2018. január 30., kedd

2018. január 28., vasárnap

Kampányüzemmódba kapcsolt az ATV

Ezt abból lehet tudni hogy a nemrég újra és újrakezdett zseniális "Columbo" sorozattot megszakították és helyette a fórum c műsort adják.

2018. január 25., csütörtök

Ennél hatalmasabb hír nem sok lesz az idén

www.lovasistvan.hu

"Tegnap teljesen váratlan kormányzati üzenet jelent meg az észak-koreai állami médiában. A hazájukban és külföldön élő valamennyi koreaihoz szóló üzenet áttörést sürget a két ország független egyesítésére. Az üzenet kéri a koreaiakat, hogy vegyenek fel kapcsolatot egymással, utazzanak, működjenek együtt és távolítsák el a kölcsönös gyanakvást, illetve bizalmatlanságot, jelenti az orosz Sputnik News hírügynökség angol nyelvű portálja."




Még a végén kiderül hogy ez a Kim Djong Un nem is olyan hülye gyerek :)

Hegedűs Szabolcs megint "letagadta" az Európai kultúrát és Magyarországot veszélyeztető bevándoroltatás problémát

Mintha le lehetne tagadni.Az egész HírTV mostanra teljesen szürreális lett.
Valami olyan szót használt a telefonálós műsorban hogy "fikció" az egész.

Ahogyan Frauke Pety nemrég bejegyezte a Facebookján hogy a valóságot már sokáig nem lehet eltitkolni vagy valami hasonlóan fogalmazott,teljesen hiábavaló minden igyekezetük amivel a médiát a közösségi oldalakat elnyomják.

Már maga a tény hogy szükségük van a német médiák és a facebook teljes és totális cenzúrálására,már ez jelzi az egyre erősödő egyre feszültebbé váló valóságot amit el akarnak nyomni.

A muszlimok vallásából fakadó erkölcsi tartása sokkal erősebb mint a céltalanul vergődő szivárványos elvtelen nihilista ezefelé bomlott romlottság.

A teljes és totális ellentét feszül majd egymásnak Németországban és Nagybritanniában és egész nyugat Európában.

Nem lehet más a vége mint véget nem érő vérengzésbe forduló tüntetések.

Csak idő kérdése.

És akkor a képen látható manipulátor hazugokkkal mi lesz?
Amikor majd korrigálni próbálják a mostani szavaikat.
Egy életre elássák magukat.
Vélhetően megkapták a pénzüket amiért a jövőben nem kell aggódniuk a megélhetés miatt.
Most kell feladniuk eladniuk a lelküket és ha nem jön be hát eltűnnek de megéri nekik.



Kálmán Olga : "Elmondják kit kell utálni és becsomagolják keresztény köntösbe"

Dehát mindenki néz TV-t olvassa a híreket és tisztában van a muszlimok vallásos erőszakosságával.

Mire jó akkor a HírTV mostanra tényleg bántóan hamis bevándorláspárti világképe?

Ezek az emberek nagyon nagyon sok pénzt kapnak Magyarország és Európa a nemzetektől szép világ elárulásáért,itt Soros van a kassza mögött Berlinben meg talán az Öbölmenti Arabok.

Egy a lényeg ha tudják mit művelnek akkor tüzes pokolra fognak kerülni a természetes vagyis Isteni törvények mentén kialakult hagyományos világ/emberi/rend egymás mellé feszültség keltő helyzetbe anarchiába keverése miatt és pláne a szivárványos homo..ális propaganda vagyis a fiatalokra gyerekekre a tiszta gyerekkorra a tiszta szerelemre a férfi nő kapcsolatra a családra a nemzetektől szép világra rontó törekvéseik miatt.

2018. január 24., szerda

b.zráns horda vs iskolai mészárlások az USA-ban

A nemzetektől szép világra,az Európai fehér emberre és a fiatalokra és a tiszta gyerekkorra rontó nihilista szélsőséges liberálisok a hom.ális ártalmak jogaiért 2013-ban kezdtek el pörögni a médiákban akkor vontak vissza valami törvényt is majd 2015-ben engedélyezték mindenhol a buzráns ártalmak házasodását.

