2021. szeptember 30., csütörtök

URSULA A KŐRÖZÖTT PÉNZÜGYI BŰNÖZŐ TÁRSASÁGÁBAN

 A NEMZETEKTŐL SZÉP VILÁG

A KERESZTÉNY EURÓPA

ÉS A GYEREKEK ÉLETÚTJÁNAK TÖNKRETEVŐI

POKOLRA KERÜLNEK MIND EGY SZÁLIG


2021. szeptember 29., szerda

UDVARLÁS 1940-BEN ÉS MANAPSÁG

- 1940-ben ha megtetszett agy lány a fiúnak akkor zenészeket fogadott és "éjjeli" vagy "esti?" zenének nevezett szerenádot adott a lány ablaka alatt,és a végén a lány azzal jelezte hogy fogadta az udvarlást hogy meggyújtott egy gyertyát aztán elfújta

-Manapság a bedrogozott 16 éveseket a vállukon viszik ki a diszkóból megbx.ni a hőskanok


CSAK ENNYIT VÁLTOZOTT A VILÁG A SZÉLSŐSÉGES ISTENTELEN LIBERÁLISOK ÉS A KERESKEDELMI MÉDIÁK(minden áron nézettség) MIATT

NEMAKAROK HÁTRÁNYT OKOZNI A JOBBOLDALNAK

 EZÉRT ÚJRA TÖRÖLTEM AZ ORBÁNÓL VALÓ VÉLEMÉNYEIM

ÉS MARADTAM MI HAZÁNK SZAVAZÓ

TEHER ALATT NŐ A PÁLMA,SZAVAZZUNK A MI HAZÁNKRA

 PONT

POÉN

 


TÜKÖRKÉP

 


SAJTÓKLUB ÖNKRITIKA NÉLKÜL

KOMOLY KIHÍVÁST JELENT A MŰSOR NÉZÉSE PÁR HÓNAPJA MÁR

AHOGY BENCSIK ANDRÁS ORBÁNRÓL BESZÉLT PÁR MŰSORRAL EZELŐTT ÉS AHOGY KIJELENTI AZ ELLENZÉKRŐL HOGY CSŐCSELÉK ÉS CSAK A HATALOM ÉS A PÉNZ MOZGATJA ŐKET ÉS RABOLNI AKARNAK STB....KÖZBEN NEM TUDSZ MÁSRA GONDOLNI MINT HOGY EZ MÁR EGY NAGYON KÉTSÉGBEESETT RETTEGŐ VÉGSŐ PROPAGANDA ÉS EZT MINDENKI LÁTJA CSAK EZEK NEM

DE TÉNYLEG HÁT KINEK KÉSZÍTIK EZT A MŰSORT AZ ÉPP A LOVAGLÁSBÓL VISSZATÉRT

BALATONFELVIDÉKI  HŰBÉRESEKNEK? VAGY A VÁRBAN LAKÁSSAL MAGUKAT ÖNMEGHATÁROZÓ KULTÚRSZOB VAZALLUSOKNAK?

MERT MINDEN NORMÁLIS EMBER ÖKÖLBE SZORÍTJA A KEZÉT AMIKOR EZEK MINDENRŐL BESZÉLNEK CSAK A MÖGÖTTÜK BÜDÖSÖDŐ ORBÁNRÓL ÉS CSALÁDI HEDONIZMUSÁRÓL TOLVAJLÁSÁRÓL NEM



2021. szeptember 28., kedd

A KOMPLEXUSOS ORBÁN PÉNZEL TARTJA FENT A "TISZTELETÉT"

MERTHÁT UGYE EGY ENNYIRE KEVÉS GONDOLATÚ GYENGE KÉPESSÉGŰ EMBEREN MINDENKI KERESZTÜLNÉZNE ALAPESETBEN EZÉRT Ő ELKEZDTE A RAVASZ NAGYHATALMÚ PÉNZES MAFFIAVEZÉR SZEREPÉT FELVENNI ÉS CSAK ÚGY KÉPES FIGYELMET TISZTELETET KIVÁLTANI A VAZALLUSAIBÓL HA FIZET NEKIK

AZ ELLENZÉK LEGNEHEZEBB DOLGA AZ UTÁNA MARADÓ DÖBRÖGIK KEVÉS KÉPESSÉGŰ INDOKOLATLANUL KÉPZŐDÖTT HŰBÉRES PÉNZEMBEREK HATALOMBA TÖRÉSÉNEK MEGAKADÁLYOZÁSA LESZ


BAYER "fehérjehalmaz" ZSOLT már elviselhetetlenné vált

A "fehérjehalmaz" ennek a trágár fehérjehalmaznak a szava járása.

