2020. február 29., szombat

AZ ORSZÁG SZERVEZZEN GYŰJTÉST SZÍJJÁRTÓNAK ÖLTÖNYRE,KABÁTRA

MERT ÚGYLÁTOM SZERENCSÉTLEN A RÉGEN KINŐTT BALLAGÁSI ÖLTÖNYEIT ÉS KABÁTJÁT HORDJA MINDIG.

NEM HISZEM EL HOGY SENKI NEM SZÓL RÁ HOGY VEGYEN MÁR FEL EMBERI MÉRETŰ RUHÁKAT.




MIÉRT MONDJA AZT A MAGYAR ORVOS HOGY CSAK AZ IDŐSEKRE VESZÉLYES?

Meghalt a fiatal Kínai orvos is és még ki tudja hány egészségügyi dolgozó.
Most olvasom ezt a német blogot és "egy 46 éves férfi és felesége intenzív osztályon súlyos állapotban vannak de mostmár picit stabilizálódtak."

NÉMETORSZÁGBAN


https://www.faz.net/aktuell/gesellschaft/gesundheit/coronavirus/live-blog-zum-coronavirus-aktuelle-entwicklungen-im-ueberblick-16652619.html

FEHÉR SÓLYMOK ÉLŐHELYÉT VESZÉLYEZTETI AZ M100-AS ÚTVONAL

ILYEN MADARAT LÁTTAM A MINAP VADÁSZNI PILISCSÉV ÉS LEÁNYVÁR KÖZÖTTI HATALMAS NYÍLT "PUSZTÁN" OTT AHOL EZEK A VELEJÉIG ROMLOTT TELHETETLEN KEVÉS GONDOLATÚ ISTENTELEN MOCSADÉK KANMAJMOK ÁTVEZETIK MAJD AZ M100-AST A  RÖVIDEBB A FALUT ELKERÜLŐ ÉS JELENTÉKTELEN TÁJON ÁTVEZETŐ VERZIÓ HELYETT.


2020. február 28., péntek

HUMOR


MAKRONISZTÁN 2020 2.28 AFRIKAIAK GYÚJTOGATNAK A LYONI PÁLYAUDVARNÁL ÉS TŰZOLTÓKAT TÁMADNAK MEG

AFRIKAI POLITIKAI VITARENDEZÉS FRANCIAORSZÁGBAN
AZ ÚJ EURÓPAI ÉRTÉKEK

SOROS hatalmában tartja az emberi jogok bíróságát

Jó kis cikk.

https://voiceofeurope.com/2020/02/report-how-george-soros-infiltrated-the-eu-court-of-human-rights/

888 ajánlása a vírus ellen

utolsó pont a listájukon , hogy ne unatkozzunk otthon:
"Gyűjtsünk be könyveket, filmeket, hogy ne unatkozzunk. Ehhez is van pár ajánlásunk, a teljesség igénye nélkül: Szerelem a kolera idején; Philadelphia; Z világháború; The Walking Dead; Fertőzés; Zombieland; Ben Hur; Kincskereső kisködmön."

Mindenki megtalálja az ízlését

2020. február 27., csütörtök

TISZTIFŐORVOS: A VÍRUS 1 ÓRÁN BELÜL ELPUSZTUL A GAZDASZERVEZETEN KÍVÜL

HÁT AKKOR EZEK A KÍNAIAK NAGYON BUTÁK LEHETNEK HISZEN ELÉG VOLNA FÉL NAPI KIJÁRÁSI TILALMAT ELRENDELNI,VAGY A MI TISZTIFŐRVOSUNK MÉGSEM TUD MINDENT,EZEK A KÉPSOROK EGY KATASZTRÓFAFILM KÉPSORAI




A HAJLÉKTALANONKRÓL ORSZÁGOS A FŐVÁROS FELETT IS HATÓ TÖRVÉNYT KELL HOZNI

TÖRVÉNNYEL KELL ELVENNI A SZÉLSŐSÉGES BALLIBERÁLISOKTÓL A LEHETŐSÉGET HOGY A FŐVÁROSBAN 9NÁLLÓAN SZABÁLYOZZÁK  A HAJLÉKTALAN KÉRDÉST.

