2016. július 31., vasárnap

Aki nevetni akar

Ritkán kerül elém a balliberális nemzetére rontó 24.hu oldal és mégritkábban nevetek.
De ez most nagyon jól esett :))))
http://24.hu/elet-stilus/2016/07/28/obama-megolelte-clintont-az-internet-pedig-elszabadult/

Elhallgatják a tüntetéseket Németországban és nálunk sem volt szó róla

MIÉRT NEM SZÁMOLNAK BE A GYAKRORI NÉMETORSZÁGI MERKEL ELLENES TÜNTETÉSEKRŐL?

A képen a női ideálom látható,félig németként Németországba kellett volna születnem.




A teljesség igénye nélékül pár tüntetés amiről nem hallottunk a magyar médiákban.

2016 Julius 30.


2016 Julius 17.


2016 május 7


2016 március 16.


Angela Merkel háj nélkül ilyen lenne.


Szöllősi Györgyi nem akar Magyarországot



Hazaáruló amiért normális országban az Európai Egyesült államokra vágyó(pl Eger 2014)Gyurcsányékkal együtt ki lenne dobva a határon.
Ez a nő mostéppen  úgy gondolkodik hogy nem akar Magyrországot és szeretné ha ide idegen kultúrákat telepítenének be.Vélhetően megkörnyékezték és betagozódott valami hazai drogos szivárványos liberális züllött elkrvult társaságba és most épp a szabados free világpolgár korszakát éli.


Ma Szél Bernadettet kérte számon miért mondta Tusványoson hogy menjenek el az emberek a kényszerbetelepítési kvóta ellen szavazni,többször is görcsösen visszatérve a "miért mondta hogy miért nem helyes ha elmennek"

Ennél nagyobb báb a HírTV-n csak az az Arató László nevű riporter.Minden mondatából süt a lepénzelt teljes önfeladás és alárendeltség.

Asszem ez az a beszélgetés:

http://hirtv.hu/videok/159558

Egy teve vágyai


A FACEBOOK üzemeltetői is pokolra fognak kerülni mert szándékosan tehát tudatosan ártanak millió lelkeknek

A FACEBOOK nevű aljas liberális globalista oldal teljes hitetlen elvetemedettségét jól mutatja hogy olyan szűrőt alkalmaz ami figyeli hogy miylen szavakat használsz.

Én már a második nevemmel sem tudok belinkelni pl Soros Györgyről cikket Angela Merkel fórumára.
Egy ideig lehet aztán észreveszik és rádteszik ezt a szűrőt onnantól semmilyen Juncker vagy Soros linket nem tudsz belinkelni,meg sem jelenik.

2016. július 30., szombat

Na most kell figyelni Brüsszelt Török ügyben

-Az EU nevében nem emlékszem ki valaki kijelentette hogy amennyiben Törökország bevezeti a halálbüntetést nem lehet tagja az EU-nak

-Törökország ma bejelentette hogy népszavazást tartanak róla és ebbe nem szólhat bele az EU
------------------------------------------------------

-Tehát msot arra kell figyelni hogy amikor a Törököknél bevezetik a halálbüntetést utána miként fognak mégis ravaszul csúszva mászva a Törökök EU tagsága mellett érvelni az EU-s vezetők akik tönkre akarják tenni össze akarják keverni az Európai nemzeteket egységes globális állammá.

-A liberális szabados hitetlen tehát erkölcsi támpontok nélküli viszonylagosságra épülő elvtelenségükből semmiféle következetesség nem fakad tehát utána is szorgalmazni fogják a kultóra idegen Török nép bekeverését a keresztény fehér Európába.

Terence Hill beszéde Bud Spencer temetésén

Nemtudom kaptak e Oscar díjat vagy bármiféle életműdíjat bár azt meg tudom hogy az ilyen Oscar szerű díjak amiről az Andy Vajna félék döntenek semmit nem érnek.