Tehát ebben az időszakban volt a legnagyobb reklámja a sze..alitásnak a médiában.
Aminek meg is lett az eredménye az egymásnak kegyetlen ösztönlény gyerek fejjel donimáló iskolások körében.

2014-ben kiugróan sokszor 36-szor volt a "tökéletes" USA-ban iskolai mészárlás legtöbb estben egészen biztosan szerelmféltés miatt.

A felelősök az ország vezetői a kevés gondolatú törvényhozók és a világméretű Istentelen liberális globalizátor érdekcsoport és média.



January 9, 2014
Jackson, Tennessee

January 13, 2014
New Haven, Connecticut

January 14, 2014
Roswell, New Mexico

January 17, 2014
Philadelphia, Pennsylvania

January 20, 2014
Chester, Pennsylvania


January 21, 2014
West Lafayette, Indiana

January 24, 2014
Orangeburg, South Carolina

January 25, 2014
Los Angeles, California

January 27, 2014
Carbondale, Illinois

January 28, 2014
Nashville, Tennessee

January 30, 2014
Palm Bay, Florida

January 31, 2014
Des Moines, Iowa

February 10, 2014
Salisbury, North Carolina

February 10, 2014
Lyndhurst, Ohio

February 12, 2014
Los Angeles, California

February 22, 2014
Augusta, Georgia

March 12, 2014
Miami, Florida

March 25, 2014
College Park, Georgia

April 9, 2014
Greenville, North Carolina

April 11, 2014
Detroit, Michigan

May 4, 2014
Augusta, Georgia

May 5, 2014
Augusta, Georgia

May 8, 2014
Lawrenceville, Georgia

May 14, 2014
Richmond, California

June 5, 2014
Seattle, Washington

June 10, 2014
Troutdale, Oregon

September 9, 2014
Miami, Florida

September 27, 2014
Terre Haute, Indiana

September 30, 2014
Albemarle, North Carolina

September 30, 2014
Louisville, Kentucky

October 3, 2014 Fairburn, Georgia

October 24, 2014
Marysville, Washington

November 20, 2014
Tallahassee, Florida

November 20, 2014
Miami, Florida

December 5, 2014
Claremore, Oklahoma

December 12, 2014
Portland, Oregon

2018 Január Németország Hannower multikultúrális anarchia

És az MTV-n semmi visszhangja.Miért?


Elképesztő erővel nyomulnak a a nemzetektől szép világra és a tiszta gyerekkorra rontók

A német közszolgálati ARD tv facebook oldalát teljes ellenőrzés alatt tartják.
Az oda begépelt szövegedet azonnal ellenőrzi a facebook és az elküldés utáni másodpercben letiltják ha bevándorlás ellenes szöveg van benne.

És utána már sehová nem tudod bemásolni többször,még átfogalmazva sem csak ha az egészet megváltoztatod.

Tehát senki nem próbáljon az ARD facebook oldalára kitenni akármit is mert utána az bekerül az adatbázisba és onnantól az egész facebook-ra töbet bemásolni lehetetlen lesz.
Sőt vélhetőleg magát az accountodat tiltják le többet nem tudsz majd hozzászólni az ő általuk védett fontosnak tartott politikai fórumokhoz médiumokhoz.


Ezek nagyon aljas emberek.

-A nemzetektől szép világ felszámolása zajik.
-Az Európai ember felszámolása zajlik
-És a gyerekek fiatalok megkörnyékezése zajlik

A nihilista anarchista liberalizmus pontosan úgy viselkedik mint a rák,a rákot a nyirokrendszer a vér terjeszti a világra és a fiatalságra a tiszta gyerekkorra rontókat meg a média.

2018. január 21., vasárnap

Egy nagyonnagy hatású mélységű zenével felruházott filmjelenet

Éjszakai szobában lekapcsolt villany mellett ágyból nézve ezt a filmet,könnyes lesz a szem annyira hatásos a zene és a magyar táj együttese.Engem legalábbis elöntött valami extázisféle amikor ez a jelenet következett.
Az egész filmet valamikor régen láttam akkor is emlékszem ugyanúgy nagy hatással volt rám.
Gondolom alkat kérdése,van akinek semmit nem jelent egyedül lenni a szélfútta magyar tájban,én nem tudok annál vágyottabb időtöltést.Ebben a pusztában lovagoló jelenetben minden benne van,a zene előhozza a magyarság történelmi távolságait is.

