2016. május 28., szombat

A Jobbik 2 fontos kérdésben is veszélyezteti a magyar nemzeti egységet

alfahir.hu
A Jobbik szerint a kormány kétarcú, opportunista és hiteltelen, mert korábbi mecénásával, Soros Györggyel, a magyar származású amerikai üzletemberrel is szembefordul, ha érdekei úgy kívánják.

Tehát most a Jobbik azt mondja az embereknek hogy a Fidesz mivel a 80-as években támogatva voltak a politikusai(mert elfajzott liberálisok voltak) akkor az azt jelenti hogy most csak a pártérdekek miatt  beszélnek Soros ellen.

A Jobbik is biztosan tudja hogy Soros György /Demokrata(liberális) párt / szervezi és pénzeli az Európába özönlő tömeget.

Ennek ellenére azt mondják csupán a Fidesz pártérdekéről van szó.

Tehát vagy nem tudják nem értik mekkora veszélyt jelent a magyar nemzetre a Soros György és Mwrkel féle globalizáló liberális csoportosulás vagy pontosan értik és ennek ellenére mondják hogy csupán Fideszes pártérdek.

A népszavazás kapcsán ugyanilyen pálfordulást hajtottak végre.

A népszavazás esetében és a Soros György esetében a Jobbik a közvélekedés ellenében beszél ,teljesen úgytűnik mintha kitömték volna a zsebüket nyugatról vagy éppen a bevánodrolni akaró Törökországból.





2016. május 25., szerda

A Jobbik Magyarország ellen

A Jobbik továbra is úgy gondolja hogy felesleges a népszavazás és ezt hangoztatják is.

Szerintem meg mostmár jólenne ha befognák végre.

MAGYARORSZÁG ÉRDEKÉBEN.
 
Nem elég hogy a hazai balliberális oldal az Európai gazdáik teljesen lelepleződött teljesen a felszínre került
Európára rontó tervei miatt a tőlük apott anyagi támogatások és elvi szolgaságuk miatt kénytelenek teljesen kifordulni magyar önmagukból és szó szerint magyarország eltörléséért beszélnek ehez egy elvileg magyar
párt a Jobbik is aszisztál a magyar emberek véleményének a népszavazás ellen beszélve.

A következők veszélyeztetik Magyarország természetes immunrendszerét aminek része a népszavazás is:

-Az Orbán kormány hazug tolvaj politikusai mert a feléjük iréányuló ellenszenv miatt sokan képesek lesznek és nem mennek el szavazni

-A balliberális oldal hazug tolvaj kevés gondolatú tagjai miatt akik nemzetek kultúrák életmódok arcok rasszok tehát az élet valódi izgalmas érdekes utazható és ezért a léleknek kikapcsolódást nyújtó nemzetállamok nélküli szürkére összekveredett és liberális(tehát a példamutató vezető posztokon nem kizárólag jóra törekvő Istenfélő hanem akár az ördöggel is toleráns) vezetésű Európát akarnak.

-És most a Jobbik is beállt a sorba a kevés gondolatú Vona Gáborral az élen



Napi humor


Napi röhej

Bemutatták a Dárdai Pál életéről szóló könyvet.
(És a szobra helyét már tervezik.)

Napi humor

Rákerestem a "Torino-i ló" c magyar művészfilmre,no nem azért mert én nyűvészfilmeket szoktam nézni,sohasem,kerülök minden filmet és plakátot és zenét és tv műsort és rádióadást és minden egyéb olyan internetes tartalmat amiről előre tudom miféleképpen akar hatni,ezt nevezik tudatosságnak de a lelki ismeret jobban tetszik.

Tudom sejtem  ki miféle első ránézésre de legalábbis a képességeit tudom.
Tudom ki hogyan akar hatni rám.
A film tervezője egy copfos liberális,ennyi nekem elég is.

Rádásul aki ilyen értelemért rajong mint Nietche és mindenféle zavarodott zagyvaságért...Jézus helyett és a halálközeli élményt elmesélt emberek beszámolói helyett azon én keresztülnézek szimplán.

Ennél a filmnél kimondottan a táj miatt nézném meg mivel kedvenc kutyasétáltató tájamon vették fel,ott ültem és néztem a forgatást el is küldtek mert benne voltam a képben.


Szóval rákerestem és találtam 1db velős véleményt :)))

Egy alkalommal végignéztem,nem tudtam igazán követni az alkotó művészi szárnyalását.Egy kis Mahler zenét hozzáadva akár vallatni is lehetne vele. 


Itt lehet megnézni a teljes filmet.


A filmben ábrázolt sötét mocsok a valóságban eképpen fest:



Na most hogy nagyvonalakban áttekertem a filmet persze gondosan ügyelve rá hogy az amúgy beszéd nélküli filmben lévő 1-2 db beszélős bölcselkedő okoskodó részt kihagyjam most azt kell mondjam hogy egy téli magányos éjszakán megnézném és tetszene de azt is el kell mondjam hogy csak az az ember csinál ilyen sötét hangulatú filmet aki fél a haláltól mert nem tudja hogy tovább élünk és Jézus vár a menyországban.

 

2016. május 24., kedd

Németország 2016



Igen nekem is az jutott eszembe róluk.


Finnország 2016

Kövér legyen a köztársasági elnök szerintem

Rájöttem hogy Kövér László lenne a legjobb köztársasági elnök mégsem a Balog.

A JOBBIK csak adóztatná az UBER-t ami nem jó megoldás mert:

Azért nem jó megoldás a beszüntetés helyett adóztatni csak az UBER nevű közösségi hobbitaxizást mert
a TAXI-zás a CSAK szabadabb életmódot elviselő emberek kényszerű foglalkozása akár a kamionsofőr.

Az UBER meg az ppen ráérő emberek alkalomszerű pénzkeresése.

NEM SZABAD VESZÉLYEZTETNI AZ OLYAN FOGLALKOZÁSOKAT AKIK SPECIÁLIS CÉLCSOPORT KÉNYSZERŰ PÉNZKERESÉSÉT CSALÁDFENTARTÁSÁT ADJÁK.

AZ UBER HOBBI A TAXIZÁSON CSALÁDOK EMBEREK ÉLETE MÚLIK.

AZ UBER-T A MAGYAR CSALÁDFENNTARTÓ TAXIZÓK ÉRDEKÉBEN BE KELL TILTANI ÉS KÉSZ.

2016. május 22., vasárnap

Minden bütykölő rémálma

Nem sokszor történik az emberrel olyan iszonyatos állapot amit pl egy 10 centis menetes csavar fejének leszakadása okoz meghúzás közben,ráadásul ha egy frissen körültekintően csillivilli módon felszerelt hengerfejbe törik bele,ráadásul a hengerbe is bele volt tekerve az alja.
A csavar házibarkács volt de nem én csináltam,én is csináltam ilyet nemrég de azt nem fogom felhasználni ezekután,inkább 5-ödjére is elmegyek csavart venni.

Nagyon hasznos és emgfontolandó jótanács,ne kísérletezzünk ki tudja milyen keménységű anyagból készült csavarral még a legártalmatlanabb helyekre sem érdemes ilyet tenni.10NM-ert sem viselt el.

Nem estem kétségbe de azért elmormoltam egy imát.
Vágtam bele egy hornyot aztán 5 percig válogattam a pontosan bele illő csavarhúzót és kitekertem de soha többet nem szeretném ezt az érzést átélni.


(a képen a lánfeszítő előtti hengerfej peremet az előző tulaj gyalulta le de nem vészes nem is lehet másképp lazítani a feszítőn csak az oda támasztott csavarhúzóval)


Az MTV1 az "üvegtigris" nevű ártalmat reklámozza kultúrális látnivalóként

Az MTV1 az "üvegtigris" c elkrvult melldöngető önösségtől tobzódó a gyerekeknek fiataloknak és befolyásolhatóaknak sze..alitást trágárságot iszákosságot és az ostobának lenni jó életérzést közvetítő ártalmat KULTÚRÁLIS LÁTNIVALÓKÉNT reklámozza.


