2017. december 28., csütörtök

Hazudott a HírTV fogyasztóvédelmi műsora

Az amúgy kedvenc műsorom előzetesében elhangzott a következő hazugság:

"A 10-es úton Piliscsévről Piliscsabára minimum másfél óra alatt lehet elérni a forgalom miatt."

Eképpen volt összevágva az előzetes.

A hölgy aki megszólal vélhetőleg egy extrém esetet emlegethetett de az előzetest eképpen vágták össze.

Mindeni tudja aki erre lakik hogy ez ordas nagy hazugság,az út odáig kb 7 perc.
Ha hatalmas baleset történik akkor fordulhat elő másfél óra.

Tehát ilyenek a HírTV-ben dolgozó nihilitsa globalsita szélsőséges liberális szerkesztők.

Teljesen magamtól jöttem rá miért majdnem tökéletes amit Orbánék csinálnak

Egyszerű észérvek:

-A háborítatlan régi demokráciákban mara létrejött egy nagyon erős gazdag cégekből álló réteg ami magyarországon nem jöhetett létre illetve felszámolták egykor most ezt kell újra erőltetett módon létrehozni

-A világméretű globalista liberális nihilista szélsőséges hálózat kifogyhatatlan anyagiakkal rendelkezik a terveiket mindenki tudja

-Ennek csakis nemzetektől szép világban gondolkodó törvényhozó

-És nemzetektől szép világban gondolkodó céges magánvagyon állhat ellent

----------------------

Mert ha állami cégek gyarapodnának úgy ahogyan most pl Mészáros Lőrinc akkor egy esetleges kormányváltás esetén eladnák őket,mert a globalista baloldali liberális szélsőséges pártok mást sem csináltak mint eladták magyarországot a globalistáknak ahányszor kormányra kerültek,minden esetben ezt történt.

Orbánnak 3 dologra kell figyelnie:

-Valahogy megértetni az emberekkel hogy sehogy máshogy nem lehet biztonságban a nemzet csakis Mészáros Lőrincek vezette nemzeti cégek segítségével


-Ennek a megértetésnek egyik módja ha a nemzeti cégeket visszafogott szerény hétköznapian élő emberek vezetik akik rengeteget áldoznak közügyekre és sokat segítenek az embereknek ezerféle módon és témában a pénzükkel,ekkor megértik az emberek hogy ezek normálisan szerényen élő emberek akik csak őrködnek egy vagyon felett akiknek sorsfeladata a nemzetektől szép világban gondolkodók vagyis a nemzet anyagi biztonságát garantálni(nem az állam vagyonát mert azt eladhatják az aktuális kormányok)

-A nemzeti cégek vagyona nem kerülhetne személyes magánvagyonba hanem maradna a nemzeti cégeken belül

2017. december 25., hétfő

Karácsonyi nyunyu




A távolkelet eképpen befolyásolja a magyar karácsonyokat már sok sok éve

-A Kínaiak nem értik a karácsonyt de gyártják hozzá az izzósorokat
- 4 méteren 100db izzó
-ezzel maximum 1 méteres fát kutyaólat vagy kerítést lehet feldíszíteni
-Úgy is néznek ki a házak és a "fenyőfák"
-A szocializmusban voltak a magyar vagy német égősorok félméterenkét vagy méterenként 1 izzóval
-Ilyet manapság nem találni a webshopokban az első 100 találat biztosan csingcseng tipus lesz a többi meg méregdrága

2017. december 23., szombat

Vélhetőleg rászedte Nagy Bandót a kórházi dolgozó

Azért becsapás Nagy Bandó története mert:
-Ha Orbán verné a feleségét méghozzá kórházi szinten akkor a felesége már régesrég elvált volna tőle.
-Bármikor megtehetné hiszen közszereplőként elég volna kitálalnia egy újságnak semmi bántódás nem érheté emiatt.
-Eleve a nevén van rengeteg ingatlan ,ráadásul egy szaftos Orbán cikkért kapna vagy 50 millió Ft-ot

-Bármikor elmehetne hazulról,a nyilvánosság védené Orbántól de mégsem teszi meg tehát nincsen semmiféle probléma vélhetőleg hazugság a Nagy Bandónak odavetett történet

-Nincs olyan ember akit ha vernek nem hagyja el rögtön a férjét ,pláne ha van saját vagyona,sőt ha a lányáékhoz költözik az is megoldás tehát nincsen semmiféle verés.