Szakáll növesztése = szem kifestése

Ugyanazt a célt szolgálja a férfiaknál a szakáll növesztése mint amit a nőknél a szem kifestése szolgál.

Már akit meg lehet téveszteni.

Puzsér barátja Farkas Attila Márton a Messiásról



Puzsér másik barátja TVsorozat ügyben azt mondá hogy(nem szó szerint) "mi sajnos nem Észak Amerikai TV nézők országa vagyunk nem az NBC? országa vagyunk mi a nyugdíjas sorozatok országa a barazil TV nézők országa vagyunk "


Fáradt vagyok kommentálni de elmenni mellette nem tudtam.
Nagyon halkan jegyzem meg hogy hála az égnek és hogy létezik a "Szomszédok" c sorozat.

2018. január 20., szombat

"Bűvölet" c tv sorozat

A zenéje miatt nézhető.De nemszabad túllságosan rákeresni a szereplőkre mert garantált a csalódás.
Szinte bármelyik színésznőre keresve a pucérkodós díszrbnc kategóriában találjuk őket.


Amikor a hőskanok nevelnek az ECHO TV-ből

ECHO TV-ben egy hőskan mondá(nem szó szerint):
"A macskák nem értelmesek nem szeretnek nem kötődnek csak koszt miatt" stb...

ECHO TV-ben egy másik lassan disznóvá változó hőskan felkonferálva műsorát mondá:
"Azért járnak kondi terembe a férfiak mert testképzavaruk van"


1.
-Macska tud könnyezni
-Mancsát kézként használva átkarol ,
-Megérint hogy felhívja a figyelmet magára,
-Vezényszóra pacsit ad,
-Magától megtanulja az ajtókilincs használatát,
-Ha besértődik rád se néz hiába szólsz hozzá direkte elfordul és durcáskodik,
-Hozza megmutatni az egereket,letszi az ajtó elé vagy az útra ahol jársz,
-Van amelyik próbál beszélni szólni hozzád de csak mekeg,rümmögnek beszéd helyett de a szándék kihallható belőle
-Tudnak mosolyogni is de az arcizmaik fejletlensége helyett a szemükön szemkörnyékükön látod amikor összeszűkül akár az embernél akkor mosolyognak.
-Tudsz velük közösen egerészni,ha beviszed a helyiségbe felfogják hogy keresel valamit és hamar rájönnek hogy egerészés van.
-Értik a megszokott emberi beszédet ami hozzájuk szól.
-Ha nevetsz valamin amit éppen csinálnak,tudják produkálni magukat pl futkorászni felkapni tárgyakat a földről a macsukkal felugrani vele a levegőbe és megismételni a dolgot sokszor hogy megint nevessél

Olyan gondolkodó lények akár az ember mint a kisgyerekek

2.
Ezt nem kommentálom.


Hunyorogva belépni a youtube-ra

Ez az aljas globalista a tiszta gyerekkorra rontó társaság a szemed elé rakja a szerintük legkedveltebb magyar oldalakat ha kéred ha nem,ezért muszáj hunyorogva rálépni mert látni sem akarom a kezdő oldalukon felhalmazott mocsokhegyet.

2018. január 18., csütörtök

hát ilyen nincs és mégis van

Sikerült vásárolnom egy 360 fokban hosszában elrepedt felnit.
De azért kínomban rákeresek nem e szándékos gyári illesztés ,tudom hogy nem de nehéz beletörődni...


2018. január 17., szerda

Jelenkori ártalmak a királyi TV-kben

Csak hogy menyire kevés gondolatú és nem eléggé öntudatos nem eléggé lelki ismeretes emberek szerkesztik a DUNA TV-t... is.

Egy szocialista reklámokról szóló dokumentumfilmben elhangzik a következő mondat:

"Sajnos nem múlt el a szocialistának nevezett reklám azon téveszméje sem hogy a reklám eszközével is tanítani nevelni kell a népet."