A Rihanna nevű ostoba elkrvult drogos iszákos vulgáris trágár ösztönösebben gondolkodó ártalom reklámozása után ez már belefér.

Michaelis asszony aki meg van mentve :)





AZ UFO-k mindenekelőtt angolul beszéltetnék az emberiséget akár a birkákat

A magyar nyelv-ről semmi tudományos könyvet nem olvastam egyszer belekaptam egy irományba amiben az ősiségének bizonyítékát taglalták,most pár napja eszembejutott a téna és nemtudom olvashattam e arról amire most magamtól rájöttem.

Az oké hogy a KÖR formát jelentő szóból származó további szavak micsoda extra egy tőről fakadó a fizikalitás logikájával képeznek további szavakat mint
KÖR KEREK KERíT KERT(körbe kerített) KARIKA KARIMA KALAP(kör alap) KAS KERÉK KÖRÖZÖTT ÉTEL(körözve keverik)
KÖRTE(kör alakú de kis fej szerű felsőrésszel emberre rád TE rád hasonlító gyümölcs)
KEMENCE, KÖTÉL(kerekre tekerve tárolva),KERTEL(óvatosan körbejár egy téma körül)
KENGYEL KAZAL KANTÁR KALENDÁRIUM (legendárium körbe körbe évről évre)
stb....

És itt továbbgondoltam a KERíT fogalmát amiben a hosszú í-s rész logikájára jöttem rá,ezzel a hosszú í-vel az elhúzódó folyamat valaminek a kihúzása elhúzása elnyújtása van ábrázolva pl:
TERíT -és közben kihúzzák a terítőt
íJ-at kihúzza az ember
KERíT itt kihúzzák a lovakat körbe kerítő zsinórt
ÁSíT húzza az ember a száját elnyújtott mozdulat elnyútott a folyamat
TAKARíT,BOLDOGíT,SÁNTíT,HAJLíT,SANDíT stb stb mindnél egy elhúzódó cselekvés elhúzódó folyamat van leírva,még a láb hosszan tartó húzása is ide tartozik


Tehát ha én pár percnyi gondolkodással is észreveszek egy ilyen a nyelv ősiségét bizonyító a fizikalitás a tapasztalt környezet logikáját követve önmagából kifejlődő jelenséget akkor képzelem hogy akik egy életen át ezzel foglalkoznak mire jutottak már.

Majd néha még járatom rajta az eszem mert lefogadom hogy szavaink szótagjaink kivétel nélkül a tapasztalásból logikusan egymás után fejlődtek ki.


És most nézzük meg az angolt ezt a vérprimitív nyelvet tényleg az kell a világnak hogy ez a fejletlen a létezést a gondolkodást ennyire logikátlanul durván sarkosan tompán kifejező nyelven gondolkodjon az emberiség?

Az ANGOL nyelv elterjedése és vele együtt az embriség elbutulása egyedül egy esetleges földönkívüli fajnak lehet érdeke vagy valami az emebriségre rontó egyéb akaratnak.






2016. május 21., szombat

2016. május 19., csütörtök

Vészhelyzet vs Polip

A vészhelyzet sorozat bármennyire is profin megtervezett sorozat és nagyon nézhető izgalmas és érdekes attól még nagyon ártalmas:

-Ártalmas pl azért mert az egyik sőt ameddig én most emlékszem 2 főszereplő szintjén is reklámozza a hom..alitást.De rendre visszatér a klinika életében a téma ami még lehet reális is mert sokféle embert kezelnek de hogy főszreplő szinten reklámozzák ez tudatos tömegmanipuláció.

-És George Clooney aki jelenleg a szélsőliberális Clintonné mellett kampányol az egyik részben marihuána után nyúl.


Ellenben a világ legesleg emberibb sorozata a POLIP minden másodprecében a feszes egyenes gerinces Istenkereső ember feszül a kevés godolatú ártalommá gonosszá változott bűnözők politikusok tömkelegének.A Polip rendezőinek íróinak a lelki ismeretét a minden részletében profizmusra hibátlanságra tökéletességre törekvésen lehet tettenérni.A szereplőválogatásban az arcok tekintetek általában pontosan illenek a mondatokhoz amiket mondatnak velük.A kamerakezelés a jelenetek érdekes izgalmas és szép megvilágítottságú beállításai is ezt bizonyítják.És a történetvezetés a témafelvetések is pazarul emberi.

Rögtön az első jelenetekben a Pap prédikál össze is foglalva egy hatalmas Isteni intelemben azt a harcot ami az emberiség hajnala óta zajlik.De ugyanilyen aprólékosan ráérezve ábrázolják az otthoni jelenetben a új házba költözvén a nem egyhullámhosszú házastársak megromlott kapcsolatának részleteit vagy gondolkodik el hangosan a feleség az öregedésről.

Ez a film minden részletében a tökéletességnek a feszes egyenes szókimondó őszinte jóra nevelésre készült,zeneileg is illik történemi környezethez a fehér galléros bűnözőkhöz és az élet nagy kérdéseihez amit a filmbe komponáltak.





2016. május 18., szerda

Nevetséges hogy 5 Kurd katonát tud fogadni a Honvédkórház egyszerre

40-et kellene fogadni egyszerre.

 http://magyaridok.hu/belfold/rehabilitacios-kezelest-kapnak-honvedkorhazban-serult-kurd-katonak-677719/
Az orvos ezredes felidézte: a Honvédkórház fennállása óta – több mint száz éve – részt vett külföldi sérült katonák gyógyításában. A pesmerga kurd légió külügyi hivatala 2015 májusában fordult azzal a kéréssel Magyarországhoz, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz (KKM), hogy vegyen részt kurd sérültek ellátásában.

A KKM akkor kedvező választ adott. Ennek nyomán tavaly szeptemberben egyeztetett a Honvédkórház vezetése a kurd honvédelmi bizottsággal, hogy milyen sérülteket tudnak fogadni. Tavaly novemberben Simicskó István honvédelmi miniszter úgy döntött, hogy a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ összesen öt embert – négy sebesültet és egy tolmácsot – tud fogadni.

Most a kurd fegyveres erők katonáinak második csoportját látják el az intézményben. Az első csoport februárban érkezett, ők az ellátásuk után el is hagyták az országot. Ahogy februárban, most is négy sérült katonát és egy tolmácsot fogadott a kórház – közölte Tamás Róbert.

Az orvos ezredes kérdésre válaszolva kiemelte: a budapesti Honvédkórház védelme – az arról szóló miniszteri utasítás szerint – megoldott.

Szerdai számában a Magyar Idők írt arról, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harcban megsebesült kurd harcosokat ápolnak a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban.

Dezső Tamás hadtörténész – akinek a közvetítésével az első tárgyalások folytak a kurd katonák budapesti ellátásáról – a lapnak elmondta: először 2014-ben, még a Magyar Honvédség iraki missziójának szolgálata előtt folytattak megbeszéléseket arról Irak kurdisztáni régiójában, hogy milyen segítségre lenne szükségük a pesmergáknak az Iszlám Állam elleni harcban. Ekkor merült fel az egészségügyi támogatás igénye.

Az Iszlám Állam elleni harcban az iraki kormány 2014 júniusában fordult az ENSZ tagállamaihoz segítségért. Magyarország az Egyesült Államok felkérésére – az Országgyűlés döntése nyomán – tavaly csatlakozott a többnemzeti misszióhoz: 2017. december 31-ig 150 – váltási időszakban legfeljebb 300 – katona teljesít szolgálatot az Iraki Kiképzés-biztosító kontingensben.