Aztán ki tudja milyen egyéb formái vannak a véraláfutásoknak,lehet Viktor néha Fernec József császárnak van öltözve kis ostorkával a kezében...teljes egyetértésben..... :D  :D

Én inkább fordítva látom a karaktereket ,szerintem az asszony hordja a nadrágot otthon és Viktor él csendes türelmes bölcs "elnyomásban" a mindenkori őseredeti női szeszélynek kitéve.

2017. december 22., péntek

2017. december 20., szerda

kutyitime


A szép utcakép érdekében

-Ha egy faluban a házak előtt sok a fenyőfa akkor mért nncsen mindegyiken karácsonykor égősor?
-Égősor 1500Ft
-20m vezeték kb 2000Ft
-hoszabbító minden házban van
-szilikon 700Ft
-forrasztó minden házban van

-1 óra alatt be lehet toldani egy 1500Ft-os égősor közé 10-20m vezetéket majd szilikonnal téliesíteni minden rést rajta
-ragasztószalggal nejlonzacskóval teljesen be lehet fedni a hoszabbítócsatlakozást is
-partvisnyéllel a legmagasabb fenyőre is fel lehet tenni

És máris szép a karácsonyi utcakép.

-Egy csingcseng made in china égősoron 50db égő van,ebből egy hatalmas fára elég 30db a többit egy -drótra fűzve csúcsot lehet formálni belőlük.

-Már másodjára csinálom a tavalyit nem találtam meg,sajnos kevés drótot vettem,jövőre kiptólom.



nem látzik minden égő,háttérben is vannak belül,a felső kör nem sárgás hanem a vegyes égősorból van,csak a képpen látszik ilyennek





A szélsőséges liberális Finnországban már előrehaladott a gyerekek fiatalok elvetemedése

Finnországban élő magyar tanár:

."... A másik, ami miatt igen dicséretes a finn iskolarendszer, az a gyerekszeretet. Csak, mint ahogyan arról beszéltünk, e téren kicsit túllőnek a célon, és tulajdonképpen hatalmat adnak a gyerekeknek olyan dolgokban, amelyekben nincs illetékességük. Ami azt eredményezi, hogy az iskola alaphangulata egyfajta tanár-diák szembenállás. Amikor olykor ellátogatok egy-egy magyar iskolába finn diákjaimmal, akkor szinte megkönnyebbülve érzem magam mindennek az ellenkezőjétől. A magyar iskolákban nincs eleve szembenállás. Magyarországon a gyerekek szeméből látszik, hogy hisznek a tanárjaiknak. Egy finn diák minden teketória nélkül megkérdezi például a tanárnőjét, hogy „azért sminkelted ki magad, mert fel akarsz csípni valakit?”. Egy gyerek mindig szét akarja feszíteni a határokat. Finnországban viszont nem húznak határokat. Én azt mondom, hogy minden gondunk és bajunk mellett legyünk büszkék a magyar oktatásra...."


Tehát ott már előrehaladott állapotban zajlik az az elvetemedés ami már itt is érezhető.
Az ösztönlény gyerekeket nevelni kell,egy gyerek nem egyenjogú egy felnőttel.

Rengeteg tevékenységet tiltani kellene számukra bűntetve a szülőket:
-telekomunikációs eszközök használatát 18 év alatt tiltani 
-speciális TV készülékek használatát kizárólag kóddal hozzáférhetően csakis ártalmatlan műsorok lennének elérhetőek
-járművezetést 18 év alatt tiltani
-otthonelhagyási tilalom 18 év alatt este 8 óra után
stb..

2017. december 18., hétfő

A közel keleti helyzet megoldása

Jeruzsálam teljes kettéosztása,vastag átlátszó üvegfallal,még a templomot is belül üvegfallal kettéosztani,láthatják a betérők a másik oldalt tehát teljes lesz a látvány az érzet és mégis meg van oldva a kettéválsztás.

És a palesztín állam teljesen demilitarizált lenne,semmiféle fegyver nem juthat se be se ki.

2 állam egymás melett üvegfallal kettéválasztva közös fővárossal teljes békességben.

pont.