-Tehát ezt találta mondani egy DunaTV-s szerkesztő nem is olyan régen esetleges 10 millió TVnézőnek.

-Tehát a Duna TV-s szerkesztő szerint bármilyen műsor leadható a TV-ben a gyerekek fiatalok szeme előtt és füle hallatára.

-Ha valaki a tudtára adja hogy nem,mint pl én most és ő ennek ellenére is ártani akar a fiatalok gyerekek gondolkodásának akkor szándékosan árt tehát gonosz és ha gonosz akkor a tüzes pokolra fog kerülni ahogyan már oly sokan érzik a hasonsorsú vesztüket ebben a média világban.

-Ha én lennék a törvényalkotó már régesrég pároslábbal repülne egy efféle ártalom a milliók életét befolyásoló médiákból.




És ez a kevés gondolatú ártalom DUNATV-s szerkesztő tovább folytatja a félrenevelést amikor kategorizálni kezdi a reklámokat és pl a teljesen emberi korai reklámokat még nem tartja reklámnak,állandóan visszatér egy ideájához amit vélhetően a mai embertelen Istentelen a gyerekekre és a fiatalok nevelésére oda nem figyelő sőt kimondottan az ő életükre rontó reklámok jelentenek számára.


A nemzetektől szép világra és a tiszta gyerekkorra rontók megszólítása

Megadóztatni Sorost

Kitiltják Soros Györgyöt az országból és a szervezetire bevándorlás szervezési illetéket vetnek ki :D :D :D

YESS és miért kellett erre ennyi időt várni?

2018. január 16., kedd

Utcai bandák miatt nem áll meg a metró Párizsban


www.lovasistvan.hu

RTL:
A kábszerkereskedők és kábítószeresek jelenléte, és egyes állomásokat elborító marihuána füst miatt egyes metrószerelvény vezetők saját maguk és az utasok védelmi miatt már nem állnak meg Párizs észak-keleti részén lévő néhány megállóban.

Ez a 2-es és a 4-es vonalra vonatkozik.

Az ilyen elemek jelenléte nyomán egyre több erőszakcselekményre kerül sor, erősítette meg az UNSA metrószakszervezet.

A „legnehezebb” állomások közé tartozik a Marx Dormoy és a Marcadet Poissonniers.

Lehetne Afrikában is normális világot szervezni

Angela Merkel és nagyon free drogos szivárványos világpolgár barátai nem a bevándorló országokkal tárgyalnak az ottani élet jobb megszervezéséről megsegítéséről hanem a bevándorló országok életmódját káoszát hozzák Európába,szánt szándékkal.

-A történelem szépen elválasztotta a nációkat egymástól és nem hasraütésre.

-Angela Merkel és a többi gyermektelen szivárványos céltalanul vergődő bűntudattól terhelt(stasi) bűnöző mint pl Soros György pénzügyi körözött bűnöző életük alkonya felé haladván valami jót és hasznosat akarnak tenni az életükkel és azt képzelik hogy úgy segíthetnek a világ szegényein hogy Európba költöztetik őket.

-Én már megszoktam hogy nagyon gyenge képességű embereket látok a médiákban a közéletben nem is tudnak érvelni rendesen,soha egyetlen egyszer sem hangzott el a leg nyilvánvalóbb de a faji sajátosságokat test lélek összefüggéseit mégsem kiteregető érvrendszer amivel meg lehet kerülni a náci jelzőt.