Simicskó István honvédelmi miniszter és Benkő Tibor vezérkari főnök éppen a múlt héten látogatta meg az Irak kurdisztáni régiójában szolgálatot teljesítő magyar csapatokat. közölte.



Népszvazásra hívó

Szerintem a népszavazással kapcsolatban nemszabad ostoba plakátokat tervezni.
Nemszabad felkiáltójellel (ami zilált kiabálást jelent)debil módon üzenetet közölni.

Nagyon lényegretörően emberien és nem hatásvadász módon megfogalmazott gondolatok kellenek a plakátokra.


Pl szimplán annyi hogy:

A kultúránk az életmódunk a nyelvünk a megmaradásunk a tét.Ez most nagyon nem vicc.
Mindenki menjen el szavazni.

2016. május 15., vasárnap

Morvai Gaudi EU-s helyzetértékelései

www.alfahir.hu
Szolgaságba taszítaná az EU a függetlenségükért küzdő tagállamokat, így hazánkat is?

Dr. Morvai Krisztina EP képviselő és dr. Gaudi-Nagy Tamás európai jogi szakjogász, az NJSZ ügyvezetője az Európai Parlament idei májusi plenáris ülése után, annak tapasztalatairól beszélgetnek "a színfalak mögött", Strasbourgban.

A témák:

- brutális büntetéseket fizettetne a kötelező migráns áttelepítésnek ellenálló tagállamokkal az EU;

- a megbukott dublini menekültügyi rendszer reformja és a schengeni "szabad" belső határok megőrzése címén teljesen központosított bevándorlási- és menekültügyi "megoldást" akarnak, kötelező automatikus áttelepítéssel - a két kiemelt vita elemzése;

- hogyan csempészné be Európába az EU újabb gazdasági bevándorlók millióit az embercsempészet-emberkereskedelem elleni harc és az áldozatok védelme ürügyén? - a jelentés vitájának elemzése;

- a migránsáradatért nem kis részben felelős Törökország által kizsarolt EU-török megállapodás alapján küszöbön áll 80 millió török vízummentes EU-ba utazási lehetőségének megnyitása;

- az EU kétarcúsága: miközben harcos állásfoglalásban áll ki a muszlim krími tatárok jogaiért és követeli közülük egyes politikai fogolynak minősített személyek szabad lábra bocsátást Oroszországot ostorozva, addig tétlenül és közönyösen szemléli, hogy az elcsatolt magyarok jogait egyre többször és durvábban sértik meg különösen Erdélyben, ahol Beke István és Szőcs Zoltán székely hazafiak "terrorizmus" gyanújával már lassan fél éve bizonyítékok nélkül sínylődnek román börtönben;

- a "dübörgő" elszámoltatás hazai eredményei: Budaházy Györgyre 20 év és 15 társára tíz évet meghaladó fegyházban letöltendő büntetést kért az ügyész a Hunnia perben, dr. Gaudi-Nagy Tamást pedig május 25-én vádlottak padjára ültetik az ügyészség 2006 őszi dicstelen szerepét taglaló, még országgyűlési képviselőként tett kijelentése miatt;

- háborús menekültek helyett most már nyíltan bevándorlókról és munkát kereső, "innovatív" gazdasági migránsokról szólnak a friss EU dokumentumok, a cél: az illegális migráció helyett a tömeges legális bevándoroltatás távoli idegen kultúrákból Európába; a kiemelt vita és a Bizottság közös bevándorlási politikát erőltető veszélyes javaslatának elemzése;

- kitekintés: Orbán Viktor miniszterelnök délvidéki látogatásának értékelése és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat erdélyi jogi monitorozó útjának néhány tapasztalata;

- a kézdivásárhelyi székely hazafiak üzenete a bukaresti börtönből.


2016. május 14., szombat

A "nemzetre rontók" az ATV-ben

Soha nem szoktam nézni az ATV-t mert a régi TV-m mivel analóg(tudatosan szándékosan nem kell szuper tv mert még az alapképességét sem használom direkt)pont azt nem tudta behangolni meg az RTL-t.Egy átmeneti TV-vel a minap sikerült az ATV-nek elém kerülnie,aminek az eredménye tisztán a tehetetlen düh.
Rögtön 2 olyan műsorba botlottam hogy az ATV és a balliberális oldal részéről 2 ember próbált érvelni a kötelező betelepítési kvóta mellett.

Konkrétan burkolatlanul ilyen mondatok hangzottak el mint: "nincs joga beleszólni magyarországnak hogy Brüsszel kiket akar letelepíteni mert nem szolhatunk bele a döntésekbe hanem elfogadtuk amikor az EU részei lettünk hogy végrehajtjuk azokat"

Először Szigetvári Viktor érvelt aki egy korábbi általam is belinkelt beszélgetésben elmondta hogy 23 ezer? bevándorlót akarna magyarországra költöztetni de itt amikor hasonló kérdés fogalmazódott meg feléje tagadta.

Aztán a logojukban is szivárványos vélhetőleg Soros támogatású magyar helsinki bizottságtól egy Fazekas Tamás nevű liberális jogvédő érvelt ugyanúgy mint a Szigetvári vele szemben egy rosszul érvelő ember ült,bár nem tudtam nézni egyik beszélgetést sem,  tehetetlennek éreztem magam mert ameddig néztem nem érveltek jól sem a Németh sem a másik jobboldali ember.Mivel az ATV-nél tudják hogyan válogassanak beszélgetőpartnert.

Azon gondolkodtam remélem a politikai internetes fórumokon  nincs támogatottsága a Fazekas Tamás és Szigetvári Viktor féléknek nagyon ritkán olvasok bele a fórumokba és 2 hozzászólásom volt eddig kb 10 év alatt nemrég.


Azért az is a teljes anarchikus liberális elvetemedés eredménye hogy bárki komolynak hangzó névvel hozhat létre szerveződést,pl a "bizottság" szóval eleve hivatalos állami vagy EUs alapszervezetnek gondolhatná bárki ezeket az USA-ból kiszemelt hazai,a fiatalságuk aprópóján az elvtelenségük mentén,kevés gondolatú rászoruló(pénzre rászoruló) fiatalokat akik saját bevallásuk szerint 2 millió Ft-nyi adományból végzik "lelkes" tevékenységüket többek között magyarország a magyar nemzet eltörléséért és az Európai Egyesült államok létrehozásáért.



http://www.atv.hu/videok/video-20160513-nepszavazas-2016

http://www.atv.hu/videok/video-20160513-jogvedok-nepszavazasra-alkalmatlan-a-kormany-kerdese

2016. május 13., péntek

antimeglepetés : a nemzetére rontó 444.hu-t Soros György(liberal democratic party of USA) pénzeli

 http://magyaridok.hu/belfold/ki-penzeli-444-hu-t-656989/

Hazudni hazai pályán – Uj Péter, a születésnapos 444 és a baráti sajtó
vélemény, belföld, Uj Péter, Soros György, online média, Kreatív, magyar sajtó, 444, MDIF, Media Development Investment Fund, Open Society Institute, MDLF.
2016. május 10. 08:22 | Írta: Balogh Ákos Gergely

Miért szégyen, ha ugyanaz a Soros-alap az egyik tulajdonosunk, mint a Magyar Narancsnak? Mióta rendelkeznek jótékonysági státusszal az amerikai befalapok? Miért nem szembesítette mindezzel a baráti sajtó az elmúlt két évben a rendkívül magas erkölcsiségű 444-et?