A Jobbik magazinja gúnyolja a nemzeti konzultációt és tagadja a "Nyitott társadalom" terv-et

Amikor az ember szimpátiát érezne a Jobbik felé az igazságtalan támadások miatt akkor belelapoz a Jobbik ingyenes kiadványába és az első oldalon szembe jön vele a "Soros-terv egy hazugság" tematikájú cikk.

Ezek után a Jobbik azt érdemli amit.




Tenkes,Egri csillagok,Tüskevár,Névtelen vár ,Rákóczy hadnagya és a többiek

Mivel én nem láttam szinte sosem Csehszlovák Lengyel történelmi tv sorozatokat ezért hajlamos vagyok kijelenteni ismét hogy a tömegek felett példamutató telekommunikációs hatalmat kapott céltalanul vergődő az extrémbe majd a mások számára már bántóba vetemedett hom..ális ember és annak másik véglete a kevés gondolatú telhetetlen melldöngető önösségtől tobzódó hőskan mentalitás miatt lezüllesztett fiatalság mentén nihilista anarchiába forduló világban hatalmas szerencséje a magyar nemzetnek hogy az ateistának definiált szocializmus médiakontrollját a végrehajtó szinteken mégiscsak Istenfélő erkölcsös emberek tervezték végezték maximálisan odafigyelve a nevelő szándékra és a tiszta gyerekkorra miáltal a bulvármentes szocializmus "tiszta" példamutató színész és rendező gárdája szerintem a világon egyedülálló történelmi film és tv sorozat hagyatékot adott a magyar nemzetnek.

Minnél erőteljesebben nyer teret a kevés gondolatú ösztönös önösségtől melldöngető ember produktuma a médiákban és mutat példát a fiataloknak ami belőlük sarjad ki a mindennapi életre annál többen fognak a füllesztő romlottságtól harsogó TV csatornák között menekülni a nagylélegzetvételű lassú jelenetekkel teletűzdelt gyönyörű természetközeli magyar tájakon szikkadt patakpartokon  sziklás erdőszéleken hatalmas pusztaságokon játszódó a jelenlegi világhoz képest gyönyörűen egyszerű és hagyományos életet élő történelmi témájú filmjeinkhez,amit a jelenlegi mocskos bulvárvilágtól örökre besározott mostani színészek már nem tudnak reprodukálni.

A kormányok és a szülők együttes felelőssége hogy milyen viselkedést és gondolkodást tanulnak a gyerekek (vagyis a jövő)a tv-ből.

Nem elég karikákkal tiltani az nem védi meg a tv-t vagy internetet bekapcsoló kegyetlen ösztönlény gyereket.
Elnézve a világ és országunk politikai garnitúrájának szellemi képességeit túl későn fogják felismerni a gyerekek és a fiatalok a következő genrárciók teljes szélsőséges elvetemedését.
 Az USA-ban már gyilkolnak az iskolákban és mégsem tesznek semmit a gyerekek fiatalok feszes telekommunikációs kontrolljának érdekében.

2017. december 17., vasárnap

A Moszkvaiak nemzetszeretetének egyik forrása

Valamelyik nap egy amúgy a globalista a nemzetektől szép világ rendjére rontó hálózat kezében lévő tudományos TV csatorna szerintem életében először oroszországot mutatta be,benne Moszkvát.

Soha nem láttam még műsort Oroszországról,kivétel gyerekkoromban akkor biztos tucatjával de azokra nem emlékszem.

Ebből a műsorból jöttem rá miért is akkor a hazaszeretet és a nemzetektől szép hagyományos világ megőrzésére törekvés az oroszokban.

Tehát:

Szinte minden Moszkvai családnak van vikkendháza amit még a kommunizmusban kaptak az államtól.

Szerintem a hazaszeretet a vidéken élő a magyar tájban és falvakban sétáló emberben az erősebb és nem a túristák ezreitől multikultúrálissá vált fővárosban.
Vélhetően az oroszoknál is rengeteget számít hogy kijárnak hétvégenként  az orosz vidékbe.

A nemzetektől szép világra magyarországra és a tiszta gyerekkorra rontó HírTV megint hazudott

Tehát a nemzetektől szép világra magyarországra és a tiszta gyerekkorra rontó ravasz szélsőséges nihilista liberálisok ma azt hazudták hogy a francia olasz határon a riviérán az ottlakó francia lakosok tüntettek hogy engedjék be az Olaszországi részen a határ túloldalán feltorlódott bevándoroltatottakat.