 Az az embertelen személyeskefő Istentelen rossz példát mutató mocskolódás amit ez az ember teljes önkép önkritika nélkül művel másokkal simán kiváltja a szimpátiát azokkal akiket támad

JAKAB a legesélyesebb legjobblelkűbb legtisztább az egész szivárványos kompániában,ha ő lenne a ravasz mocskos hazug az embereket teljesen lenéző(és szintén önkritika nélküli) romlott lelkű Orbán kihívója

biztosan nem lenne eltörölve sem a gyermekvédelmi törvény,sem a határkerítés.

ANNYIRA IRRITÁL AZ ÖNKRITIKA NÉLKÜLI JOBBOLDALI ÚJSÁGÍRÓI BELTENYÉSZET HOGY MINDEN ORBÁN KRITIKÁT VISSZATESZEK A BLOGBA HA NEM TÖRÖLTEM MÉG.


ROSSZ NÉZNI AHOGY ERÖLKÖDNEK SEMMIT NEM ÉR AMIT MONDANAK MERT  OTT BÜDÖSÖDIK MÖGÖTTÜK AZ ORBÁN MENTHETETLENÜL

EMIATT A ROHADT HITETLEN TELHETETLEN TOLVAJ DISZNÓVÁ TORZULT LÉLEK ÉS CSALÁDJA MIATT VESZIK EL A NEMZET MERT ODALÖKI A LIBERÁLIS SZÉLSŐSÉGESEKNEK

 

MÁR MOST ELKEZDHET ÚJ ARCOT KERESGÉLNI MERT A BENYUGTATÓZOTT CBS INTERJÚNÁL PICIT TÖBB FOG KELLENI A MENEKÜLÉSNÉL

 ELMENTEK A JÓ B  K ANYÁTOKBA ORBÁNOSTÓL RÁHELESTŐL TIBORCOSTÓL BAYERESTŐL

 

     





2021. szeptember 26., vasárnap

MÁRKIZAY-T EDDIG EGYENESNEK HITTEM

KÉTSZER ELMONDTA HOGY 30000 HALOTTAL A VILÁG MÁSODIK LEGROSZABB JÁRVÁNYKEZELÉSE VAGYUNK.(és a japánok meg dícsérik)

PEDIG TUDJA HOGY HIVATALOS STATISZTIKÁK SZERINT PÁR SZÁZALÉKKAL ASSZEM 8-AL TÖBBEN HALTAK MEG HAVONTA MINT A JÁRVÁNY ELŐTTI IDŐBEN,EZ HIVATALOS ADAT BÁRKI MEGNÉZHETI.(linket most nem tudom)

CSAK MINDENKIT AKINEK A VÉRÉBEN KIMUTATTÁK A VÍRUST A HALÁLAKOR AZT A VÍRUS SZÁMLÁJÁRA ÍRTÁK

AZ ELLENZÉK AZ ISKOLÁBA ENGEDNÉ A SZE..ÁLIS/HOM..ÁLIS PROPAGANDÁT

KIVÉTEL A JAKAB

A TÖBBI EL FOGJA TÖRÖLNI AZ EZT TILTÓ TÖRVÉNYT, ELMONDTÁK AZ RTL-EN.

EZT KELL KIPLAKÁTOLNI ÉS ELVESZTIK A VÁLASZTÁSOKAT.

 


2021. szeptember 22., szerda

SZIJJÁRTÓ MINT MINDÍG MOST IS ZSENIÁLIS

 MÉG 10 KELLENE BELŐLE A KORMÁNYBA,MINDEN ÉLETTAPASZTALATOMAT MEGFIGYELÉSEMET MEGERŐSÍTI A KARAKTERE.