INDOKLÁS:
MERT BUDAPEST MAGYARORSZÁG FŐVÁROSA ,ÉS MINDEN MAGYAR EMBER HAJLÉKTALANMENTES BELVÁROSBAN SZERETNE SÉTÁLNI ÉS A TURISTÁKNAK A HAZÁNKBA LÁTOGATÓ KÜLFÖLDIEKNEK IS ILYEN VÁROST SZERETNE MEGMUTATNI.

JELENLEG A BALLIBERÁLIS SZÉLSŐSÉGES KARÁCSONY GERGELY FÉLE BUDAPESTEN TÖMEGÉVEL ÁLLNAK SORBAN A HAJLÉKTALANOK A NYUGATI ALULJÁRÓBAN,AHÁNYSZOR ARRA MEGYEK OTT MINDIG VÁRNAK VALAMIRE 100-AN.

A NYUGATI KÖRNYÉKÉN ZAKLATJÁK A ZEBRA ELŐTT VÁRAKOZÓKAT ERŐSZAKOSAN KÖVETEKNEK PÉNZT,ÜVÖLTENEK A NŐKRE.

A NYUGATI ÉS A DEÁK F TÉR KÖZÖTT ÁT KELL LÉPNI AZ UTCÁN HAGYOTT FOTELJUKAT ÁGYUKAT,A PÖTTYÖS UTCA FELÉ EGY ZÖLD PARK KÖZEPÉN ALSZIK EMBERÜNK.

ÉS MÁR KARÁCSONY MEGVÁLASZTÁSÁNAK NAPJÁN ALUDTAK A JÁRDÁN A PODMANICZKY UTCÁBAN KOMPLETTEN KERESZTBE DUPLA ÁGYBETÉTTEL A NYUGATITÓL 5 PERCNYIRE.

OLYAN TÖRVÉNYT KELL ALKOTNI AMI A HAJLÉKTALANELLÁTÁST A KÜLSŐ KERÜLETEKBE HELYEZI,ÉS A BELVÁROSBÓL KITILTJA AZ UTCÁN ÜLŐ VAGY FEKVŐ EMBEREKET.


LEHET HOGY EDDIG VAK VOLTAM DE MOST ISMÉT TÖBB KEKSZ SHOPOT LÁTTAM SŐT BU..RÁNS KLUBBOT IS A BELVÁROSBAN ,1 HETE ELEMES MŰFAXT A KIRAKATBAN AZ ERZSÉBET KÖRÚTON

VÉLHETŐLEG A BRÁNS KARÁCSONYFÉLE CSAPATNAK KÖZE VAN AZ ELVETEMEDÉS EZEN SZINTJÉHEZ.


12 MILLIÓ Ft-ra BŰNTETTÉK A NAPONTA MILLIÁRDOKAT KERESŐ RTL-T

SZE..ALITÁS TARTALOM MIATT GYEREKEK ELŐTT

MIÉRT NEM MUTAT VÉGRE ERŐT A KORMÁNY ÉS 500 MILLIÓRA BŰNTETNI ŐKET ÉS AZ ÖSSZES ELKRV..ULT MOCSADÉK A TINÉDZSER RAJONGÓIKAT MINDEN SZINTEN KIHASZNÁLÓ IDEÁLIS POPSZTÁROKAT ÉS RÁDIÓS ÉS EGYÉB RAVASZ ALJAS ISTENTELEN DROGOS FÉRGEKET.


2020. február 26., szerda

A HATÁRON NEM VIZSGÁLNAK MEG MINDENKIT

NEKEM ERŐS KÉTSÉGEIM VANNAK AZ ORSZÁGOS TISZTIFŐORVOS KÉPESSÉGEI FELÖL,HALLGATNI IS FÁRASZTÓ AZ A LASSÚSÁG AMIT KÉPVISEL

FERIHEGYEN NEM SZŰRNEK MINDEN UTAST,MOST JELENTETTÉK BE A SZÖULBÓL ÉRKEZŐK SZŰRÉSÉT

MENNYIBŐL ÁLL EGY LÁZMÉRÉS,1 PILLANAT?