A felvételeken ezzel szemben fekete tüntetők láthatóak és nem helyi lakosok.

2017. december 15., péntek

Csintalan Sándor sajnálkozott hogy kimaradunk a nemzetek felszámolásából

Csintalan Sándor a betelefonálós műsorában kifejtette hogy mennyire sajnálatos hogy a 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező Martin Schulz által felvázolt Európai nemzetek nélküli multikultúrális Európai Egyesült államok tervből kimaradunk.

Ó azért én végigkérdeztem volna a szokásos sort hogy milyen világot is szeretne Csintalan Sándor.

És azt is tudni szerettem volna esetleg nem e a gyerekek és a fiatalok totális erkölcsi lezülléséről a szerelmek párkapcsolatok házasságok családok tönkremeneteléről és az ezekhez vezető szűretlen médiákról és a hom..alitás vagyis a sze..alitás reklámozásának a mindennapi életre kiható következményeiről kellene e beszélni.

Kálmán Olga lényegében ma elmondta hogy ateista nem hisz a szeretet törvényében

Kálmán Olga ma önmagától megkülönböztetve beszélt a "keresztény emberekről"
És példát adott az Istenhitről való gondolkodásának végtelen egyszerűségére:

"Hogyan fér meg a keresztény emberek fejében az amikor a kereszténydemokrata párt a pápát kritizálja bevándorlásügyben tett kijelentései miatt"

Erre a vele szemben ülő felvilágosodott szivárványos büszkeségében őszülő bu..ráns világpolgár tipus aztmondta hogy nemszószerint:

Van ennek neve ennek a pszihológiai jelenségnek stb....

-Hát ezaz hitetlen de magamutogató önösségtől tobzódók,nem vagytok médiába valók,miért akarjátok hitetlenül vezetni befolyásolni emberek millióinak lelkét?

-Nem gondoljátok hogy ezért a nyakatokra fognak lépni a túlvilági nagy átvizsgáláskor?

-Mért nem arról vitatkoztok hogyan hat a hom..alitás téma vagyis a sze..alitás reklámozásának témája a gyerekekre fiatalokra milyen kárt okoz nekik és hogyan teheti idejekorán végleg tönkre az életüket.

PULAI ANDRÁS

Az emberiség lelki talapzatára rontók a gyerekeket veszik célba

www.lovasistvan.hu

"DIE UNBESTECHLICHEN

Walt Disney „a korszellemnek megfelelően” /ezt gúnyból írja a portál/ megkavarja a gyerekeket. Legújabb rajzfilmsorozata egy ifjú hercegnő, akinek sz őrös a melle.

Az eredeti cím: „Star vs. the Forces of Evil” (A sztár és a gonosz erői). Disney XD csatornáján látható. Az interneten agyondicsérik, merthogy ez az első ilyen sorozat Disneytől.

A Huffington Post is összetojta magát a dicsérettől."



A Disney már szándékosan hom..ális rajzfilmeket csinál kisgyerekeknek,ez már a második ilyen.

Az USA-ban már gyilkolnak a gyerekek az iskolában de Európában is érik a liberális világ

Csak idő kérdése és világméretűvé válik a vetemedés amikor hazug telhetetlen Istentelen kevés gondolatú ösztönös emberek vezetnek országokat világokat papok apácák üdvözültek helyett.

www.lovasistvan.hu

http://www.bild.de/regional/saarland/saarland/hilferuf-einer-schule-54182874.bild.html
"Saarbrückeni tanárok levélben sikoltják ki rettegésüket a diákerőszak miatt
Az iskola pedagógusai már nem bírják elviselni, ami történik velük: csőcselékként viselkedő, részeg diákok fenyegetik őket. A tanítónők félnek oktatni.

Levelüket végül megírták a német oktatási miniszternek és a miniszterelnöknek.

A több milliós német bulvárlap a levél egy részletét másolatban közölte. Abban olyanok állnak, hogy minek nevezték néhány tanárkollégát. Kurafinak, seggfejnek, kujonnak, miközben nemi szervük méretéről gúnyolódtak. Az egyik azt mondta, „Pillanatnyilag semmi nincs a kezemben. De ha megfogom a nadrágomat, akkor lesz valami, aminek örülni fog.”