Bud Spencer és Terence Hill jó példát mutattak magányos igazságos szelíd csendes jószándékú hétköznapi kisembereket játszottak.

Bud Spencer és a filmjeinek kitalálói vélhetőleg az égbe fognak emelkedni ellentétben a mocskos kevés gondolatú aljas ösztönösebben gondolkodó politikusokkal és az önösségtől melldöngető elkrvult pódiumon a sze.alitásról a drogokról az alkoholizálásról és a bűnözésről erőszakról ordibáló a magányos emberismerettel még nem rendelkező fiatalokat tinédzserket minden szinten kihasználó "ideális popsztárokkal".




2016. július 24., vasárnap

EZT A HOZZÁSZÓLÁST AZONNAL TÖRLIK ANGELA FÓRUMÁRÓL

Facebook sperrt Ulfkotte wegen neuem Buch
http://www.pi-news.net/2016/07/facebook-sperrt-ulfkotte-wegen-neuem-buch/


utólag:Illetve csak ha én jegyzem be akkor meg sem jelenik,tehát van egy facebook program ami figyeli a hozzászólásaimat és amint olyan szavakat fedez fel mint ulfkotte azonnal törlik.

Újabb késes támadás a Hamburg Breme vonalon

http://www.presseportal.de/blaulicht/pm/68441/3386190

Sottrum/Ottersberg (ots) - Nach verweigerter Fahrausweiskontrolle hat ein 22-jähriger Mann aus dem Kreis Rotenburg/Wümme mehrere Zugreisende mit einem Messer bedroht und dadurch eine Panik ausgelöst. Der Vorfall ereignete sich in der Nacht zu Sonntag in einem Metronom von Hamburg nach Bremen. Verletzt wurde niemand, der 22-Jährige, der wegen verschiedener Gewaltdelikate bereits einschlägig in Erscheinung getreten ist und zur Tatzeit unter Alkoholeinfluss stand, sprang am Ottersberger Bahnhof aus dem Zug und flüchtete in die Dunkelheit. Er stellte sich später der Achimer Polizei und ließ sich widerstandslos festnehmen. Die Beamten haben umfangreiche Ermittlungen eingeleitet. Kurz nach Mitternacht sollte der 22-Jährige von einem Zugbegleiter kontrolliert werden. Darauf reagierte er sofort äußerst aggressiv, so dass der Zugbegleiter das Abteil verriegelte. Am Sottrumer Bahnhof gelang es dem 22-Jährigen dennoch, das Abteil zu verlassen und mit gezücktem Messer in einen anderen Waggon des selben Zuges einzusteigen. Mehrere Reisende, die Parallelen zu den Vorfällen von Würzburg und München fürchteten, gerieten in Panik und verließen fluchtartig den Zug. Ersten Zeugenangaben zufolge soll der Mann einer 20-jährigen Reisenden das Messer am Hals vorbei geführt haben, einer 19-Jährigen soll er versucht haben, in den Rücken zu stechen. Beide Frauen blieben unverletzt, erlitten jedoch einen Schock. Am Ottersberger Bahnhof sprang der 22-Jährige aus dem Zug und bedrohte auf dem Bahnsteig wartende Reisende. Danach verschwand er in der Dunkelheit. Bei der Polizei gingen mehrere Notrufe ein, woraufhin mit mehreren Streifenwagen umliegender Dienststellen eine Täterfahndung ausgelöst wurde. Gegen 3.25 Uhr stellte sich der 22-Jährige freiwillig und ließ sich widerstandslos festnehmen. Neben einem Messer trug der alkoholisierte und psychisch offenbar instabile 22-Jährige auch einen Schlagstock und Pfefferspray bei sich. Er befindet sich bis auf Weiteres im Polizeigewahrsam. Die Ermittlungen dauern an. Die Motivlage des Täters ist noch unklar.