Tehát a legegyszerűbben a leg logikusabban és mégsem "náci" módon úgy lehet érvelni a betolakodók ellen hogy:

-Meg lehet nézni miféle világ épült a közel keleten az ezer évek alatt
-Meg lehet nézni miféle világ épült az ezer évek alatt belsőázsiában a távolkeleten
-Meg lehet nézni miféle világ épült Afrikában
-Miután mindenki jól megnézte akkor láthatja hogy ezek nem Európai világok semmi közük az Európai ember életmódjához


-És igen lehet Afrikában máshogy is élni,ameddig a németek vezették a Dél Afrikai köztársaságot addig ott egy normális ország működött.
-Haiti a Karib-tengeren egy meseszép helyen lévő mesevilág lehetne de valamiért az ott élő Afrikai leszármazotaknak nem sikerült ott mesevilágot teremteni csak bádogbódékat meg bűnözést

Dél Afrikai köztársaság jelenleg:
Mivel a google letiltotta az igazság megjelenítése miatt ezért a tárolt verziót linkeltem be:
Dél Afrikai köztársaság napjainkban

Naponta 50 gyilkosság.
Fehér farmereket mészárolnak le ezrével brutálisan.
Minden ház árammal szögesdróttal védve.
A lakosság 25 százaléka AIDS-es.

pont.

A Franciák is vagy elbutultak a drogoktól vagy gyávák

www.lovasistvan.hu
FRANCAIS SPUTNIK NEWS
Az amerikai külügyminisztérium amerikai turistáknak adott legújabb ajánlásai szerint Franciaországban, Németországban vagy Nagy-Britanniában az ott jelenlévő terrorfenyegetettség miatt állandóan résen kell lenniük és ezen országokat éppen úgy a második kategóriába sorolta a potenciális veszély szempontjából, mint a Kongói Demokratikus Köztársaságot.

2018. január 13., szombat

Na most mentek el ak.. anyátokba 4 év várakozási idő CT vizsgálatra =röntgenre

4 évet kell várnia a magyar embereknek computer tomográfos röntgen vizsgálatra


http://www.oncol.hu/varolista/VList_015425210.XLS

http://www.onkol.hu/hu/intezeti-varolista

Várni kell 2 -3 hónapot rosszindulatú tehát akármikor halálossá terjedő rák műtésére?

Pár egyszerű kérdés:

-Hogyan lehetséges hogy rosszindulatú daganattal a szerevezetben (=tehát ami bármikor áttétet képezhet és azonnal halálossá válhat)bárkinek is várnia kell 2-3 hónapot műtétre?

-Mire lett fordítva a 20 ezer élethosszig kiadott letelepedési kötvény bevétele?Hol van az a pénz?

-Hogyan képzelte Orbán Viktor hogy stadionok építlése fontosabb mint ezen várólisták teljes felszámolása és az orvosok otthontartása nyugati bérekkel.Mert ugye nem probléma egy országnak nyugati béreket adni az orvosoknak?Nem minden utcasarkon áll egy orvos akinek bért kell fizetni.Nincsnek olyan sokan amit egy ország nem tudna fizetni

-Ja nehogy már többet keressen egy orvos mint az összes kanmajom a paramentben?


És mégis a nemzetektől szép világ és a tiszta gyerekkor ezer évek alatt kiforrott rendje előbbrevaló mint az a nihilista szélsőséges drogos szivárványos multikultúrát álmodó liberális káosz amit a jelenlegi ellenzék képvisel.


Az országos onkológiai intézet várólistája:







2018. január 12., péntek

Sze..alitást tartalmazó reklámok mindenütt a magyar médiában

Gyerekek szeme előtt és fülük hallatára.

-Most pár perce 17 órakor fogamzásgátlót reklámoztak az MTV1-en
-Óvszerreklámot ugyan még nem láttam délután de ami késik nem múlik
-Intimbetéteket reklámoznak
-Mindenféle hüvelygyógyszert reklámoznak 
-Gyerekeknek kalácssütő formát reklámoznak miközben a képsorokhoz és a témához sehogysem köthetően fiucska mondja: Az "enyém egyre nagyobb lesz" a lány mondja "az enyém beszélni is tud" stb..
-Tejérzékenység és egyéb érzékenységelleni gyógyszert reklámoznak: "Akarlak de mégis fáj" és a többi hasonló mondat minden ilyen tipusú reklámban.
-Valamilyen sört reklámoznak miközben a hőskan "vadászik" a "vadra"
-Médiamarkt "brutális választék durván jó árak"

-És sorolni lehetne azokat a reklámokat amit ha fiatalok felnőttebb gyerekek és kisgyerekek néznek együtt akkor a nagyobbak tudni fogják a rejtett tartalmat és beszélni kezdenek róla a többiek meg hallgatják aztán felkeltett kiváncsiság,hitvány első élmény,abortusz,megsérült méh,gyermektelenség,és öngyilosság és mindez egyetlen aljas ravasz többségében külföldi reklám miatt.