Születésnapi interjút adott a Kreatívnak Uj Péter, a 444 főszerkesztője. A három éve indult lap alapítójával készült beszélgetést akár a köztévé is készíthette volna tetszőleges Fidesz-politikussal – vagy a fénykorát élő Nap-kelte az MSZP vagy az SZDSZ bármely jeles képviselőjével. Ehhez hasonló feladatokkal kellett megbirkóznia az interjúalanynak:

Melyik anyagokra vagy a legbüszkébb az elmúlt három évből?
A 444 megváltoztatta a tartalomelőállítási szokásokat?
Nekem kívülről úgy tűnik, hogy a 444 mint orgánum, gyűlöletcéltáblává vált.

Becsúszott azért egy – a 444 indulásának pénzügyi hátterére vonatkozó – félkemény kérdés is, ezt a válasszal együtt érdemes idézni:

„Még a tervezés fázisában a Kreatívnak azt mondtad, hogy »az induló lap hátterét egyelőre magánbefektetők biztosítják, úgynevezett FFF pénzről van szó, Friends, Family, Fools, klasszikus start-up befektetési forma.«

2014-ben, kábé egy évvel az indulás után fél millió dolláros tőkebevonással húszszázalékos tulajdonrészt vásárolt a Magyar Jeti Zrt.-ben a Digital News Ventures nevű amerikai befektetési alap. Ez az alap az MDIF (Media Development Investment Fund) részeként működik, meglepő módon általában média- és technológiai vállalkozásokba fektet, jellemzően korai stádiumban.

Mindenképpen szerettünk volna külföldi befektetőt bevonni, mert az indulás, a sajátosan maffiásodási tüneteket mutató piacon elég viharosra sikerült. Elég heves, és egyébként a köztörvényes bűncselekmények körébe tartozó támadások érték a cégünket, ezért törekedtünk arra, hogy legyen külföldi tulajdonos is. Hogy az adhat valamilyen biztonságot, védettséget. Az MDIF-et azért választottuk, mert kifejezett küldetése, hogy támogassa az újságírók, szerkesztők autonómiáját, befektetési politikája általában kedvez a szerkesztőségek tulajdonszerzésének. Korábban egyetlen ismert médiabefektetésük volt a régiónkban: a SME című szlovák, jobbközép politikai napilap, amelyik Vladimir Meciar kormányzása alatt elég komoly támadásoknak volt kitéve a hatalom részéről.”

Hát nem mesteri? Politikusok is megirigyelhetnék:

a kicsit is kellemetlen kérdést (miből?) nem válaszolja meg,
a válaszból is kimarad az, ami kevésbé hangzik jól,
sőt, egy egzakt hazugság is belefér.

Valójában Uj itt azt ismétli, amit már két éve is leírt Van egy új kisebbségi tulajunk című klasszikusában. Hirtelen nem is tudok másik példát mondani, ahol főszerkesztő ilyen nyíltan, ilyen tényszerűen hazudott volna saját olvasói szemébe: „Az MDIF-nek egyetlen ismert médiabefektetése volt a térségben: a SME című szlovák, jobbközép politikai napilapban volt tulajdonrészük. (Azóta eladták.)”

Az MDIF-nek nem a SME volt az egyetlen ismert médiabefektetése a térségben, a Magyar Narancsba is beszálltak, kétszer is – egyszer 2000-ben, egyszer 2012-ben, és a mai napig ők finanszírozzák a független hetilapot. Ezt természetesen mindenki tudja, aki egy kicsit is ismeri a magyar médiapiacot, 2000-ben a Kreatív is egyértelműen Soros-befektetésként számolt be az akkor még MDLF (Media Development Loan Fund) néven futó alap tulajdonszerzéséről, a jelenlegi tulajdonviszonyok pedig a Narancsot kiadó Magyarnarancs.hu Kft. aktuális cégkivonatából is világosan kiolvashatók:
1/39. Media Development Investment Fund Inc.
US-10011 New York, West 20th Street 37. suite 801. ép.
Külföldi cég, szervezet esetén a nyilvántartási szám: F990316000038
Külföldi cég, szervezet esetén a nyilvántartási hatóság: State of New York Department of State
Kézbesítési megbízottja: Bálint, Kállai és Kende Ügyvédi Iroda
1118 Budapest, Villányi út 47.
A tagsági jogviszony kezdete: 2012/03/08
A változás időpontja: 2013/05/30
Bejegyzés kelte: 2013/08/26 Közzétéve: 2013/09/12
Hatályos: 2013/05/30 ...

Az MDIF 444-es befektetése óta a független és kritikus sajtó egyetlen alkalommal sem említette, hogy ugyanaz a szervezet finanszírozza a 444 és a Magyar Narancs működését, azt meg pláne nem, hogy itt bizony a legnagyobb – kétségkívül nem lokális, hanem globális – magyar oligarcha, Soros György pénzéből megy a foci. Érdemes megnézni a Kreatív archívumát, ahol az elmúlt két évben egyetlen alkalommal sem említették azt a mellékes információt, hogy ez az amerikai befalap bizony nem egy médiapiaci cápa, hanem – mint az bemutatkozásukban is olvasható – egy nempiaci, jótékonysági szereplő:

„MDIF is a New York-registered not-for-profit corporation with 501(c)(3) public charity status.”

A 444 és a baráti sajtó is nagyon jól tudja, hogy amerikai befalapok a lehető legritkábban működnek nonprofit formában és rendelkeznek jótékonysági státusszal New Yorkban, azaz az MDIF nem befektet, hanem támogat.

És hogy honnan lehet tudni, hogy az MDIF a Soros-hálózat része?

az alap Soros pénzéből jött létre;
2005 és 2009 között az MDIF (akkor még MDLF) kapta a legtöbb, több mint 15 millió dollárnyi támogatást a Soros-féle Open Society Institute-tól;
egyik vezetőjük, Marie Nemcova, a 444 kiadójának az MDIF által delegált egyik igazgatósági tagja 1994-től 1998-ig a prágai Soros-alapítvány programigazgatója volt, amit az MDIF kedvéért hagyott ott.

Tehát, hogy bulletpointokban is meglegyen, a 444 és a baráti sajtó két éve nem terheli olvasóit a következő mellékes információkkal:

az MDIF nem piaci alapon működő befektetési alap, hanem egyéb szempontok szerint döntő nonprofit szervezet;
az MDIF a Soros-hálózat része, az Open Society Foundation egyik legnagyobb támogatottja;
a 444 kiadójának egyik vezető tisztségviselője, Marie Nemcova a Soros-alapítvány prágai programigazgatója volt, mielőtt az MDIF-hez került volna;
az MDIF-nek nem a 444 az első befektetése Magyarországon, hanem a Magyar Narancs, ahol legutóbb – a sors iróniája – éppen Bodoky Tamásék kiszorítására használták fel a Soros-dollárokat.

A SZIVÁRVÁNYOS(valójában multikultúrálisra szürkére kevert=FEKÁLIÁS)OLAF SCHOLZ keresztény templomot zárat be

OLAF SCHOLZ HAMBURG SZIVÁRVÁNYOS ATLANTISTA BALLIBERÁLIS A NÉMET NEMZETRE ÉS EURÓPÁRA RONTÓ POLGÁRMESTERE







"Unterstützung erhält der HAMBURG PRIDE aus der Politik: Olaf Scholz, Erster Bürgermeister der Hansestadt Hamburg sowie die US-Generalkonsulin Inmi K. Patterson haben in diesem Jahr die Schirmherrschaft übernommen. Bereits gestern, am 1. August, wurden Regenbogenflaggen am Hamburger Rathaus und sowie erstmals auch am US-Generalkonsulat an der Alster enthüllt. Damit hat erstmals ein US-Konsulat auf deutschem Boden die Regenbogenflagge gehisst."

GOGLE FORDíTÁSA ITT.