Dorogon zajlik a bevándoroltatás

Kb 1 hónapja Dorogon egy migráns adta a fagylaltot.A "40" szót alig tudta kiejteni.
Engem ez annyiban zavar hogy ki tudja miféle szokások vannak náluk pl Indiában bizonyos helyeken nincs WC papír használat vallási okokból ....aztán lelötykölik az újjukat a WC mellé készített vödörben lévő vízben.

Mennyiségileg sem tudnám elviselni ha sokat látnék belőlük.

Elötte egy germanoid kékszemű fehér bőrű viszonylag aranyos lány volt a pult mögött.
Minden bizonyal olcsóbb Ahmed.

Dorog egy kisváros 2-3 hónaponként járok benne,eddig láttam egy néger eladólányt,és most ezt a migránst.
És kb 4db !!!!!!! kínai ÁRUHÁZ van a kisvárosban,amivel lefedik a teljes cipő ruha otthon felszerelés kereskedelmet.

A város polgármestere egy MSZP-s vagyis mára független vélhetően liberális.
pl Szivárványos plakátokat helyeztek ki az erőművi kanyar színesítésére.

Annyi esze mindazonáltal nincsen a polgármester úrnak hogy a nemrég felújított vasúti infrastruktúrához tartozó aluljáróba FILLÉRES KAMERÁT helyeztessen ki amivel megfigyelhetőek és tettenérhetőek a falfirkálók.

Mondjuk országunk vezetésének meg nincs annyi esze hogy ezt törvénnyel megtámogassa.
Én korábban már törvényt fogalmaztam a szemetelésre és a falfirkálásra a fenti keresővel rákereshető


Mostanra az aluljáró ugyanúgy néz ki mint a felújítás előtt.

MERT ENNYI ESZETEK VAN.

Orbán Erdélyi beszéde zseniális volt

Orbán Erdélyi beszéde zseniális volt,ugyan én még mélyebbre tudok merülni az okok tekintetében de az Orbáni verzió is rendben volt,várom az angol német fordítást hogy zaklathassam vele Angela Merkel közönségét a facebook-on.

Humor vagy nemis


A Klinika 20 év múlva

Most néztem meg és maga a tökély.
A rendező még tökéletesebben kezelteti a kamerát,gyönyörű panorámák ,minden jelenetnél jól választott fényviszonyok,ügyes történet van benne féltékenység,önzetlen segítségnyújtás,esküvő templom unoka és minden régi szereplő megjelenik.
Kivétel a Flórián nevű rokon,akit nem hoztak képbe de ha valaki jól figyel akkor az esküvői tömegben felfedezheti.

Letölthető jó minőségben,én már gyűjtöm a sorozatokat hátha egyszer csak ezek maradnak több 100km-res körzeten belül valami nomádtime közben.

2016. július 23., szombat

A szivárványos szélsőséges Angela Merkel közhelyes mondata

"Éppen a szabadság és a kiállás egymásért adja "Németország legnagyobb erejét" mondta Angela Merkel.


-Nem,az erőt a hibátlan tiszta önismeret lelkiismeret az Istenfélő gondolkodás adja meg a Puffin lekvár.

-Hogyan kapcsolódik ez a kijelentése az arabok betelepítéséhez?

Mit ért Angela és a többi szivárványosan elvetemedett szélsőséges a szabadság alatt?

-Értik alatta a homo..alitás vagyis a sze..alitás reklámozását gyerekek fiatalok szeme előtt és füle hallatára.


-Értik alatta a népek arcok rasszok embertipusok szabadon keveredését országok nélkül határok nélkül feszültségkeltő közelségbe mindaddig ameddig a világ érdekes izgalmas utazható tehát a léleknek kikapcsolódást adó színfoltjait jelentő nemzetek teljesen egybe nem olvadnak.

-Értik alatta a legfőképen a gyermeknevelés csendes feladata helyett a folyamatosan állandóan újat és még újabbat mutatni akaró természetszerűleg az extrémbe majd a bántóba vetemedő magamutogatásban boldogságot kereső homo..álisok által vezetett nyereségérdekelt kereskedelmi médiák tartalmak szabályozatlan féktelenségét tekintet nélkül a gyerekekere és a befolyásolhatóakra a fiatalokra.