Akik ezt tudatosan művelik vagy miniszterként törvényhozóként tudnak róla de mégsem tesznek ellene akkor pokolra fognak kerülni,a tiszta gyerkekor az ismételhetetlen első élmény ,az elvetemedett testiségre épülő életmód és a terméketlenné lett öngyilkosságba fordult életek miatt,tehát a gyerekeknek fiataloknak tudatosan rossz példát mutatás miatt.
pont.



2018. január 11., csütörtök

Pörzse Sándor szerint nincs bevándorlási probléma , csak "kapóra jött a Fidesznek"

Pörzse Sándor Kálmán Olgának úgy beszél a bevándoroltatás problémáról mintha nem is létezne és csak kapóra jött volna a Fidesznek.

Nem mintha ennek az értelemnek én 1 mondatára is adnék de meglepett hogy mint középponti Jobbikos figura eképpen vélekedik a bevándoroltatásról.

Ennek alapján és a Jobbik utóbbi megszólalásaiból és az újságjukban látható plakátimitációról ami kamu konzultációnak nevezi a problémát hát itt tényleg jó nagy és elvtelen változáson ment át a párt az utóbbi hónapokban.


2018. január 9., kedd

Lufis Puzsér

A teljesen jogosan idegbetegül őszinte Puzsér aki sajnos még a nemzetektől szép világ az ország és a tiszta gyerekkor érdekében sem tud túllépni Orbán Viktoron sajnos nagyon nagy korlátoltságot mutatott a múltkor.

Madnem szó szerint szerinte van a nyugat ami a mikroprocesszor-ról szól és van a tőlünk keletre lévő országok a vaskohászat és acél országai.

Azthiszem ezt a fokú leegyszerűsítést kommentálni is fárasztó.

Attól még hogy Puzsér őszinte és szókimondó és vélhetőleg egy nagyon rendes ember attól még nem való képernyőre,mert hamisan befolyásol embereket az ilyen barom észrevételeivel.
képernyőre Istenfélő polihisztor filozófus ezermesterek valók,ez lelki alkat kérdése ami talán megváltoztathatatlan evolúciós lelki érés eredménye.

pont.


Semjén és Orbán is profin szólaltak meg

Orbán után Semjén Zsolt  mondta el eddig az egyik legösszeszedettebb legkoncentráltabb legpontosabb indoklást a bevándoroltatás kapcsán a Bayer show-ban.

Aztán 1 napra rá Orbán a Bild-ben rákontrázott.Már nem is lehet finomkodni sem,előbb utóbb mindenki eljut a kontúros mellé nem beszélő feleslegmentes szókimondás olyan fokára a témában amit Orbán már 2 éve megtett.

Ezt a 2 beszélgetést németre franciára és angolra kellene fordítani hogy legyen mit belinkelni a világra és a tiszta gyerekkorra rontók fórumaira.


https://www.echotv.hu/adasok/2018/01/07/bayer-show/2676

2018. január 5., péntek

A Mária Terézia film eléggé zseniális lett

Csak azt nem értem hogy ebben az amúgy is romlott erkölcsű a melldöngető önösségtől és hitetlenségtől a felnövekvő generációkra abszolute nem figyelő világban miért volt fontos az utódlás viszontagságait és Mária Terézia nászéjszakáját és a későbbi ágyjelentet ábrázolni a TV néző gyerekek fiatalok szeme láttára füle hallatára...?
Nem lett volna kevesebb sőt több lett volna a film ha ezek a jelenetek nincsenek benne.

A másik amit nem értek hogy miért nincsen a közösségi oldalon lapja?Hogy lehetnek ennyire figyelmetlenek?