Ezeknél nem ám 1 napig tart a gyerekek fiatalok és a befolyásolhatóak életének lezüllesztése tönkretétele hanem 1 hétig.




http://alfahir.hu/igy_kerult_a_kereszt_helyere_allah_neve


Így került a kereszt helyére Allah neve

Mecsetté alakítottak egy hamburgi evangélikus templomot – írja a Frankfurte Allgemeine Zeitung cikkére hivatkozva az evangelikus.hu. A történet hasba rúgás erejűen mutatja meg, hogyan adja fel hagyományos értékeit az európai társadalom, és hogyan nyomul be a világnézeti vákuumba az iszlám.

A mecset átalakítási munkálatait még nem fejezték be, de az épületet már évekkel ezelőtt megvásárolta a helyi muszlim közösség. Ezt azért tudták megtenni, mert az evangélikus egyház 2005-ban bezárta a templomot, oda ugyanis

már szinte senki sem járt.

A befektető egy gyermek napközit akart nyitni, de ez az elképzelése végül nem valósult meg. Így aztán eladták az ingatlant, amit 2012-ben az al-Nour Iszlám Központ vásárolt meg.

Amikor napvilágra került, hogy a templomot mecsetté szeretnék átalakítani, többen felháborodásukat fejezték ki. Rosszallását fejezte ki a hamburgi katolikus püspök és az evangélikus egyház egyik vezetője, Nikolaus Schneider is. Utóbbi fájdalmasan pontosan világított rá egy nyilatkozatában arra, hogy

„ha az emberek jobban tudtak volna azonosulni az egyház képviselte értékekkel, akkor erre nem került volna sor.”

A helyzet azonban sajnos ennél is rosszabb. A társadalomnak ugyanis mára alig maradt mivel azonosulnia. A történelmi egyházak ugyanis számos esetben alig, vagy egyáltalán nem képviselik már azokat a bizonyos értékeket. A hamburgi evangélikusoknak követendő például Kirsten Fehrs püspökasszony jutott, akinek az esetről a muszlimokkal való „hatékony párbeszéd” jutott eszébe. Vagy a templom utolsó lelkésze, aki

nem győzött hálálkodni a muszlimoknak,

hogy megmentették az épületet a pusztulástól.

2013-ban szerveztek egy tüntetést a mecsetté alakítás ellen, amelyen alig pár tucat ember lézengett – összegyűlt ellenben több, mint félezer lelkes antifa, hogy tiltakozzanak a „rasszista” megmozdulás ellen.

A meglehetősen magas költségek miatt a munkálatok lassan haladnak. Ám a kuvaiti állam nagylelkű, több, mint egymillió eurós támogatásának köszönhetően hamarosan megnyílhat a muszlim imaház.

Egyébként a templom megvásárlására azért kényszerült rá a helyi muszlim közösség, mert már nem férnek el a korábbi imaházukban. A szertartásokat korábban egy egykori mélygarázsban tartották, ahol péntekenként 2500 ember zsúfolódott össze. Az ex-templomban legfeljebb 350 hívő fér el, de már több mint 600-an jelezték, hogy ide szeretnének járni.

A mintegy 1,8 millió lakosú Hamburban jelenleg 50 mecset van. És ehhez kellett még létrehozni egy újabbat – ami már most borítékolhatóan nem lesz elegendő.

A muszlim bevándorlók ugyanis makacsul tartják hitüket – a keresztény európaiak meg hátat fordítanak neki.

Jelen állás szerint

őseink templomaiból vagy diszkó lesz, vagy mecset.

Most szívesen írnám, hogy még mindig inkább az előbbi, mint az utóbbi. De a helyzet az, hogy ez nem két lehetőség – hanem az egyik szakasz, amit aztán törvényszerűen követ a másik. Olyan ugyanis nincs, hogy a templomok végleg diszkókká váljanak. Olyan nincs, hogy a vákuum örökre vákuum maradjon. A visszaszoruló kereszténység által hátra hagyott légüres tér nem marad örökre üres.

A képlet brutálisan egyszerű:

Ma Európa: semmi. Az iszlám: valami.

Európa iszlamizálódása nem a betegség, hanem csak annak egy tünete. A kór, ami felzabálja a kontinenst, ez a nagy büdös semmi. Ma a hamburgi Kapernaum-templom tetején a kereszt helyett aranyozott betükkel Allah neve áll. De, ha nem ez lenne, akkor nem lenne ot semmi. A muszlimok ennek a semminek a helyére teszik oda Allahot. És ez nem az ő bűnük - hanem a mi szégyenünk.

2016. május 12., csütörtök

Napi humor :)

"eladó egy működőképes retro szovjet junoszt telemundo.használatra,lakberendezői célzattal,akár kertben elásni ki mire..."

Morvai akcióban

2016. május 11., szerda

A ravasz aljas a francia nemzetre rontó globalizáló balliberálisok

Tehát minden olyan történést blokkolnak ami akár az egyén esetében erősíti a történelmi nemzettudatot.


http://lovasistvan.hu/2016/05/11/seehofer-hivatalosan-is-vege-merkel-willkommenskulturajanak-az-elysee-a-kepen-lathato-fekete-rappert/
A svéd közszolgálati rádió arról ír, hogy az országban népszerű a genetikai (DNA-s) családfakutatás. A cikk végén az olvasható, hogy ezzel szemben Franciaországban 15 ezer euró büntetéssel sújtják azt, aki DNA-technológiával végez családfakutatást. (Eddig ezt sem tudtuk.)

HAZAÁRULÓK LISTÁJA : AKIK NEM VAGY NEM-EL SZAVAZTAK A KÖTELEZŐ BETELEPíTÉS ELLENI NÉPSZAVAZÁS MEGRENDEZÉSÉRE

A Fideszben Dr Fónagy János az egyetlen aki ott volt de nem szavazott sem a népszavazásról történő parlamenti szavazás lehetőségére sem magára a népszavazásra.

Az MSZP-ben az LMP-ben a DK-ban és a többi balliberális pártban senki nem szavazta meg a:
-népszavazásról történő parlamenti szavazás lehetőségét
-és magát a népszavazás lehetőségét sem.

A Jobbikban:
-Novák Előd
-Staudt Gábor
-Z Kárpát Dániel 
nem szavazták meg a népszavazásról történő parlamenti szavazás lehetőségét 

-És Novák Előd és Gyöngyösi Márton magának a népszavazásnak a lehetőségét sem.


Felmerül a kérdés hogy Novák Előd és a lélekrontó kuruc info-ja valójában mit akar okozni a Jobbiknak és magyarországnak  lehetséges hogy az usa-ból pénzelt az a zsidózó cigányozó mocsok ami árnyékot vet a Jobbikra?

 forrás: parlament.hu

(amúgy kritikán aluli a szavazások listájának ábrázolása ahol a kiemelések elhelyezése zavaró,hiszen hozzájuk képest a szavazások címei nincsenek kiemelve sőt apróbetűvel vannak ábrázolva)



2016. május 10., kedd

A "lügenpresse" akcióban

Mindegyik német fősodratú média egységesen parancsszóra kiemeli a címlapján hogy pszihés drogos problémája volt a Müncheni 5 embert megtámadó gyilkosnak aki allah akbar kiáltással rontott áldozataira.

Dehát egy terroristának is pszihés problémája van momentán gonosz gondolkodása van az Istenfélő helyett.
Ahogyan a hazai közéletben is az összes hazug tolvaj trágár sze..alitást  / hom.alitást drogokat alkoholizálást reklámozó 10 millió léleknek példát mutatónak is.






A Whirlpool mosógép nem rozsdamentes fémből készül

Amikor a Fideszes 700e+ fizetésű Fideszes politikus mosógéptámogatást igényelt magának pont aznap szedtem szét az itthoni masinát kapcsológomb ügyben és siralmas látvány fogadott mégsem kérek támogatást,mert megoldom.