-Értik alatta a liberális szabadságot és szabadosságot az ártalmas hatást kiváltó emberek (pl homo..ális erőszakos extrém bántó rendezvények és médiatartalmak) irányába mutatott toleranciát és a kötelező elvek nélkül tehát akár a teljes nihill és elvtelenség mentén szervezett érdekcsoportokat pártokat közéleti szereplőket médiákat és a belőlük származó kormányzó pártokat akik több millió léleknek mutatnak példát.


Ezt értik a hitetlen drogos szabados szivárványos liberálisok SZABADSÁG alatt és amilyen világ ebből lesz azt el sem tudják képzelni és nem is akarják tudni hiszen a lélek nélküli túlvilág és menyország nélküli drogos gondolkodásuk a saját életük és élvezeteik végéig képes előre tervezni.

A magyar TV-k a playboy nevű ördögi cég dezodorát reklámozzák

 Gyerekek fiatalok szeme előtt és füle hallatára.
Gondolom plakátokon is hála az Istennek nem járok plakátok közelébe már vagy 20 éve,csak nagyonritkán.

Bizonyos embereket nem lehet kiszűrni magunk elől

A FACEBOOK-on a Gillian Anderson és David Duchovny nevű elkrvult ártalmakat nem lehet letiltani hiába próbálom eltüntetni ezeket a szemem elől.

Ez is a világméretű liberális züllesztés része facebook módra..

Hazudik a Müncheni rendőrség

Müncheni támadó:
"A müncheni rendőrség vezetője, Hubertus Andrä egy sajtótájékoztató keretében bejelentette, hogy a támadásnak egyetlen elkövetője volt, az ügynek pedig nincs köze a "menekültek témájához".


És ezt ki hiszi el neked.


2016. július 22., péntek

És ez repülni is tud




1 hónapja minden nap szüretelhető

1-2 bokor is szépen ad de jövőre beindul mind a 9?


Orbán élete beszédét mondta el 2016 Március 15.-én

Orbán legesleghasznosabb beszéde ez.Az összes bűnei ellenére már ezért megérte megszületnie.

És akik nem érzik a veszélyt mert fiatalok és vagy félrevezetettek azok ott fütyülnek a háttérben.
(Ja és ne felejtsük el a Jobbik nem akar népszavazást a kötelező betelepítési kvótáról)

Mindenkinek terjesztenie kellene ezeket a figyelmeztető mondatokat minden nyelven. 

Szerintem Erdogan is most kapott észbe,az Incirlik légibázison ki bejártak az amerikai tisztek,nem véletlen hogy a légierő vezette a puccsot.

Kb 1 hete békültek ki az oroszokkal.
És vagy fél éve ugrasztották őket össze egy orosz gép lelövésével.

Az USA teljesen körvebeszi Oroszországot a Baltikumtól Grúziáig(mit keresnek ott?)
Hát ebből a körből most kiesett a feleszmélt Erdogan amiért majdnem kihúzták azonnal a lába alól a talajt.


2016. július 13., szerda

Cerrone: Give me love

A Derrick c sorozatban sorozatban bukkannak fel tökéletes zenék.
Most épp ez.Egyszerű és nagyszerű.

2016. július 6., szerda

Angela Merkel fórumáról kitiltják azt aki nem bevándorlásbarát újságcikkeket másol be

Aki ezen cikkek bármelyikét bemásolja Angela Merkel Facebook hozzászólásai közé az nem fog megjelenni,vélhetőleg egy facebook által támogatott mechanizmus automatikusan likvidál már bizonyos szavakat tartalmazó hozzászólásokat vagy kitiltják Angela Merkel de lehet hogy az összes Facebook oldal hozzászólásai közül.


