2020. november 29., vasárnap

A WERMACHT VISSZAVONULÁSA KÖZBEN

 AZ UTOLSÓ NÉMET VONAT A VÉGÉRE SZERELT SZERKEZETTEL FELTÉPTE A TALPGERENDÁKAT





2020. november 26., csütörtök

2020. november 19., csütörtök

A DK SZÓVIVŐJE SZERINT ORBÁN KÍSÉRLETI TELEPKÉNT HASZNÁLJA MO-OT AZ OROSZ VAKCÍNÁVAL

 MICSODA ALJAS KEVÉS GONDOLTAÚ SZÁNDÉKOSAN ÁRTÓ BÁNTÓ EMBEREK EZEK.

OROSZORSZÁG EGY KONTINENS MÉRETŰ ORSZÁG, KONTINENSNYI ANYAGI ÉS SZELLEMI FORRÁSSAL.

ÉS ELSŐNEK KÉSZÜLTEK EL A VAKCÍNÁVAL ÉPPEN EZÉRT.


Barkóczi Balázs




MÁR MEGINT EZEK A MAGYAR TUDÓSOK

A „kisújszállási biológusbrigád” – így hívja dr. Karikó Katalin biokémikus professzor dr. Pardi Norberttel és dr. Szabó Gáborral alkotott trióját. Hármuk és a Debrecenben végzett dr. Boros Gábor kutatási eredményeinek köszönhető a világ egyik legígéretesebb koronavírus elleni vakcinája. 

 Karikó Katalin: az oltás után egy évvel is vannak emlékezősejtek Dr. Karikó Katalin és tudóstársai eredetileg terápiás céllal fejlesztették ki az mRNS technológiát, és ez lett az alapja az oltóanyagnak, amiben nincs benne a vírus teljes génállománya, ezért biztonságosabbnak ígérkezik a korábbi gyakorlatnál. Mint azt a tudós a Kossuth Rádiónak elmondta, a vakcina beadásakor lokálisan képződhet egy kis gyulladás, a második oltást követően pedig – amelyet három héttel az első után kell beadni – jelentkezhet láz vagy rosszullét, azonban ezek a ritka mellékhatások 24 órán belül elmúlnak. A vakcina által létrejövő, úgynevezett emlékezősejtek viszont még egy év után is felismerik a kórokozót. A vakcinát már több mint harmincezer embernek beadták, ha engedélyezik, megkezdődhet a tömeges oltás. A Karikó Katalin vezetésével kifejlesztett mRNS technológia képezi a vakcina alapját, és ezzel sokak szerint a magyar tudós esélyessé vált a Nobel-díjra.





2020. november 18., szerda

HOLLANDER KEDVENCESÉLYES LETT

 A múltkor még szidtam hogy megakad rajta a támadás de már az Izlandi meccsen is tudatosan átjutott az emberén és megindul a pályán ÉS ADDIG MEGY AMEDDIG TUD ,sőt cselezni is tud,így kellene vélekednie az összes játékosnak,addig menni a labdával ameddig lehet és nem szinte állva passzolgatni.

KÖNYVES JÁTÉKFELFOGÁSA SZINTÉN HASONLÓ NEKIIRAMODOK ÉS ADDIG FUT AMEDDIG BIZTONSÁGOSAN TUD,KERESZTBE IS HASZNÁLJA A PÁLYÁT ÉS HA BEÁLLNAK ELÉ  AKKOR VAGY PASSZOL VAGY EL TUD CSELLEL MENNI MELLETTE ÉS AZ ILYEN MEGLEPETÉS ÁTTÖRÉSEKBŐL JÖNNEK A GÓLESÉLYES BEADÁSOK HELYZETEK.

MOST A TÖRÖKMECCSEN TÖBB ILYEN FELFOGÁSÚ JÁTÉKOS IS VOLT.

SZINTE SZIPORKÁZTAK A MIEINK ,MINDENKI MEGLÓDULT HA TUDOTT ÉS ÁTTÖRT A VÉDELMEN ELFUTOTT AZ EMBERE MELLETT ÉS EBBŐL JÖTTEK A HELYZETEK.

NEM AZ A BALFAX JÁTÉK VOLT MINT EDDIG HOGY FELJUTUNK  KIRÚGÁSSAL VAGY NAGY LOMHA ÁLLÓ PASSZOKKAL A KÖZÉPPÁLYÁIG AZTÁN OTT ELFOGY A TUDOMÁNY ÉS NEM JUTUNK BE A 16-OSBA CSAK NÉHA NÉHA EGY TÁVOLI BEADÁSSAL 1 MAGÁNYOS LETERHELT LEFOGOTT TEHETETLEN CSATÁRHOZ RÚGVA A LABDÁT

EDDIG SOKSZOR VOLT AZ A BÉNA "MENEKÜLÉS A LABDÁTÓL" JÁTÉK AMIKOR OLYAN EMBERHEZ RÚGJÁK MAGUKTÓL AKÁR MÉTEREKRE AKINEK A NYAKÁN OTT AZ ELLENFÉL AHELYETT HOGY MOZOGNÁNAK A PÁLYÁN A LABDÁVAL AKÁR KERESZTBE HÁTRA IS NEM CSAK ELŐRE