A whirlpool szégyelheti magát.
Mosógépet nem rozsdamentes acélból csinálni ehez tényleg ész kell.
Meg ahoz is hogy valaki úgy használja hogy nem tekeri ki a lábait ,hogy elálljon a talajtól a gép messze az esetleges nedvességtől.

Ha valaki bármiylen apró kis roszdafoltot fedez fel a mosogépen érdemes szétszedni és meg fog lepődni,nem áll semmiből rendbetenni érdemes nem hagyni elrohadni teljesen.

Csak egy semmihez nem értő kevés gondolatú józan paraszti ésszel sem megáldott Fideszes képviselőnek van ahoz képe hogy az államot terhelve új gépet igényeljen.






2016. május 9., hétfő

Lengyel terv a menekültproblémára

Orbán helyébe a V4-ekkel és a többi kvótaellenes nemzetekben gondolkodó országgal együtt
küldöttséget küldenék Assad-hoz és Putyinhoz ahol megérdeklődnék milyen módja lehetne egy Szíria nyugati tengerparti részén létrehozandó menekült táborvárosnak amit az EU finanszírozna és ahová vissza lehetne vinni az EU-ból a be nem fogadottakat és ahol munkát kapnának és orvosi ellátást is.

Aztán ha megvannak a lehetséges terv körvonalai azokat odavágnám Merkel íróasztalára.

Tessék lehet ezt a menekülők lakóhelyéhez közel emberien békésen rendezetten az EU nemzeteit kultúráit megvédve nem összeugrasztva zűrzavart és ellenségeskedést feszültséget nem okozva is csinálni.

Lengyelország néhány héten belül programot indít a Libanonban tartózkodó szíriai menekültek számára, ezen belül 6-10 ezer embernek biztosítanának lakást és élelmiszert.


Talán ehez a lengyel kezdeményezéshez kelene csatolni a többi V4-et és a baltikumot,szlovénokat stb...Merkelt és a többi Európára rontót kész lehetőségek tervek tények elé kell állítani ahonnan nehéz lesz nemet mondaniuk.

Vona valamiért nem akar népszavazást


Én nem értem miért.

A népszavazásnál erősebb hangja nincs a magyar lakosságnak az alaptörvéynt ide oda lehet változtatni de az emberek akaratával senki nem megy majd szembe utána sem.

2016. május 8., vasárnap

Gálvölgyi show amerikaiak érkeztek Taszárra

Eddigi legjobb amit Gálvölgyitől láttam :)

Érdemes teljesen vgignézni,több jó poén is van,vagy már Taszár kapcsán is előtérbe került akkoriban a négerek és a Taszári lányok kérdése.

Amúgy nem kedvelem a figurát az elvetemedett liberális világképe és a sze..alitás témájára épülő műsorai miatt szerintem talán ugyanaz a ravasz ember mint vélhetőleg a Bujtor volt akivel kapcsolatban észrevettem hogy a Szomszédok rendezése közben is és az új Bujtor filmek kapcsán is rengeteg modell alkatú fiatal nőt szerepeltetett a filmjeiben vélhetőleg nem véletlenül.


Miért nem magyar nemzetiségű fiatalokat neveznek egy nemzetközi versenyre?

Nem vagyok fajgyűlölő a nemzetektől nemzetállamokba szerveződött kultúráktól életmódoktól arcoktól rasszoktól színes világot szeretem.

A hazai cigányság esetében az anyagilag támogatott születésszabáloyzás híve vagyok amivel meghatározott szinten lehetne tartani a magyar cigány nemzetiségi arányokat.

Most azért jutott esztembe ez a téma mert elgondokodtam hogy a magyar előadók az Eurodal fesztiválon egymás utáni években cigányok?

Az előző srác barnabőrű volt sötét szemű vélhetőleg cigány származású.
A jelenelgi is úgytűnik cigány száramzású.

A szerény kérdésem hogy magyarországnak nem magyar nemzetiségű embert kellene megmutatnia egy nemzetközi versenyen?
Lehetséges hogy a showbiznisz iparban mivel túlnyomó részben hom..álisok és szabados drogosok működnek talán úk intézik hogy véletlenül se magyar arc képviselje az országot?

2016. május 7., szombat

Nemzetekben gondolkodók tüntetése Berlinben Merkel ellen

Ez nem AFD és nem PEGIDA.

Nagyon meg fog büdösödni a helyzet németországban ebben az évben.

Nagyon lassan veszik észre a németek hogy tudatos kolonizáció zajlik.
És még lassabban jönmeg a bátorságuk.

De mindenképen meg fög jönni.

Nem csodálkoznék ha Merkelt még a választások előtt eltávolítanák valahogy...


20 perc után indul valahol a felvétel.

2016. május 6., péntek

Franciaország 2016

Érdemes megnézni ezt a felvételt mindenkinek aki az európai  történelmet magáénak érezni nem képes színesbőrűeket akar betelepíteni magyarországra.


Német nyugdíjakat élik fel a bevándoroltatottak?

Angela a többi országból akarja pótolni a baklövése miatti hiányt.
A német nyugdíjalapból finanszírozzák a bevándoroltatottak bútorvásárlását.
Ha jólértem ezt a hozzászólást a facebook-on.


AZ ALFAHIR.HU MAGYARORSZÁG MEGMARADÁSA ELLEN KAMPÁNYOL

www.alfahir.hu
Kvótás népszavazás: 4 milliárd forintot költünk arra, amit törvénybe is írhatnánk?
Az Alaptörvény módosítása ingyen lenne, és Brüsszel felé is komolyabb üzenetet jelentene, mint egy népszavazás. Kérdés, a kormánynak a hangulatra, vagy a megoldásra van-e szüksége.



KÉRDÉS: 
-MI TÖRTÉNT AZALFAHIR.HU-VAL MI TÖRTÉNT VONA GÁBORRAL?
-KI ÉS MENNYIT FIZETETT NEKIK A NÉPSZAVAZÁSBAN MEGNYILVÁNULVA TÖRVÉNYFORMÁLÓ MAGYAR EMBEREK AKARATA ELLENI KAMPÁNYÉRT?








A civilizáció visszatérése Palmyrába

Az ISIS-es vérmajmok tombolása után Orosz koncert az ókori romvárosban.
Az első hegedűs nehezen elviselhető de ami utána jön azt egyhuzamban végig lehet nézni annyira leköti az embert.

Martin Schultz és Juncker ravaszak aljasok úgy tesznek mint akik nem értik

Martin Schultz és Jean Claude Juncker magyarországot kritizálta a humanitáriusság álcája mögül mintha nem tudnák hogy a menekültek megsegítésének létezik egyéb módja is mint a betelepítés.
És mintha nem tudnák hogy vannak országok akik a nemzetekből álló európában gondolkodnak és ki is mondják ezt nem úgy mint ők akik ravaszul nem beszélnek róla hogy a nemzetek felszámolásán az Európai Egyesült Állam létrejöttén munkálkodnak.

2016. május 5., csütörtök

London polgármestere idegen nemzetiségű színesbőrű muzulmán lehet


 Szerény csendes EU-s honpolgár felmerülő kérdései:

-Az Angol kultúrát történelmet életmódot szokásokat érintő pénzügyi támogatásokról és személyügyi  döntéseknél vajon hogyan fog viselkedni egy nem angol döntő pozícióban.

-Szerintem már az is probléma ha egy Angol múzeum tárlatvezetője vagy igazgatója muzulmán ember nemhogy London polgármestere.

-A színes bőrű ember nem érzi magáénak az Európai történelmet hiszen az a fehér ember a fehér hősök történelme tehát minnél több színes bőrű ember érkezik az EU-ban annál inkább felejtődik az Európai történelem és kultúra


888.hu
Helyhatósági és regionális parlamenti választásokat tartanak az Egyesült Királyságban, a legtöbben mégis a fővárosra figyelnek.