Egy diáklány nyakába kést nyomtak…

Egy diák elégetett egy tankönyvet.

Drogok, általános fáradság…"

2017. december 13., szerda

2017. december 12., kedd

Mostmár papírjuk van róla hogy a nemzetektől szép világ és Magyarország ellenségei


888.hu

A Soros-terv végrehajtása ellen benyújtott parlamenti határozat szavazásán az derült ki, hogy az egész baloldal a Soros-terv mellé állt.

Németh Szilárd, a kormánypárt alelnöke, országgyűlési képviselő a határozathozatal után tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a DK, az LMP és az MSZP nem vett részt a szavazásban, három független képviselő pedig nemmel szavazott, vagyis az egész baloldal "egységesen és egyetemlegesen" a "Soros-terv" mellé állt.



Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
A Jobbik helyzetét érdekesnek nevezte, mert szerinte a párt egyik nap tagadja a "Soros-tervet", máskor azt mondta, hogy van ilyen, és ma is ez történt.

A szavazáson egyértelművé vált, kik azok, akik a Soros-tervet akarják végrehajtani, és kik azok, akik a magyar érdekek szolgálata, Magyarország szuverenitása, megvédése mellett, a Soros-terv ellen voksoltak"
– értékelt Németh Szilárd.

Név szerint kiemelte a három nemmel szavazó képviselőt: Fodor Gábort, a Liberálisoktól, valamint Szelényi Zsuzsannát, valamint Szabó Szabolcsot, aki Németh Szilárd szerint csepeli képviselőként is kiáll a betelepítések mellett.







A határozati javaslatot több Fidesz-KDNP-s frakciótársával együtt jegyző politikus elmondta:

A határozat elutasítja a Soros-terv legfontosabb két elemét, a kötelező, felső létszám és a időbeli korlát nélküli betelepítést, valamint azt az Európai Parlamenttől érkező szándékot, hogy gyorsítsák fel a betelepítési eljárásokat. Emellett felkéri a kormányt arra, hogy tegye meg a megfelelő lépéseket a Soros-terv ellen."
Németh Szilárd szerint a határozati javaslatot nemcsak azért nyújtották be, hogy kellő választ adjanak a brüsszeli bürokratáknak, a brüsszeli adminisztrációnak és az ottani Soros-által támogatott politikai köröknek, hanem azért is, mert a nemzeti konzultáción több mint 2,3 millió ember vett részt és 1,5 millió kérdőív feldolgozása után egyértelmű, hogy elsöprő többségben mondtak nemet az emberek a Soros-tervre. Itt volt ideje, hogy a magyar Országgyűlés a magyar emberek véleményét, érdekét, kérését is hangoztassa – nyomatékosított.

A fideszes politikus úgy vélte, hogy az elmúlt időszakban azt tapasztalták, hogy az Európai Unió egész adminisztrációja, bürokráciája, "karöltve a Soros által támogatott képviselőkkel", vagyis a "Soros-frakcióval", azon dolgozik, hogy Soros-tervet végre tudják hajtani.

Emlékeztetett arra, hogy az ennek érdekében végzett jogszabályalkotási folyamat októberben kezdődött, amikor az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgársági jogi és igazságügyi (LIBE) bizottsága döntött a Soros-terv végrehajtásáról, majd egy hónap múlva az Európai Parlament is szavazott arról, hogy "egy az egyben" elfogadja ezt a javaslatot.

Németh Szilárd szerint ebben a helyzetben egyre nagyobb nyomás érkezett Magyarországra. Három kötelezettségszegési eljárás is elindult az ország ellen, és mindhárom egyértelműen kapcsolatba hozható a Soros-tervvel.

Arra a kérdésre, hogy milyen lépéseket tehet a kormány januárban, Németh Szilárd azt mondta:

A schengeni határokat meg kell védeni, a dublini rendszert nem lehet úgy módosítani, hogy az a nemzetállamok jogait csorbítsa, menekülteket pedig nem lehet összekeverni az illegális bevándorlókkal."
Emellett a Fidesz képviselője azt is elmondta, hogy EU-s adatok szerint 2016-ban a menekültek aránya 1,5 százalék volt, a gazdasági bevándorlóké pedig 98,5 százalék.