A CNN-ES BZRÁNST KB 10 ÉVE LÁTTAM UTOLJÁRA MÁR AKKOR IS EGY MAGAMUTOGATÓ RIPACS BOHÓCNAK LÁTTAM HÁT MOST KIDERÜLT CSAK EGY BZRÁNS

BÁR VÁLASZOLHATTA VOLNA A PROVOKATÍV KÉRDÉSÉRE A VÉGÉN HOGY

Ő CSAK KIZÁRÓLAG A BARÁTAIVAL KÖZELI ISMERŐSEIVEL SZERET VACSORÁZNI,ÉS AMÚGYSEM ÜLNE EGY ASZTALHOZ OLYAN EMBERREL AKIT PUCÉRAN BEDROGOZVA A FARKÁT KÖTÉLEN A NYAKÁHOZ KÖTVE TALÁLNAK MEG A CENTRÁL PARKBAN.

EZ LETT VOLNA A FRAPPÁNS VÉGSZÓ



2021. szeptember 21., kedd

GYURCSÁNY SZERINTEM HOMÉR LETT

 Szinte kivétel nélkül minden utcai fórumát sőt mostmár szinte minden felszólalását bárhol a "szeretni sokféleképpen lehet" témájával kezdi.

Teljesen figyelmen kívül hagyja a gyermekek védelmét sorsát mintha ez nem is volna fontos minden porcikájukban felszólalásukban a kfélésre koncentrálnak de szeretetnek nevezik.


2021. szeptember 20., hétfő

PRÓBÁLJON VALAKI EGÉSZ NAP TV1 HÍRADÓT NÉZNI

 ÖSSZEVÁGNAK 30 PERC ALATT EGY NAPI ADAGOT(amihez ugye ész nem kell) DÉLBEN AZTÁN ELMENNEK HAZA MAJD HÓVÉGÉN FELVESZIK A SOKSZÁZEZRES FIZETÉST

ÉS A KÖZPÉNZBŐL MŰKÖDŐ TV UGYANAZT JÁTSZA EGÉSZ NAP

SE KÉSZTETÉS SE FELISMERÉS  NINCS RÁ HOGY FOLYAMATOSAN VÁLTOZTASSÁK A KÉPANYAGOT ÉS A SZÖVEGEZÉST KIEGÉSZÍTSÉK

AZ ÖSSZESET KIRÚGNÁM AKI EZÉRT A TOMPA SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS

AZ ELLENZÉK NEM ÁLL TÁVOL AZ IGAZSÁGTÓL AMIKOR ÁVH KÖZPONTNAK HISZIK AZ MTV ÉPÜLETÉT.

LESZ MAJD NAGY IRATMEGSEMMISÍTÉS AMIKOR ORBÁN MENEKÜLŐRE FOGJA


2021. szeptember 19., vasárnap

HOLLIK: "GYURCSÁNY ÚJRA RABOLNI AKAR"

 



Senki nem ellenőrzi Hollik-ot mielőtt megszólal?

Senkinek nem tűnt fel hogy a tv1 összeállításában szintén Gyurcsány esetében csakis hatalomban maradást és rablást emlegettek IDEOLÓGIAI motiváció helyett?

 

TÉNYLEG AZT KÉPZELI VKI A FIDESZES KOMMUNIKÁCIÓS TERVEZŐ CSAPATBAN HOGY ILYEN BÉNA BUTA SZUGERÁCIÓS SZÖVEGGEL RÁ LEHET VETÍTENI AZT AMIT ÉPPEN AZ ORBÁN CSALÁD MŰVEL? 

MINDENKI AZONNAL ORBÁNÉKRA ASSZOCIÁL AMINT EZT A SÜLETLENSÉGET HALLJA.


GYURCSÁNYT SZIVÁRVÁNYOS EGYBEKEVERT VILÁG VÁGYÁLMAI HAJTJÁK MAGYAR NEMZET ,NYELV ÉS ISTENHIT NÉLKÜLI GYEREKRONTÓ BZRÁNS VILÁG TERVÉVEL.

HOL ÉRDEKLI ŐT A HATALOM MEG A PÉNZ....


ORBÁNRÓL NE JÉPZELJEN SENKI TÚK SOKAT,AKI RENDSZERESEN KÉPES "BRÜSSZELI BÜROKRÁCIÁNAK" NEVEZNI EGY IDEOLÓGIAILAG MOTIVÁLT UNATKOZÓ EXHIBICIONISTA GYERMEKTELEN BZRÁNS DROGOS CSŰRHÉT AZ SEMMIT NEM ÉRT A VILÁGBÓL.