AZ OPERATÍV TÖRZS MAXIMÁLISAN NEVETSÉGES

GULYÁS GERGELYEL EGYÜTT AKI SZERINT SZÖVETSÉG SZEMPONTJÁBÓL AZ AFD "VÖRÖS VONAL"

ÉS AKI SZERINT MOST 26-ÁN :"NEMTUDJUK HOGY MAGYARORSZÁGON EGYÁLTALÁN MEGJELENIK E A VÍRUS"

TÉNYLEG NINCS MAGYARORSZÁGI MEGBETEGEDÉS?

-2 hete látok egy eldobott zöld orvosi tipusú(ami semmit nem ér) maszkot Piliscsabán a földön.
-Tegnap a SPAR-ból egy maszkos srác jött ki (és aznap tért haza Romániába egy focimeccsről egy fiatal)

"HÁ LEONÍDÁSZ GYÖRE MÁÁN" A másik Gyöngyöspata - Bayer Zsolt dokumentumfilmje - HÍR TV

2020. február 25., kedd

BESZÓLNAK NIEDERMÜLLERNEK AZ UTCÁN

ÉS EZ TELJESEN JÓL VAN ÍGY.




MI EZ A KOBY BRIAN? KÉNYSZER A MAGYAR TV-KBEN?

KI KÖTELEZI KI JAVASOLTA KI SZERKESZTI BELE AZ ÖSSZES MAGYAR TV-BE EGY ISMERETLEN  AMERIKAI NÉGER KOSÁRLABDÁZÓ SPORTOLÓRA VALÓ MEGEMLÉKEZÉS HÍRT?

CSAKNEM VAN VALAMI KÖTELEZŐ SZIVÁRVÁNYOS LOBBI AMI FIZET EZÉRT?

KI A FXT ÉRDEKRL EZ AZ EMBER?

KI NEM XARJA LE HOGYAN TEMETIK EL,KUTYÁMAT MEGKÉRDEZTEM AZTMONDJA( A TÚLVILÁGRÓL) HOGY KRVÁRA NEMÉRDEKLI.


MINDEN AUTÓST ,MINDEN EMBERT,MEG KELL VIZSGÁLNI A HATÁRON

Ez a lepra ide is el fog érni.
Interaktív élő térkép.

2020. február 24., hétfő

Ezt a farsangi gyerekfelvonulást gázolta el egy "német"


vicc


ÚRI MURI EGY ÚT NYOMVONALÁN ,AVAGY HOGYAN VESZÍTSÜNK EL VÁLASZTÁSOKAT


-HA X PÁRT Z STRÓMANJA MEGVÁSÁROLJA AZ 1-ES TERÜLETET

-MAJD RÖGTÖN UTÁNA DÖNTÉS SZÜLETIK A 4-ES KÓDÚ GYORSFORGALMI ÚTVONALÁRÓL

-AZTÁN X PÁRT Z STRÓMANJA CSIPKEBOGYÓVAL BEVETI MAJD TELJESEN ELKERÍTI AZ ADOTT TERÜLETET
SEMMIFÉLE ÁTJÁRÁST NEM ENGEDÉLYEZVE A FALUBÓL A MÖGÖTTE LÉVŐ TERMÉSZETBE,SE TRAKTORNAK,SE AUTÓNAK,SE MOTORNAK,SE EMBERNEK,SE FUTÓNAK
SE LOVASNAK,SE ÓVODÁSCSOPORTNAK,SE ISKOLÁSCSOPORTNAK,SE TÁJFUTÓNAK SE KIRÁNDULÓNAK,SE KUTYÁSNAK,SE VADÁSZNAK SE HORGÁSZNAK,SENKINEK
ÉS 2-ES FALU MELLETT 1 EMBERNYI TÁVOLSÁGRA TESZI A KERÍTÉST KÖZVETLEN A HÁZAK MELLÉ AHOL ERŐS MÉREGGEL PERMETEZ