Tehát ha valaki a következő blokkok közül bármelyiket megpróbálja Angela Merkel fórumára bemásolni vélhetőleg tiltásra blokkolásra kerül. és nem fognak megjelenni.


Gerald Knaus ist der Leiter des vom ungarisch amerikanischen Multimilliardärs George Soros finanzierten Think Tanks "European Stability Initiative" (ESI) und seit vielen Monaten Berater bei Angela Merkel zur Flüchtlingskrise. Sein Finanzier Soros wurde unlängst im November vom ungarischen Premiers Viktor Orban als einer der Strategen hinter der Flüchtlingsbewegung erkannt.
http://www.epochtimes.de/politik/europa/georg-soros-mann-beraet-bundeskanzlerin-als-vordenker-in-fluechtlingsfragen-a1315302.html


Schaffhauser said that it was a matter of fact that an organisation financed by Soros and the Commission had promoted the “Merkel plan” before she had possibly heard about it.
“Ms Merkel is only retaking a package which was already prepared. This is a fact we have ascertained”, he claimed.
http://www.euractiv.com/section/global-europe/news/nationalist-mep-blames-soros-for-eu-migration-crisis/?nl_ref=15430976



Juncker 1999:"Wir beschliessen etwas, stellen das dann in den Raum und warten einige Zeit ab, was passiert. Wenn es dann kein grosses Geschrei gibt und keine Aufstände, weil die meisten gar nicht begreifen, was da beschlossen wurde, dann machen wir weiter – Schritt für Schritt, bis es kein Zurück mehr gibt."
http://www.nzz.ch/meinung/kommentare/nach-dem-brexit-mehr-demokratie-jetzt-ld.103221?mktcid=nled&mktcval=107_2016-7-1



Martin Schulz: “Die Briten verstoßen gegen die EU-Rahmenbedingungen, da es nicht in der Philosophie der EU liegt, dass der Mob über Aufstieg und Untergang der EU entscheiden darf.”
http://www.paulcraigroberts.org/2016/06/29/the-collapse-of-western-democracy-paul-craig-roberts/

Orban-Rede am 15. März
Video mit Deutsch Untertitel,alle Deutschen das Video MUSS zu sehen:
"...und es ist verboten zu sagen dass die immigration verbrechen und terror in unsere länder bringt.
Es ist verboten darauf hinziweisen das die menchenmassen die aus anderen civilsationen eintreffen unsere lebensweise gefährden unsere kultur unsere sitten und unsere christlichen traditionen..Es is verboten zu sagen dass Brussel verstohlen mehr und mehr stücke unserer nationalen souverenitat
verschlingt und das viele in Brussel jetzt an einem plan schmieden für die vereinigten Staaten Europas wofür niemand jemals die berechtigung erteilt hat.."
https://www.youtube.com/watch?v=fSFD-QAJM1k


Fico: Islam and Soros’ civil society are not welcomed in Slovakia
About the migration situation, Fico had a clear position he stressed a day before the meeting. “It may look strange but sorry … Islam has no place in Slovakia,” Fico told the TASR newswire Wednesday. “If someone says that Slovakia wants to be multicultural, then he is going against the basics of the country,” he added. Fico also recalled the Slovakian position on the quotas, stating that Slovakia does not accept them. He said that the country’s interest is to keep its own tradition, and that it does not let its particularity to be changed. “We don’t want to change Slovakia’s character based on the heritage of Cyril and Methodus, which is here for hundreds of years,” he explained, before adding that he is against the creation of a Muslim community. “I don’t want tens of thousands Muslims to be here, continuously trying to make their interests prevail,” concluded Fico.
Robert Fico also added in this interview for the TASR newswire that during the last elections in March, he had to face not the political adversaries, but the civil society supported with foreign money and politically highly involved opposition media. According to him, George Soros is one of the main support of these organizations, echoing Viktor Orbán’s declarations. “There is a background power, backed by George Soros. And not only in Hungary, but also in other European countries, but nobody is speaking about it,” said the Hungarian Premier. “This invasion is driven, on the one hand, by people smugglers, and on the other by those (human rights) activists who support everything that weakens the nation-state,” PM Orbán said. Macedonia former Prime Minister Nikola Gruevski spoke also about Soros and the role of the civil society in the troubles he had to faced until his resignation in January.
http://visegradpost.com/en/2016/05/27/slovakia-will-lead-european-union-six-months-although-migrants-islam-and-soros-civil-society-not-welcomed/