Először lehet muszlim polgármestere Londonnak, ha a mai választáson a Munkáspárt jelöltje, Sadiq Khan nyeri el a posztot a konzervatív Zac Goldsmith elől. A főpolgármester jelöltet többször is azzal vádolták, hogy támogatja a szélsőséges iszlamistákat.

A Tower-híd mellett emelkedő londoni városháza élén péntektől nem Boris Johnson, a főváros polgármesteri tisztségét nyolc éve betöltő, kétszer megválasztott konzervatív párti politikus áll majd, mivel ő már a tavalyi brit parlamenti választások után közölte, hogy harmadszor nem indul a posztért.
Johnsont a 2020-ban esedékes következő parlamenti választásokon a kormányfői tisztségért már nem induló David Cameron miniszterelnök legesélyesebb utódjelöltjei között tartják számon.
Antiszemita vád a munkáspártban

Sadiq Khan Labour pártját az elmúlt hónapokban sorozatos antiszemita botrányok rázták meg. Ennek egyik legutóbbi mozzanata az volt, hogy menesztették a pártból Ken Livingstone volt londoni polgármestert, aki egy rádióműsorban azt mondta, hogy Hitler kezdetben támogatta a cionizmust. Khan elhatárolódott a rasszizmus minden fajtájától, és közölte, ő minden londonit képviselni akar.
Szélsőséges muzulmánok támogatása

A brit Konzervatív párt londoni jelöltje, Sam Goldsmith szerint a munkáspárti, muzulmán Sadiq Khan érvkészlete megegyezik a szélsőséges muszlimokéval, amely veszélyt jelenthet Anglia jövőjére. A polgármester-jelölt amúgy külön nőknek és férfiaknak fenntartott bejáratú eseményeken tart előadást.

A Munkáspárt és a brit Konzervatív párt között továbbra is markáns feszültség uralkodik, amióta mindkét jelölt rasszistának tartja a másikat.

Ameddig nem figyeltem oda a számítógépes játék nagyonkomoly sportá testmozgássá fejlődött

kb 26 éves koromig még sokat játszottam pc játékokkal aztán ez abbamaradt.
Node a virtuális valóséág oylan szintre jutott amikor már komoly testmozgásnak sportnak felel meg a szám
ítógépen való játszás.

Tehát mostantól rajta kellene lenni az ügyön hogy összehozzak egy jó gépet.




Szanyi Tibor "ráront a nemzetére"

http://www.mediaklikk.hu/video/ma-reggel-2016-05-05-i-adas-2/

A felétől a facebook oldalán a gyerekek fiatalok szeme előtt füle hallatára trágár és sze*alitást reklámozó elkr*ult Szanyi Tibor a riporternő kérdésére nem válaszol egyenesen mert nem egyenes ember.

Szanyi Tibor szerint be kell telepíteni az országba idegen nemzeteket.

Az MSZP akár a DK és az EGYÜTT vagy az LMP a nemzetek felszámolásán és az Európai Egyesült Államon munkálkodó liberális tömörülés hazai kiszolgálói.


2016. május 4., szerda

Franciaország már olyan mint valami részeg lézengő drogos akit akármikor kizsebelhetnek

http://lovasistvan.hu/2016/05/04/mar-a-francia-elnok-is-nemet-mond-a-ttip-re-politico-lopjatok-a-boltbol-migransok/
LE FIGARO

Tudta ön, hogy a francia középiskolákban már nem tananyag Clovis, Szent Lajos, I. Ferenc, de XIV. Lajos király vagy Napóleon sem? Ezeket mind törölték a francia kötelező tantárgyakból. Az oktatásügy válasza: a szűkös időkeretben helyet kell csinálni az Európán kívüli civilizációk oktatásának Malitól a han Kínáig, írja felháborodottan a francia jobboldali napilap a francia történelem nagyjainak eltörléséről a francia iskolákban.

"A hitetleneknek tett esküt (pl törvényt?)nem kell betartani"

Vélhetően ez a félreértelmezett gondolat jár azoknak a muszlimoknak a fejében akik hazudnak és lopnak a nyugatiaktól

http://lovasistvan.hu/2016/05/04/mar-a-francia-elnok-is-nemet-mond-a-ttip-re-politico-lopjatok-a-boltbol-migransok/

UNZENSURIERT

Az osztrák hírportálnak tudomására jutott, hogy Ausztriában csendben úgy módosították a bolti lopásra vonatkozó jogszabályokat, hogy azok bagatellizálják e bűncselekményt, ugyanis ezzel egyrészt „dekriminalizálják” a migránsokat, másrészt megakadályozzák, hogy az osztrák büntetőintézmények reménytelen mértékben túlterhelődjenek.

2016. május 3., kedd

A Klinika Claudia halála jelenet

Filmekben látni ahogyan a haldokló tudja hogy nemsokára meg fog halni.
Ez nem fantazmagória hanem tényleg pontosan tudható,legalábbis én teljesen precízen el tudnám mesélni a folyamat fázisait.Persze aki elsőnek éli meg mint az emberek 99,99%-a azok csak csodálkoznak ahogyan a Klinika c sorozatban a leukémiában meghaló Claudia.Szerintem szenzációs az egész Klinika c sorozat,minden tekintetben tökéletes,zeneileg is aprólékosan vérprofi,csak akkor szólalnak meg a mély  basszus hangszerek amikor kell soha a sorozat alatt nem voltak ilyen hangszerek mint ennél a jelenetnél,próbáltam ráadni basszust de nem sikerült a TV-n jobban kijön.Itt is szenzációsan megoldották és a zenével is nagyon profin érzékeltetik ahogyan a haldokló tudja hogy valami olyasmi történik amit még nem tapasztalt és csodálkozik mi lehet ez de persze tudja is hogy biztos ez a halál.

Miért nem rúgják már ki az M3 előzeteseit szerkesztő embert

Kb fél éve nem hallgatom már az M3-on a film reklámokat mert aki azoknak a szövegét megtervezi az egy szándékosan ártó ember.Vélhetőleg az ace ventura magyar hangját is adó narrátorról van szó.

A Klinika c sorozatot rajtam kívül biztosan csak nyugdíjasok szeretik.
Szinte a tökéletes sorozat mégha a főszereplőknek vannak erős jellembeli hiányosságaik.
A legbékésebb lenyugodtabb legpéldamutatóbb legszebb helyen legszebb zenére megkomponált totális idill.

Ebbe az ártalmatlan relax időtöltésbe rondít bele ez ace ventura magyar hangját adó az önösségtől melldöngetően magamutogató ártalom ember aki művészi alkotás helyett a narrátori feladatában éli ki tombolja ki magát ráerőltetve egészen beteges gondolatvilágát az M3 békés nyugalomra vágyó többségében biztosan nyugdíjas vagy belül végtelenül öreg lelkű nézőközönségére.


Ez az ember tehát a totálisan ártalmatlan idillikus "Klinika" c sorozatban is megtalálja azokat a mondatokat amiben gyilkosság hangzik el holott az egész sorozatban nincs ilyen téma csak valami félmondatként 1szer és ezek ezeket a részeket vágják be halomra mintha ebből állna a sorozat.

Más sem hiányzik a 70 éves kisöregeknek mint hogy a várva várt klinika c sorozatot gyilkossággal reklámozzák.

Egészen beteges az a figura aki az M3 előzeteseit szerkeszti,vissza lehet nézni 1 évre miket alkotott.
Lényegében mintha egy bűnözőt megkérnénk hogy vágjon össze filmreklámokat az is biztosan ilyen jeleneteket választana mint amit ez a ártalom.