ANNYIRA ERŐLTETETT ÉS ÖTLETTELENÜL ÉRVELŐ UNÁSIG ISMÉTLŐ AZ EGÉSZ KÖZTV-S GYURCSÁNY HADJÁRAT


ÓRIÁSI BUKÁS LESZ EBBŐL ,HAMEG NEM AZT ORBÁN AZOKNAK KÖSZÖNHETI AKIKET RENDSZERESEN MEGALÁZ ÉS HÜLYÉNEK NÉZ MERT AZOK LÁTJÁK MENNYIRE NAGY A BAJ ÉS A NEMZETÉRT A MAGYAR NYELVÉRT A GYEREKEK JÖVŐJÉÉRT TUDJÁK HOVÁ KELL SZAVAZNI


ORBÁNNAK HAPTÁKBA KELLENE VERNIE MAGÁT A MINDENT ELVISELŐ NÉP ELŐTT NÉMÁN FEJLEHAJTVA TENNIE A DOLGÁT ÉS PRÓBÁLNIA JÓVÁTENNI AZ ÖSSZES BŰNÜKET BŰNTETÉSSEL VISSZAFIZETÉSSEL A NER ÁTRENDEZÉSÉVEL (ahogy korábban leírtam)STB...


KÖLÖNBEN VÉGE MINDENNEK ANNYIRA KIHÚZTÁK MÁR A GYUFÁT

2021. szeptember 18., szombat

A BZRÁNS SZERVEZETEK IGEN A HATÁRT VÉDŐ MEZŐŐRSÉG NEM KAP ÁLLAMI TÁMOGATÁST

 


AZ ELLENZÉK ÖNMAGÁNAK KÖSZÖNHETI A VESZTÉT

 A SZÉLSŐLIBERÁLIS ELLENZÉK A GLOBALISTA TERV RÉSZEKÉNT A BEVÁNDORLÁS TÁMOGATÁSÁVAL VAGYIS A NEMZETEKTŐL SZÉP VILÁG FELSZÁMOLÁSÁVAL ÉS A HOMOSZ..ÁLIS/SZ..ÁLIS PROPAGANDÁVAL A GYEREKEK HÁBORÍTATLAN ÉLETÚTJÁNAK VESZÉLYEZTETÉSÉVEL SZÉTROMBOLÁSÁVAL


ÖNMAGA TESZ ARRÓL HOGY AZ EMBER ORBÁNT VÁLASSZA

ÉS A ROSSZ PÉLDÁT MUTATÓ MINDENKIT HÜLYÉNEK TEKINTŐ LENÉZŐ ORBÁN GÁTLÁSTALANUL KIHASZNÁLJA A HELYZETÉT 


SEHOL NINCS ORBÁN TELHETETLEN CSALÁDI ANYAGI BŰNÖZÉSE AHOZ KÉPEST A LELKI

ÉS NEMZET PUSZTÍTÁSHOZ AMIT AZ ELLENZÉK TERVEZ

GYERMEKVÉDELMI PLAKÁT : "ELK*RTUK"

 Ennyit a sötét kandisznók tudatosságáról

2021. szeptember 13., hétfő

A MÁV ELZÁR A JEGYVÁSÁRLÁSTÓL HA TÖBBSZÖR ELÜTÖD A KÓDOT

 Biztos azért nehogy egy JEGYLOPÓ HACKER ellopja a...... mit is?

De van másik regisztrációm ahová viszont nem küldik el a jelszavamat.....


        EZ A MÁV

 ISMÉT

SOKADSZORRA


OLYAN SZINTŰ FIGYELMETLEN NEMTÖRŐDÖM OSTOBASÁG HALMOZÓDOTT FEL OTT A VEZETŐI SZINTEKEN HOGY IHAJ





SE A DOROGI SE AZ ESZTERGOMI KÓRHÁZBAN NEM LEHET 3. OLTÁST FELVENNI

 TATABÁNYÁRA KELLENE MENNI

CECI TE JÓL VAGY? FRANCIA KOLLEGÁD MÁR BÖRTÖNBEN ÜL MERT NEM JAVASOLTA AZ ELEJÉN A MASZKOT.....