Ha segíteni akarunk, akkor nem ide kell importálni a problémát, hanem helyben kell segíteni
– mondta a fideszes képviselő, aki szerint menekültkérdés közösségi ügy, az illegális bevándorlás viszont tagállami.

Panhard EBR

Hogy mik vannak.


A NYTIMES szándékosan feszültséget kelt

www.lovasistvan.hu

Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap forgószél sebességgel végrehajtott látogatása Szíriában, Egyiptomban és Ankarában aláhúzta azt a tényt, hogy az orosz befolyás mennyire erősödik a térségben, míg az amerikai szerep zsugorodik, írja a vezető amerikai lap, a New York Times.


A világpolitikai történések IS túl vannak beszélve.
Unatkozó és többségében kevés gondolatú hitetlen emberek pofáznak éjjel nappal,akik mivel hitetlenek ezért nem tudják hogy a szeretetre jóságra az igazságra kell törekedniük és úgy beszélni írni hogy azt gyerekek fiatalok is olvashatják.


Ez a fenti írás teljesen felesleges,nem használ senkinek,csak arra jó hogy feszültséget generáljon ott ahol nincsen.







Miért nem tudja egy honpolgár nézni a parlamenti üléseket?

-Néztem volna a parlamenti szavazást a Soros tervről.
-Nem tudtam nézni mert már nincs parlament tv nevű csatorna és a parlament.hu oldalán lévő élő közvetítések nem működnek


-Kiváncsi vagyok van e annyi esze a kormánypártnak hogy név szerinti szavazást kérnek.
-Csak hogy tudjuk mégpontosabban kik nem akarnak nemzetektől szép világot és benne Magyarországot.

2017. december 11., hétfő

Tipusmegjelölés nélküli motor hirdetése alatti beszélgetés (mejegyzés:láthatóan Kínai motor)

1 órája olvastam ezt a beszélgetést:


Vevő:
-Heló a motor az működő kepes?

Eladó:
-A motor inditható és egy lánc kell azt motorozható

vevő:
-200cm3-is?

Eladó:
-Igen

Vevő:
-Kétütemü?

Vevő:
-Mennyiért adnád?

Eladó:
-4t, 28le, 5 seb! 40eft

Vevő:
-Helyileg merre van?

Eladó:
-Mezöszilas

Vevő:
-Az nem itt van!

Vevő:
-Tipusát meg tudod adni?

....és néma csend...megszakadt a beszélgetés :)

A tiszta gyerekkorra rontó Bocskor Gáborék a drogozást reklámozták délelőtt

Ma reggel véletlenül a fülembe került az önösségtől tobzódó a p**na szónak és szinonímáinak dörmögő ismétléseiből úgynevezett karriert építő,magyarán a reggeli munkába iskolába indulók lelkére és a tiszta gyerekkorra rontó Bocskor Gábor és csapatának legújabb mutatványa mikor is a legfrissebb cicababájuk "Lady heroin" becenevén vihorásztak fiatalok gyerekek füle hallatára a délelőtti órákban.

Korábban is sejtettem hogy ezek drogosok mind de mosmtár biztos vagyok benne.

A rothadt mocsadék politikai közéleti és média garitúrával egyetemben iszonyatos az az erkölcsi pusztítás amit az önösségtől melldöngető ösztönösebben gondolkodó lelki ismeret nélküli drogos telhetetlen hőskan mentalitás végez magyarországon és a vilgában.

2017. december 9., szombat

Hibásan érvelt és nem szóltak rá

Echo Tv-n XY politológus érve szerint:
"Az EU 28 tagállamát vizsgálták és csk 5,6%-os a muszlim népesség aránya"

És semelyik jobboldali érvelő nem szólt rá hogy ez az 5% csak  1-2 országot jelent,hiába próbálja ravaszul 28 országra kiterjesztett felmérésként eladni ezt a számot.
Hiszen ha most 1-2 év alatt lett 5,6% ott akkor ez elég lesúlytóan magas szám,és csak a többi ország lélekjelenlétének köszönhetően nem több.

facebook-ról egy nyunyu


2017. december 7., csütörtök

Anthony Edwards filmes karrierjének csúcspontja

Volt a mai Vészhelyzet epizód.
És a végén a temetésén ott állt a kórház személyzete a barátai.
Nem tudom elképzelni hogy a zseniális rendező ne akarta volna hogy a Ross doktort alakitó George Cloney és a Hathaway nővért játszó a kórházból már távozottak ne legyenek ott a temetésen.

