZETÉSÉRT AHOGYAN MINDENKI MÁS.






2021. március 2., kedd

MÉG VANNAK PRECÍZ NÉMETEK NÉMETORSZÁGBAN

 Collstock-al mérik a távolságot a rendőrök az emberek között :)