2021. szeptember 11., szombat

Támadás a Krug bolygó ellen

 A Voks című műsorban Krug Emília a vitázókkal teljes egyetértésben felsorolta milyen témákban OSZTJA MEG a kormány az embereket

Mint Soros/bevándorlás   ,  homosz...litás és még soroltak párat

Olyan nehéz elképzelni olyan gondolkodást logikát ami az események időrendjét és valóságosságát képtelen felismerni.

-Először volt (és van) bevándorlási válság amit SOROS a nyitott társadalom vágyálmával ösztönöz pénzel szervezeteivel szervez ez egy nyers tény

-Először volt és van már nyugat európában is mindenhol hom--ális/sze..lis propaganda ami már a befolyásolható gyerekek megkörnyékezésénél az életútjuk a tiszta gyerekkoruk megtörésénél  tart az iskolákban és az óvodákban is

Vagyis a kormány csak kényszerből reagál ezekre az ártalmakra.

A korosodó hiú pózgép kollegái mint a Simon András és a Rónai Egon szintén elsorolják műsoraikban ezeket a szerintük nemlétező és csak a társadalom megosztása miatt kitalált álproblémákat. 

Ez a legújabb...pár napos........ hónapok óta azért küzd Simon, Rónai Grúg és az egész kevés gondolatú vendég kompánia hogy a bz...ánsok előadást tarthassanak a sze...litásról az óvodában kisiskolában. Érdemes Vadai nevetgélő fejét nézni,és Simon gúnyos ál értetlenségét.


 

 




















A KÖRÖZÖTT PÉNZÜGYI BŰNÖZŐ ÉS ÁRTALMAS PÉLDÁT MUTATÓ BZRÁNSÁ NEVELT ELVETEMEDETT FIA

LENDVAI ILDIKÓ nem figyeli magát ,mit mond/gondol

Ill LIldikó se.Ahogy GyF se és a többi se.Alacsony öntudat,nulla lelki ismeret.

Kb 1-2 hónapja Lendvai Ildikó az ATV műsorában maga fölé emelte kezeit és aztmondta "Isten lássa lelkem...én nem az összefogás ellen vagyok..(vagymi) 

Próbáltam megtalálni a felvételt mindet végignéztem de nemlehetek ennyire vak tehát úgytűnik eltávolították ezt a részt.

Azért szerettem volna letölteni mert egymás mellé helyezve nemrégi kijelentésével rögtön látható a tudatosságnak az a végtelenül alacsony foka ahol a szélsőliberális oldal vegetál.

Arra se képes figyelni hogy mit mond,egyszer ezt másszor azt szimplán ösztönösen.

 Ezt is ő mondta korábban,eddig jutott ,200 évesen sem ismerte fel a világ rendjét forrását:

..A pápát nem nekem kell megvédeni, nem vagyok hívő, csak tisztelem a pápa békés és szeretetteljes "forradalmát", hitét a szociális igazságban, a segítésben, a megértésben és a megbocsátásban. De hol vannak, akiknek kell?...

 


 

 

 

2021. szeptember 5., vasárnap

IDŐUTAZÁST KÖVETEL A MÁV AZ UTASOKTÓL

" Amennyiben valamilyen okból nem tud elutazni és jegyét regisztrált felhasználóként vásárolta belföldi jegyének visszatérítését a jegyen feltüntetett érvényesség kezdete előtt legkésőbb 1 órával (tehát ha a jegye 12.00 órától érvényes, akkor ugyanazon napon legkésőbb 11.00 óráig) kezdeményezheti a MÁV-START online jegyértékesítési rendszerében."

 

 Tehát ha 11:20-kor vagy 11:40-kor vásárolsz jegyet a 12:00-ás vonatra de rájössz hogy vasárnap nincs nyitva az áruház ahová mennél és azonnal törölnéd és visszaigényelnéd az elektronikus jegy árát akkor csupán egy időgépre van szükséged hogy visszamenj egy órával az időben és akkor lemondhatod a jegyed.

EZ 

A MÁV


A másik emberbaráti utasbaráti megoldásuk hogy a jegyvásárló rendszer nem igazítja a menetjegy érvényességét az induló állomáson lévő indulási időhöz.