Tehát ez a 2 színész nem akarta teljessé tenni ezt a csodálatos epizódot.
Én ránézésre tudtam bármilyen szerepet is adjon rájuk a rendező bármilyen mondatokat is tegyen a szájukba hogy ez 2 kevés gondolatú önös ember.
És ez be is bizonyosodott.


(Sok évvel később nemrégiben kinőtt Geroge Clooney agya és  mondta élete szerepe volt hogy játszhatott a Vészhelyzetben nagyon szerencsésnek éri magát  és ma is folytatná.Tehát belátta hogy az egyetlen hasznos szerep amit valaha alkított az az orvos volt.)

Schulz elszólta magát

www.888.hu
Martin Schulz:
"még szorosabbá kell tenni az európai uniós országok integrációját, 2025-re meg kell teremteni az európai egyesült államokat, azoknak az országoknak pedig, amelyek ezt nem akarják, ki kell lépniük."


Ezekután Orbánnak nincs más dolga mint 2025-ig Kelet Európával az Oroszokkal létrehozni egy Kelet Európai úniót.
Lengyeleknek Oroszoknak meg kell békülniük.pont.

Az Oroszok helyretették az Obama által szétbarmolt Közel keletet

www.888.hu
"Az orosz elnök szerdán jelentette be, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet teljesen szétverték az Eufrátesz folyó jobb és bal partján."


pont.


-Lehet menni vissza építkezni.
-Hallott bárki is olyan ENSZ vagy EU-s javaslatról ami szervezné a visszaköltöztetést és az ottani újrakezdést?
Miért nem hallunk ilyesmiről?
-Naív  kérdés vagy aljas ravaszok ülnek az EU bizottságban és a parlamentben és a nyugat Európai kormányokban?


Minden napra egy viháncolás

www.lovasistvan.hu
"Berlinben rendőri védelem mellett kellett megnyitni egy gyerekjátszóteret.

A mászókák „gyűlölet tárgyává” váltak, mert azok témája az „Ali Baba és a negyven rabló”.



"Négy órával azután, hogy Essenben több férfi megrohamozott egy teaszalont, mintegy száz, közel-keleti férfi gyűlt össze a belvárosban a Kopstadt-téren és a Weberstrassén, és randalíroztak."



Kabarééé komolyan mondom nevetséges majomparádé az amit a gyermeknevelés nélkül céltalaul vergődő a figyelmet a boldgságot az állandó állandóan az újat és mégújabbat mutatásban kereső ezáltal törvényszerűen az extrémbe majd a mások számára már bántóba vetemedő szélsőséges liberális nagyvárosi bzránshorda művel.

Menjetek a természetbe kutyát sétáltatni,bringázzátok körbe a várost,foglaljátok el magatokat élénkítsétek néha a vérkeringést szellőztessétek a begyöpösödött szobátokat mert egyszer vége lesz a türelemnek.

Csodálom Orbánék visszafogottságát ,én már betiltottam volna minden olyan szevezetet ami külföldi szervezet vagy külföldi pénzt kap(médiákat is) amiből közéleti tevékenységet folyatat és politikai véleményt formál bárhol is a médiában és az utcán.
Hogy a gyerekek védelméről nem is beszélve a bz..parádét stadionba terelném ott vonulhattok mocskos aljas a fiatalokra és a gyerekekre nem gondoló önösségtől tobzódó ártalmak.







Az EU parlamentbe a legértelmesebb magyarokat kellene küldeni

Magyrország történelmének ennyire extrafontos helyzetében az EU parlamentbe kivételes értelmeket kellene küldeni akik rendezetten lehengerlően kiteljesedett Istenfélő világképből  tudnak érvelni,és nem Szántó Miklósokat.Rossz volt hallgatni.

2017. december 5., kedd

Volner és Mirkóczky tehát a Jobbik vezetősége Soros mellett és a magyar emberek ellen

-Volner János kb 1 hete kritizálta a nemzeti konultációt és vagy a Soros ellenes kampányt.