The “Merkel Plan” authors at the European Stability Initative, in addition to the largesse of George Soros’ foundations, list as “core” funder, the German Marshall Fund of the United States. As I describe in my book, The Think Tanks, the German Marshall Fund is anything but German. With its seat in Washington, as I noted in the book, “It’s an American think tank with its headquarters in Washington, D.C. In point of fact, its agenda is the deconstruction of postwar Germany and more broadly of the sovereign states of the EU to fit them better into the Wall Street globalization agenda.”
The German Marshall Fund of Washington has been involved in the post-1990 USA agenda of regime change around the world in league with the US-funded National Endowment for Democracy, Soros Foundations, and the CIA front called USAID. As I describe it in the think tanks book, “The major focus of the German Marshall Fund according to its 2013 Annual Report was to support the US State Department agenda for so-called democracy-building operations in former communist countries in eastern and south-eastern Europe, from the Balkans to the Black Sea. Significantly their work included Ukraine. In most instances, they worked together with the USAID, widely identified as a CIA front with ties to the State Department, and the Stewart Mott Foundation which gives funds to the US Government-funded National Endowment for Democracy.”
Notably, the same Stewart Mott Foundation is also a funder of the ESI-authored Merkel Plan, as is the Rockefeller Brothers Fund.
http://journal-neo.org/2016/04/27/how-nato-linked-think-tanks-control-eu-refugee-policy/




Daniel Friberg, Chairman of the European conservative think-tank RightOn.net: “I think it is audacious of George Soros to even propose such a thing. He is not even a European citizen. He tries to dictate to us how our immigration policy should be formulated. Everyone knows that he is not just a philanthropist as he tries to portray himself. He is a far-left activist. He is funding extremist far leftist organizations all over Europe in order to transform Europe into something entirely different. He is funding and encouraging the current migrant crisis by sponsoring movements that are helping so-called refugees, most of them aren’t even refugees, to come into Europe illegally. What he is doing is illegal, immoral and it is none of his business.”
Lew Rockwell from the Ludwig von Mises Institute: That’s a terrible plan. But I would say that everything that George Soros ever proposes is horrible. This man is really an enemy of civilization
https://www.rt.com/op-edge/339563-eu-george-soros-migrants/



Nicolas Sarkozy said "that anyone who says that Turkey is a European country wants the end of the EU"
http://sputniknews.com/europe/20160320/1036625306/sarkozy-turkey-russia.html



Welche sind nun die zwölf Partner-Stiftungen, die an der Seite von Soros, die vollständige Öffnung der europäischen Grenzen für Migranten mit Geld unterstützen?
http://info.kopp-verlag.de/hintergruende/geostrategie/friederike-beck/wie-das-big-money-die-migrationskorridore-nach-europa-steuert-teil-i-die-international-migration.html
Es sind:

1. The Atlantic Philantrophies
Gründer: Chuck Feeney, ein US-irischer Milliardär (duty-free shops).
Vorsitzender: Christopher Oechsli
Stiftungsvermögen 1,4 Milliarden Dollar (Stand 2012, laut Wikipedia).

2. Barrow Cadbury Trust, London
2007/2008 hatte der Trust ein Vermögen von 69 Millionen britischen Pfund.
Für 2010 heißt es auf der hauseigenen Internetpräsenz: »Wir haben vier Millionen Pfund für soziale Investments eingesetzte (fünf Prozent unserer Stiftung) …«. Danach hätte das Stiftungsgesamtvermögen damals 80 Millionen Pfund (=ca. 1,08 Milliarden Euro) betragen.