-ÉS X PÁRT Z STRÓMANJÁRÓL 2-ES FALU 2500 POLGÁRA TUD

-MAJD A 2500 POLGÁR MUNKAHELYÉN ELMONDJA MÉG 4 EMBERNEK AKKOR MÁR 10000 EMBER TUDJA

-EZ A 10000 EMBER SZINTÉN ELMONDJA A CSALÁDJÁNAK AKKOR MÁR MINIMUM 40000 EMBER TUDJA

-HA A ROKONSÁGBAN IS ELMONDJÁK AKKOR 2500X4=10000 10000X4=40000 EMBER TUDJA MÉG MEG

-ÉS MIVEL MINDEN EMBER BUDAPEST VONZÁSKÖRZETÉBEN DOLGOZIK TEHÁT 1/4-ÜK BUDAPESTRE JÁR,OTT IS ELMESÉLIK 4 BUDAPESTI MUNKATÁRSNAK AKKOR

ÖSSZESEN CSAK A ROKONSÁGOT ÉS A MUNKATÁRSAKAT SZÁMOLVA
2500+10000+40000+10000+40000=102500X4=410.000 EMBER TUDJA MEG A KÖRNYÉKEN
HOGY X PÁRT TELHETETLEN ,EMBERTELENÜL TOMPA STRÓMANJA MIT MŰVEL A 4-ES KÓDÚ ÚTVONAL NYOMVONALÁN 1-ETLEN TELEPÜLÉSNÉL.

ÉS MIVEL 4-ES KÓDÚ ÚTVONALON TUCATNYI TELEPÜLÉS FEKSZIK TUCATNYI STRÓMANNAL

EZÉRT A FELHÁBORODOTT EMBERTÖMEG BŐVEN ELEGENDŐ EGY VÁLASZTÁSI VERESÉGHEZ
VAGY UGYE BUDAPEST ELVESZTÉSÉHEZ.


HA AZ ADOTT STRÓMAN NEM VOLNA OLYAN AMILYEN AZ ADOTT PÁRT VÁLOGATOTTAN SÖTÉT ÉS TELHETETLEN KEGYETLEN TOMPA EMBERÁLLOMÁNYA  AKKOR
2 RÉSZBE VETTE VOLNA A TERÜLETÉT ÉS HAGYJA ÁTMENNI RAJTA AZ 1000 ÉVES FÖLDUTAT
ÉS SENKINEK SEMMIFÉLE PROBLÉMÁJA NEM LETT VOLNA.

SE AUTÓSNAK,SE TRAKTOROSNAK,SE VADÁSZNAK,SE HORGÁSZNAK,SE KIRÁNDULÓNAK,SE KUTYÁSNAK,SE TÁJFUTÓNAK,
SE LOVASNAK,SE ÓVODÁSCSOPORTNAK,SE ISKOLÁSCSOPORTNAK,SE SENKINEK


CDU-s politikus: "a klasszikus férfi imázsnak nincs helye a német hadseregben"



"Auch in der Bundeswehr hat das klassische Männerbild für den Parlamentarischen Staatssekretär im Verteidigungsministerium keinen Platz mehr. Ein „Kämpfer, der sich aufopfert und stirbt“ sei nicht sein Bild von einem Soldaten. Er wolle „lieber Soldaten, die klug und besonnen handeln, im Gefecht erfolgreich bestehen und dann möglichst gesund nach Hause kommen“. Aus seiner Sicht gewinne die kleine Kampfgemeinschaft das Gefecht. „Es geht also auch da nur gemeinsam und kooperativ.“ Das gelte in der Bundeswehr „für Männer und Frauen gleichermaßen“. (tb)"


google fordító:

"BERLIN. A CDU volt titkára, Peter Tauber, a férfiasság ellen akar harcolni Jézus Krisztussal. "Néhány úgynevezett öreg fehér ember viselkedése azt mutatja, hogy megbeszélésre van szükség" - mondta Tauber a Bild újságból.