MOST SOK EGYÉNI BÁTOR NEKIIRAMODÁS VOLT AMIBŐL ÁTJUTÁSOK RENDET-BONTÓ FORMA-BONTÓ MEGLEPETÉSEK KELETKEZTEK ÉS AMIKBŐL HELYZETEK GENERÁLÓDNAK,AZ ÚJ EMBEREK HOZTÁK EZT A BÁTOR JÁTÉKOT

MINTHA ŐKET MÉG NEM FOJTOTTA VOLNA LE VMI AGYMOSÓ ÁTNEVELÉS

MÉG ARRA KELL FIGYELNI HOGY A TÁMADÁSOKKOR MINDIG BÁTRAN FUSSANAK FEL MENJENEK A TÁMADÓVAL TÖBBEN, KÉRJÉK A LABDÁT  NE NÉZZENEK FÉLRE

BE IS KELLENE GYAKOROLNI A 2-EN VAGY TÖBBEN NEKIIRAMODNAK ÉS KIPASSZOLGATJÁK A VÉDŐKET TIPUSÚ HELYZETEKET

2020. november 17., kedd

A KEVÉSBÉ BÜDÖS TRÁGYADOMBOT KELL VÁLASZTANI

 AZ ÚNIÓ JOGÁLLAMISÁGI FELTÉTELEIT MINDENKI KINEVETNÉ.

DE AMI MIATT MÉGIS AMBIVALENS A VISZONYULÁS HOZZÁ ÉS AZ EMBER NEM TUDJA TISZTÁN EGYÉRTELMŰEN ELÍTÉLNI ANNAK MOST IS MINT MINDÍG EGYETLEN OKA VAN.

ORBÁN VIKTOR CSALÁDI KORRUPCIÓJA TELHETETLENSÉGE

EZEN A GONDOLATON CSAK ÚGY LEHET TÚLLÉPNI HA MINDKÉT FELET A HELYÉN KEZELJÜK,MAGYARORSZÁGON JELENLEG KÉT TRÁGYADOMB KÖZÜL KELL VÁLASZTANI MERT NINCS MÁS,AZ EGYIKET GYURCSÁNY FERENCNEK HÍVJÁK A MÁSIKAT ORBÁN VIKTORNAK

ÉS A KEVÉSBÉ BÜDÖSET KELL VÁLASZTANI AMI ORBÁN VIKTOR

MINDKÉT OLDAL SZEMÉLYES TELHETETLENSÉGE ÉS LOPÁSAI UGYANAZ DE ORBÁN SZERETI AZ ORSZÁGOT ÉS ÉRTE IS MANŐVEREZIK DOLGOZIK ,MINDEN MÓDSZERREL ,ÚJRA FELÉPÍTI MEGERŐSÍTI A KOMMUNISTA 40 ÉV ALATT LEROMBOLT ERŐS TŐKÉS OSZTÁLYT,GAZDASÁGOT.

A MÁSIK OLDAL MEG AZ ORSZÁG A NEMZETEK ELLEN ÉS A KERESZTÉNYSÉG ELLEN ÉS A GYEREKEK FIATALOK ELLEN EGY ÚJ EGYESÜLT EURÓPAI  ÉS VILÁG TOTALITÁRIUS ÚNIÓ ÉRDEKÉBEN DOLGOZIK.

ENNYI.

PONT.





2020. november 16., hétfő

USA 2020 NOV 15 ANARCHIA POLGÁRHÁBORÚ ÉLŐBEN

 ATEISTA ANTIFA KOMMUNISTA SZÉLSŐLIBERÁLIS TOLERÁNS SZIVÁRVÁNYOSAN GYÖKÉRTELEN ISTENTELEN ZAVARODOTT ÖSZTÖNLÉNYEK GYEREKEKKEL VONULÓ TRUMP SZAVAZÓKAT ÜTNEK LINCSELNEK












2020. november 13., péntek

A KORMÁNYSZÓVIVŐ ÖRVENDEZETT

 MERT MAGYARORSZÁGON RENDEZIK A KÖVETKEZŐ MUSIC TV

DÍJÁTADÓJÁT IS,

 ÉS EKKOR MAJD  A DROGOS AGRESSZÍV ERŐSZAKOS ROSSZ PÉLDÁT MUTATÓ FIATALOK ÉLETÉT TÖNKRETEVŐ ÉS AZOKAT MINDEN SZINTEN KIHASZNÁLÓ SZTÁROK MAGYARORSZÁGRA JÖNNEK.

ÉLJEN

HURRÁ



2020. november 9., hétfő

KARÁCSONY G ÉS BARÁTAI AKARJÁK A JÁRVÁNYT A BUDAPESTIEK ÉLETÉRE TÖRNEK

 -Volt ugye hogy csökkentették  BKV járatszámát

-Most meg a bérelhető kerékpár rendszert zárják be


És mindezt azért hogy a kormány járványkezelése sikertelen legyen.

Én csak a titkosszolgálatok tétlenségét ,bénaságát nem értem,mert erről ezek beszélnek is egymás közt,egészen biztosan.