Én pároslábbal rúgnám ki minden médiából.

A társadalom alappilléreit kezdik ki az elvtelen hitetlen kevés gondolatú liberálisok

Az Isten közössége majd a nemzet közössége majd a család közössége a férfi és nő közössége majd a kultúra a szokások az életmód közössége után a törvények közösségét is megtámadja a szabados elven vagyis a kötelező jóakarat jóérzés és/vagy tudatosan az Istenfélő gondolkodás nélkül kormányozni akaró elvetemedett liberális társaság most éppen olaszországban.

MTI

Nem számít bűncselekménynek Olaszországban, ha valakit az éhség késztet arra, hogy kis mennyiségű élelmiszert lopjon - így döntött az olasz legfelső bíróság keddi ítéletében. Bakács ezentúl mehet a taljánokhoz szalámit lopni - több százezer cigánnyal együtt A semmítőszék felmentett egy ukrán állampolgárságú hajléktalant, aki 2011-ben próbált meg egy szupermarketben 4,07 euró, vagyis 1269 forint értékben néhány virslit és egy kevés sajtot lopni. Roman Ostriakovot egy vásárló meglátta, majd azonnal riasztotta a biztonsági őröket. A férfit bűnösnek találták, és fél év börtönre, valamint 100 euró, mintegy 31 ezer forint pénzbírságra ítélték. Az államügyész fellebbezett, és a büntetés enyhítését kérte, arra hivatkozva, hogy a harminc körüli férfi nem hagyta el az üzlet területét, ezért "nem lopott, csak lopási kísérletet tett". A semmítőszék végül érvénytelenítette az ítéletet. "A vádlott helyzete és az élelmiszer eltulajdonításának körülményei azt mutatják, hogy csak annyit vett el, amennyi ahhoz az alapvető szükségletéhez kellett, hogy sürgető éhségét csillapítsa" - olvasható az ítéletben. Az esetről tudósító Corriere della Sera című olasz napilap kiemelte annak a ténynek az iróniáját, hogy egy 4,07 euró értékű lopási kísérlet ügyének az igazságszolgáltatás három szintjén - első fok, fellebbezés, megsemmisítés - is át kell mennie az ezzel járó összes költséggel együtt, mielőtt végleg lezárják. (MTI)

250000 euro/nem befogadott bevándorló összegű büntetés magyarországnak

Az EU olyan "törvényt" akar elfogadni ami szerint 250.000 euro/migráns összeget kell fizetnie hazánknak minden egyes be nem fogadott menekült után.


A teendők:

1.
Megvárni hogy ebből lesz e valami
2.
Tenni ellene,nemzetközi összefogással
3.
Ha "törvény" lesz belőle akkor vállalni kell átmenetileg a Szír háború végéig a vállalt 2000 ember elszállásolását és dolgoztatását de semmi többet.
4.
Vagy példát kell mutatni az elvtelen Angélának hogyan is kellene ezt csinálni és leülni Putyin-al Asszad-al és lebeszélni a 2000 ember számára egy magyar fentartású tábort nyugat Szíriában,még az is olcsóbb volna mint a fejenkénti 2500000 euro.És ezzel megmutatná Magyarország hogy igenis létre lehet hozni Szíria békés felén menekülttábort a háború végéig.Hiszen az nincsen kikötve hogy magyarországon kell tartózkodniuk a bevándorlóknak.




Vona Gáborék nagyon furcsán viselkednek

Már másodjára beszélnek arról hogy minek a népszavazás kvóta ügyben.

Erre mondhatnám azt amit nem kellene hogy tejesen elment az eszük,MAXIMÁLISAN TELJESEN.

EKKORA FAXBAROMSÁGOT ÉS MÁSODJÁRA HANGOZTAJÁK

MEGVETTÉK ŐKET KILÓRA SOROSÉK? VAGY MI VAN?

VAGY ESETLEG A TÖRÖK BARÁTOK HÚZZÁK A SZÁJUKAT A JÖVŐT ILLETŐEN?

SEMMI NINCS FONTOSABB AZ ORSZÁG MEGMARADÁSÁNAK ÉRDEKÉBEN MINT EZ A NÉPSZAVAZÁS

EZUTÁN SENKI NEM TELEPíTHET MAJD BE IDEGEN NÁCIÓKAT

TÖRVÉNYBE FOGLALNI UTÁNA IS LEHET



www.alfahir.hu
Z. Kárpát Dániel jobbikos országgyűlési képviselő közleményében azt írja, hogy fennáll annak a veszélye, hogy az Európai Unió még azelőtt hoz döntést a kvótáról, hogy hazánk egy több hónapig húzódó népszavazási folyamat végén kimondaná annak elutasítását. Továbbá a bevándorláspárti baloldal vagy támogatja a kvótát, vagy pedig bojkottot hirdetett a referendum ellen, ezért fennáll az a lehetőség is, hogy a több milliárd forintba kerülő népszavazás érvénytelen vagy eredménytelen lesz. A politikus figyelmeztet, hogy egy ilyen lehetőség jelentősen rontaná Magyarország pozícióit.

A Jobbik szerint ezért az Alaptörvényben kell rögzíteni, hogy Magyarország nem kér a bevándorlókból. Ez a megoldás ugyanis nem kerül milliárdokba, kiküszöböli az esetleges érvénytelen vagy eredménytelen népszavazás okozta kudarcot, továbbá gyorsan és a legmagasabb jogi szinten garantálná az idegenek betelepítésének elutasítását. A Jobbik biztosítaná a kétharmados többséget egy ilyen előterjesztéshez

2016. május 2., hétfő

AFD baklövés

Abból látszódik hogy az AFD-t nem elég sokat gondolkodó emberek vezetik hogy képesek egy ilyen a német fiatalok körében biztosan ellenszenves témát mint a sorkatonaságot felvenni a programjukba és hangoztatni.Ez akkora baklövés hogy ihaj.
Mint a lengyeleknél a teljes abortusz tiltás téma.


Mondták volna hogy népszavazást tartanak a sorkatonaságról meg az abortuszról.
Aztán pont de boritékolható hogy a lakosság nem akarja.

2016. május 1., vasárnap

Fraymann szánalmas vergődése az osztrák nép előtt

Mindenki aki semmibe veszi az embereket megkapja ami jár,Orbán is meg fogja.
Ugyanígy meg fog szégyenülni.
Elkerülhetetlenül.


Érdemes megnézni azt a 2 méter magas feketeafrikai testőrt,csupán ez mindent elmond a jelenlegi osztrák kormánypártról.

Kutya sétáltatás kicsit másképp

Pár éve gondolkodtam hogy quadot kellene venni és akkor kutyit is vihetném magammal kalandtime-ozni.De letettem róla mert a 4 kerékkel a földutakon nem annyira kellemes mint 2-vel.

A Német igazságügyi minisztert elzavarják a lakosok egy városból

Az "észre se veszed" élvezetes testmozgás

Ha valaha társas létben éltem volna akkor a rengetegféle társas program között pusztán a soportolás ténye miatt eljártam volna a kalandnőtársal Szalsza táncot táncolni 1 héten legalább 1 szer.

Eleve ügyeltünk volna a formánkra és a változatosságot az új hely az új étterem adta volna alkalmanként.

A Jobbikos Ózdon 1 milliárd plussz-al zárt a költségvetés

Vona Gábor elondta csak annyi történt hogy már nem lopják el a pénzt.

0.9 %-os nyugdíjemelés

Csakhogy a szó "nyugdíjemelés" a köztudatba kerüljön.
Teljesen maximálisan hülyének tekintik az embereket.


fideszkorrupcio.info

Ki lehet számolni mennyi pénzt LOPTAK el a magyar nemzettől és az mire lett volna elég.