Tehát ha veszel egy jegyet és annak a 4 órás érvényessége 11:29-kor jár le és a vonat a menetrend szerint 11:30-kor indul akkor már érvénytelen a jegyed.

 

 Tehát fél órám elveszik a 4 órás érvényességből.

Mert 29-ig és 59-ig adja a rendszer ott a jegyet ahol 30 és 00-kor indul a vonat pl.

Pedig ha hozzáigazítaná a rendszer automatikusan az adott állomáson az állandó 30 perces és 00 perces induláshoz akkor nem veszítenék el fél órát a 4 órás érvényességből.

Tehát minden állomáson a rá jellemző indulási percekhez kellene igazítaniuk a 4 órás érvényességet

így elvesznek fél órát az utastól.






2021. szeptember 4., szombat

ULETAY

VISSZA A JÓHOZ A SZÉPHEZ AZ IGAZHOZ,

RAGASZKODNI HARCOLNI ÉRTE MIELŐTT

KIÖLIK ÉS ELTÜNTETIK A VILÁGBÓL


 



Google fordító:Uletay

Repülj el a szél szárnyain
Улетай на крыльях ветра

A szülőföldön vagy, a mi dalunk,
Ты в край родной, родная песня наша,

Ott, ahol szabadon énekeltünk téged,
Туда, где мы тебя свободно пели,

Ahol olyan kényelmes volt számodra és nekem.
Где было так привольно нам с тобою.

Ott, a fülledt ég alatt,
Там, под знойным небом,

A levegő tele van boldogsággal
Негой воздух полон,

Ott, a tenger nyelvjárása alatt
Там под говор моря

A hegyek a felhőkben alszanak;
Дремлют горы в облаках;

Ott olyan ragyogóan süt a nap
Там так ярко солнце светит,

Fényben áradó őshonos hegyek,
Родные горы светом заливая,

A rózsák pompásan virágoznak a völgyekben,
В долинах пышно розы расцветают,

És csalogányok énekelnek a zöld erdőkben,
И соловьи поют в лесах зеленых,

2021. szeptember 3., péntek

2 Szimpatikus ember

 Nagyon szimpatikus embernek tartom Szél Bernadettet és a Hadházy-t,a Novák Dúró páros után ők is a kedvenc magyar politikusaim közt vannak.

Ha egyszer kinőnék a világ szépségét érdekességét tönkretevő szivárványosan szürkére kevert globalista és gyerekrontó Istentelen liberális leprát hasznos egyenes értelmes képviselői lehetnének a nemzetnek.




GYURCSÁNYÉKAT MÁR 2009-BEN UTASÍTOTTÁK

AZ ÓVODÁKBAN MÁR AKKOR ELKEZDTÉK AZ ÁTNEVELÉST EGY NEMZETTELEN ISTENTELEN SZÍNTELEN SZAGTALAN GLOBALISTA MULTIKULTURÁLISAN SZÜRKÉRE KEVERT VILÁG KÉPÉRE.

 

Bayer Zsolt:

 

A genderideológia(és bevándorlásra érzékenyítés)hazai terjesztésének vezetését maga Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége vállalta magára. 2009-ben egy szervezetet is létrehoztak a genderpropaganda népszerűsítésére.

A genderideológia hazai terjesztésének vezetését maga Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége vállalta magára. 2009-ben egy szervezetet is létrehoztak a genderpropaganda népszerűsítésére.

 

És hogy kik támogatták Dobrev kezdeményezését, az Unifem-Ért Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület megalakulását? Érdekes a névsor, jó, ha fennmarad az utókornak: Asbótné Thorma Judit (Magyar Nők Szövetsége), Bánáti Jánosné Ilona (Magyar Ügyvédnők Egyesülete), Buday-Gyarmati Andrea (olimpikon), Czakó Borbála (londoni nagykövet), Danks Emese (Erste Bank), Göncz Kinga (külügyminiszter), Gurmai Zita (szocialista EP-képviselő), Herczog Mária (a Gazdasági és Szociális Tanács állandó bizottsága), Junghaus Tímea (Open Society Institute), Király Júlia (a Magyar Nemzeti Bank alelnöke), Lamperth Mónika (az MSZP elnöki kabinetvezetője), Palya Bea (énekes), Ránky Katalin (L’Oréal), Sebestyén Márta (énekes), Szelényi Zsuzsa (Budapesti Európai Ifjúsági Központ), Takács Ildikó (Reklám Világszövetség), Wirth Judit (Nők a Nőkért az Erőszak Ellen) és Tóth Herta (CEU, Női Érdek Szövetség).