2018. január 4., csütörtök

Londoni háborús övezetek

www.lovasistvan.hu


THE GUARDIAN

/Szemdörzsölés kéretik: a cikk tényleg a balliberális Guardian című brit lapban jelent meg/

„Ahogyan a négy család felébredt hétfő reggel remélve, hogy gyermekeik erőszakos és hirtelen halála csupán rémálom volt, messze voltak egy boldog új évtől”./

/Még egy szemdörzsölés kéretik: a cikk írója, Temi Mwale, egy olyan néger, aki a The 4Front Project alapító igazgatója. A szervezet célja, hogy a fiatalokat és közösségeket távol tartsa az erőszaktól./

Londonban tombol az erőszak.

2000 óta több száz gyereket és fiatalt szúrtak vagy lőttek le, vertek halálra „fővárosunk utcáin”.

2017-ben ez a fajta erőszak vészesen magas szintet ért el.

London főpolgármestere, Sadiq Khan üresen fecseg. Amikor kampányt folytat, hogy fiataloknál és gyerekeknél ne legyen kés, nem érti meg, hogy azért van sokuknál kés, mert féltik az életüket.

Londonban ma sokan élnek olyan környéken, amely hasonló egy háborús övezethez. Ahol a súlyos erőszak fenyegetése állandó. Ahol az emberek félnek és aggódnak.

A rendőrök nem sokat használnak.

2018. január 3., szerda

Egy szokásos kommentálhatatlan hír

www.888.hu
A szép, új világban minden megtörténhet, vigyázzunk hát, hogy ide ne gyűrűzzön be!
A szerdai nap talán legdöbbenetesebb híre, hogy a BBC és a Netflix új, közös sorozatában, a Trója: Egy város bukása című műben Zeuszt, Plutarkoszt és Akhilleuszt fekete színészek alakítják majd. Sőt, a folytatásban Aineiasz is fekete lesz.







2018. január 2., kedd

Újévi babák nyugaton

www.lovasistvan.hu


https://www.unzensuriert.at/content/0025904-Berichte-zeigen-Neujahrsbabys-fast-ausschliesslich-von-moslemischen-Migranten

Lassan a legtöbb nyugat-európai országban a Mohammed név és különféle változatai a legkedveltebb „keresztnévvé” válnak.

És az új év napján született babák is komoly betekintést nyújtanak a nagyvárosok demográfiai változásaiba és a kulturális átalakulásba.

Csaknem kizárólag muzulmán migránsok, akik szilveszterkor hozzák világra gyereküket, mint ahogyan azt különféle osztrák, német és svájci jelentések mutatják.

A bécsi szilveszteri „bébi” neve Asel. Anyja fejét kendő fedi, apjának nagy szakálla van (lásd a mellékelt fotót).

A dél-tiroli Bolzanóban született szilveszteri baba egy marokkói család második gyermeke és Esraa-nak hívják.

Németország számos városában ugyanez a helyzet

Kovátcs Kati suicide dal

Anyámnak hibaelhárítottam felélesztettem egy régi lemezjátszót,a végén amikor minden kész és ott is lett kallantyú ahol hiányzott,valamit rudazat arrébb vetemedhetett mert többé nem találta meg a lemez legelejét az automatika...lényeg hogy a tesztalany ez a Kovátcs Kati féle suicide dal volt,annyira megtetszett hogy belinkelem.

Bár kötődésem nekem nincsen hozzá nekem nincsenek ilyen kérdéseim ugyanolyan tiszta vagyok mint 20 évesen.

Politikusokat bezárnám a parlamenti ülésterembe és 1000 Watton engedném rájuk.


2018. január 1., hétfő

Az Ugrosdy Márton nevű hazaáruló

Nem mintha fontos volna a szava hiszen most ránéztem a közeli fotójára de úgyemlékeztem ő nemzeti gondolkodású volt,de mint mondom a kutyát sem érdekli csak meglepett néhány kijelentése azon a TV-n ahol már semmi nem lep meg.

Tehát a nemzetektől szép világra és a tiszta gyerekkorra rontó szélsőséges liberális TV-ben Ugrosdy Márton "szakértő" szerint a bevándorlás nem elsőfontosságú probléma.
Talán úgy foalmazott hogy marginális,nem emlékszem.
Itt megtekinthető:
https://hirtv.hu/peron/ugrosdy-marton-2436477