3. Compagnia di San Paolo, Turin, Italien
Vermögen laut eigenen Angaben: »Am 31. Dezember 2008 belief sich der Wert des Portfolios auf 6,2 Milliarden Euro …« Ende des Jahres 2011 lag der Gesamtmarktwert des Portfolios der von der Compagnia di San Paolo gehaltenen finanziellen Vermögenswerte bei 5,1 Milliarden Euro

4. Fondation Bernheim, Brüssel
Über das Gesamtstiftungsvermögen ist nichts zu eruieren. Jedoch gibt der jährliche Tätigkeitsbericht aus 2014 Auskunft über das zur Verfügung gestellte Kapital: 1 534 448 Millionen Dollar.

5. Calouste Gulbenkian Foundation, Lissabon, London, Paris
Wurde von dem portugiesisch-armenischen Ölmagnaten Calouste Sarkis Gulbenkian, 1956 gegründet. Nach der Liste der weltweit reichsten Stiftungen, liegt das Stiftungsvermögen bei 2,8 Milliarden Euro.

6. The Joseph Rowntree Charitable Trust, York, Großbritannien
Laut Wikipedia (englisch) hat die Stiftung ein Budget von 8 635 000 britischen Pfund (=ca. 11,68 Millionen Euro). Das Vermögen der Stiftung ist mithin wesentlich höher, zumal die Stiftungen in der Regel nur einen Teil ihres erwirtschafteten Gewinns zur Verfügung stellen.

7. King Baudouin Foundation, Brüssel, New York
Die Höhe des Stiftungskapitals ist nicht zu eruieren. 2014 schüttet die King Baudouin Foundation und die Vermögen, welche sie verwaltet, 30 Millionen Euro aus, was auf einen hohen Kapital-Stock schließen lässt.

8. OAK Foundation, London
Der Mann hinter der OAK Stiftung ist Alan M. Parker, ein britischer Geschäftsmann, dessen Privatvermögen mir 2,34 Milliarden Pfund angegeben wird (= ca. 3,16 Milliarden Euro)

9. Diana Princess of Wales Memorial Fund, London
Die Stiftung ging im März 2013 in den legalen Besitz des britischen Prinzen Harry und der Royal Foundation of The Duke and Duchess of Cambridge über. Zwischen 1999 und 2007 gab der Fund über 100 Millionen Pfund an Fördergeldern aus, das sind ca. 135,3 Millionen Euro

10. Robert Bosch Stiftung, Stuttgart
Stiftungskapital 1,2. Milliarden Euro

11. Open Society Foundations, Brüssel
Soros' geschätztes Vermögen 24,2 Milliarden Dollar

12. La Caixa Foundation, Barcelona, Spanien
Stiftungskapital nicht zu eruieren

13. Fondation Abbé Pierre, Paris
Stiftungsbudget ca. 42 Millionen Euro




 Václav Klaus: "Mr. Soros is evil. Everything he says is wrong, everything he does is wrong. The quote is one of those phrases uttered by Soros. In this sense, I have always worked to ensure that its institutions do not get implanted here in the Czech Republic. I couldn’t have prevented the formation of small think tanks, but he never could turn them into academic institutes recognized by Czech law, there are more than twenty years that I opposed this, which infuriated him. He left for Budapest, so they must undergo this permanent presence that we have fortunately not. This does not mean he does not use other ways to expand his influence in the direction of the Czech Republic.
Migration is destroying already Europe, including the Czech Republic, because it allows the EU to dictate to the 28 member countries things it would never have allowed itself in the past. All this has already transformed Europe and this is hitting us now and on a daily basis."
http://visegradpost.com/en/2016/06/21/vaclav-klaus-the-eu-is-a-dead-end-and-the-brexit-could-open-the-eyes-of-the-people-in-europe/