-Rá pár napra Mirkóczky újra kritizálta a Soros elleni kampányt és a nemzeti konzultációt.


Volt idő amikor Vona azt mondta hogy ők konstruktív ellenzék lesznek és támogatnak mindent amivel ők is egyetértenek.

Tehát magyarország megmaradásával nem értenek egyet ezért nem támogatták a népszavazást a betelepítés ellen ezért nem támogatták a bevándoroltatásról szóló legújabb népszavazást és a fiatalok ezreit megrontó Soros féle CEU egyetem megregulázását sem.

Hashtag Bocskor Gáborék a vidéki embereken vihorásztak

Nekem nem okoz meglepetést ez az ártalom,annyi esze nem volt egész élete alatt hogy felfogja mennyit ártott és talán hány gyerek fiatal életét tette tönkre azzal hogy nyílt sze..alitásról vihorászott reggeli rádióműsorában pl amikor a szülők a gyerekeiket viszik autóval és közben szólt rádió.

Én soha nem hallgatom ezt a szemetet se semmiféle rádiót de véletlenül kénytelen voltam meghallani amint a női autóvezetők vezetés közbeni férjük általi agesszív megregulázásáról volt szó és hogy "képzeljük el amint egy VIDÉKI autó tuningoló mit művelhet a feleségével"






2017. december 4., hétfő

"Vörös tevepúp"?

888.hu
"Belga sajtóbeszámolók írnak arról, hogy a Vöröskereszt országon belüli szervezetei e-mailen kaptak utasítást a szervezet provinciális bizottságától arra, hogy távolítsák el az összes feszületet. A szervezet egyik helyi vezetője, André Rouffart szerint a kéréssel a „Vöröskereszt elveit tartják tiszteletben”, és kiiktatják a faji vagy vallási alapon történő
megkülönböztetést."



Hol is tartunk ördögök?:

-közhivtalokról feszületek le
-iskolákból feszületek le
-közhivatanokok nyakából feszületek le
-diákok nyakából feszületek le
-svéd zászlóról kereszt le
-templom fotójáról kereszt le
-János Pál pápa szobráról kereszt le
-Sokszázéves francia templmok lebontása
-Krisztus után előtt Kre Kru szóhasználat beszüntetése
-keresztény nevelés miatt gyerekek szülőtől elvétele

-disznóhús megszüntetése iskolákban
-disznóhús megszüntetése óvodákban

-Mecsetek építése Európai városokban
-Müezzin énekének kihangosítása 8 mérföldre lévő falvakig a mecsettől
-Big Ben harangszó beszüntetése "mégis zavarja a felújításon dolgozó munkásokat" indoklással
-Utcán imádkozó arabok engedélyezése Európai nagyvárosokban
-NO-GO zónák létrejötte ahová se rendőr se postás nem teszi be a lábát
-Sarja rend-őrség létrejötte
-ISIS gyilkosok lakáskiutalása


-homo..alitás (vagyis sze..alitás) oktatása iskolákban
-homo..alitás (vagyis sze..alitás) oktatása óvodákban
-hom..alitás (vagyis sze..alitás) oktatása gyerektáborokban (7-14)
-homo..alitás (vagyis sze..alitás)propagálása Anglikán egyházban
-homo..ális WC-k homo..alitás (vagyis sze..alitás) propagálása iskolákban
-hom..ális WC-k vagyis hom..alitás (vagyis sze..alitás) propagálása közhivatalokban
-homo..ális gyerekkönyvek vagyis hom..alitás (vagyis sze..alitás) propagáslása gyerekeknek

-"fiú" "lány" megnevezés megszüntetése iskolákban
-"fiú" "lány" megnevezés megszüntetése óvodákban
-"fiú" "lány" megszólítás miatt tanár elbocsájtása iskolákban

-Ja és az abortusz propagálása(a könnyelmű sze..alitás propagálása)

(abortusz=lehetséges méh sérülés méh elvesztése=céltalan élet=öngyilkosság)

(hom..alitás propagálása=sze..alitás propagálása=gyerekek kegyetlen ösztönlények dominálnak egymásnak=bűnözésbe vetemedés vagy kiváncsiság felkeltése=hitvány első szerelem élmény=abortusz=méh elvesztése=céltalanná vált élet=öngyilkosság)