A propagandának hamar meglett a hatása, 2009-ben már kormányrendelet tette kötelezővé a genderszemléletet az óvodákban, ennek érdekében a legkisebbek nevelésének országos alapprogramját is módosították. A rendelet szerint a foglalkozásokon az óvodapedagógusoknak kerülniük kellett volna a nemi sztereotípiák erősítését. Például ez a gyakorlatban a teljes magyar népmesekincs mellőzését jelentette volna.

A nemiség semlegessé tételén kívül a nevelési alapprogram rögzítette a kívánatos óvodakép kialakításánál, hogy az óvodai nevelésben biztosítani kell a migránscsaládok gyermekeinek az önazonosság megőrzését, ápolását, erősítését. A kisgyermekekkel foglalkozó nevelőket kötelezte a jogszabály arra is, hogy a gyermekeket a különbözőségek, a másság elfogadására, azok tiszteletére kell szoktatni – írta összegzésében az akkori sajtó.

Konzervatív oldalon a jogszabály elfogadása óriási tiltakozást váltott ki, rengeteg gyermekpszichológus hívta fel a figyelmet arra, hogy a kicsik lelki fejlődésére milyen káros hatással van a rendelet.

Kerestük a témában Vekerdy Tamás aggódó észrevételeit is, de sajnos nem találtuk. Mit gondolnak, miért? Mert Vekerdy úr is tagja volt annak a bizottságnak, amelynek ajánlása háttérül szolgált a jogszabály elfogadásához, vagyis a szakmai anyag támogatta a genderpropagandát az óvodákban.

2010-ben a Fidesz egyik első intézkedése volt a genderrendelet eltörlése, emiatt Magyarországon nem tudott gyakorlatba lépni a nácikat messze túllicitáló gyerekkísérletek első állomása.

2010 lehetne tehát a választóvonal. Hát nem furcsa? Valakik már akkor előre látták a jövőt: a migrációt és a genderkérdést. És hogy ne érje váratlanul a magyar társadalmat, már az óvodákban megkezdték a felkészítést. De nemcsak ott, az 1004/2010. (I. 21.) kormányhatározat az államigazgatás és az élet egyéb területén is a genderszemlélet átültetését írta elő. Ez viszont a Fidesz kormányra kerülésével megakadt

Az OTÉK-ban nem szerepel a "vendéglátóhely" szó

A minimalizált országos építési szabályzatban egyetlen szó sincs a vendéglátóhelyek építési követelményeiről a szomszédos telek vonatkozásában.

És ugyanerről a témáról a működési szabályzatot sem találsz.

Mindent az önkormányzatokra bíznak ahol semmi nyoma sem a területrendezési építési szabályzatban se máshol.

És csodálkoznak a bíróságok leterheltségén amikor nincsenek jóelőre kiküszöbölve a szomszédokat érintő hatások pl egy kerthelyiséggel ellátott vendéglátóhely esetében amit lakótelkek közé csak úgy beépítenek.


 

 



 


2021. szeptember 2., csütörtök

MIÉRT NEM REGULÁZZA MEG A KORMÁNY AZ ÁRTALMAS GOOGLE-T

 EGÉSZSÉGÜGYI TÉMÁBAN KERESVE NÉHA A TALÁLATOK 99%-A KÜLFÖLDI OLDAL AMIT GYATRA AUTOMATA FORDÍTÁSSAL HOZNAK LÉTRE TÖBBNYIRE OROSZ.

"vese pyelectasia"

PL EZT AZ ORVOSI KIFEJEZÉST BEÍRVA KIZÁRÓLAG KÜLFÖLDI HAMISMAGYAR OLDALAK JÖNNEK BE

 

EZ ÁRTALMAS A MAGYAR FELHASZNÁLÓKRA

 

A PROBLÉMA NEM MÉGSEM SZÁMOLJÁK FEL,ÚGYLÁTSZIK KEVÉS GONDOLATÚ TEHETETLEN EMBEREK FELELŐSEK EZÉRT A KORMÁNYBAN

 

.