Manapság vannak hagyományos szerepek és elvárások a férfiak számára. Követelése: „Meg kell győznie ezt a mérgező férfiasságot.” Tauber ehhez hitben látja az eszközöket: „Egy kicsit még Jézus sem bántana ott.” Ezzel azt jelenti, hogy közeledik a gyengékhez, segítőkész és megmutatja önmagát. Jézus „nagyon jó példakép az emberek számára”.

A férfiak klasszikus imázsának nincs helye a Bundeswehrben a Védelmi Minisztérium parlamenti államtitkárának. A "harcos, aki feláldozza magát és meghal" nem a katona képe. Azt akarta, hogy "kedves katonák, akik okosan és körültekintően cselekszenek, sikeresen éljék át a csatát, és minél egészségesebben jöhessenek haza". Szerinte a kis harci közösség megnyeri a csatát. "Tehát csak együtt és együttműködésben működhet." Ez vonatkozik a Bundeswehrre "a férfiak és a nők egyaránt". (Tb)"

2020. február 23., vasárnap

AZ ATV SEMMIBE VESZI A NÉZŐIT,kb 4 Columbo epizódot pörgetnek

Jelenleg körülbelül 4 Columbo epizódot vásároltak meg 2020-ra és a hétköznapokon sorban vetítik őket.

A 8-at még tudtam nézni 50-edjére is.De 4-et?

Hogyan lehet ezt a viselkedést nevezni?
Debilitás?
Teljes nemtörődömség?
Abszolute megvetése lenézése a nézőknek.
A nézők csak mint szavazópolgárok kellenek nekik ,a bal liberális szélsőséges globalista intetnacionalista kommunista utópikus álmaikhoz.

Vélhetőleg azért nem tudnak több epizódjogot vásárolni mert a pénzüket felemésztik a fiataloknak gyerekeknek rossz példát mutató gyökértelen szabadosságra nevelő sze..litásról drogozásról vihorászó bűnözők fizetése mint Bocskor Gábor,Gengszter Zoltán és a többi elkrvult harsogó Istentelen.



A MAGYAR RENDŐRSÉG SZÉGYENLETES VISELKEDÉSE

AZ ÖSSZES MOCSKOS KOMMUNISTÁT FOGDÁBA KELLETT VOLNA ZÁRNI

DREZDÁBAN EZEK A GYÁSZNAPOT ZAVARJÁK MEG AZ ÁLDOZATOKAT NÁCINAK NEVEZIK ÉS MINDENKIRE RÁRONTANAK AKI A NEMZET VAGY HAZA SZÓT KIEJTI

EZ FOG ELTERJEDNI MAGYARORSZÁGON IS A GYÁVA ORBÁN ÉS A RENDŐRSÉG MIATT?

ADDIG KELL PÉLDÁT STATUÁLNI AZ ÖSSZES ANTIFA ELSZÁLLÍTÁSÁVAL IGAZOLTATÁS CÉLJÁBÓL AMEDDIG LEHET.


ÉS A 888.HU-N NEM LEHET HOZZÁSZÓLNI A CIKKHEZ

888.hu
"A tüntetőket és az ellentüntetőket vaskordon és rendőrsorfal is elválasztotta egymástól. A megemlékezés előtt egy ellentüntetőt kísértek ki a Becsület napi rendezvény helyszínéről. Az antifasiszta ellentüntetők egy kisebb csoportja ellendemonstrációjuk végén a kordonon kívüli területen, a Szilágyi Erzsébet fasornál szidalmazta azokat a járókelőket, akiket ruházatuk alapján a szélsőjobboldali demonstrációhoz kapcsolódó, úgynevezett Kitörés-emléktúra résztvevőinek véltek."

MI HAZÁNK MEGEMLÉKEZÉS HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓVÁ VÁLASZTÁSÁRÓL

ÉS A SZÉLSŐSÉGES BALLIBERÁLIS KOMMUNISTA GLOBALISTÁK MEG AKARJÁK TÁMADNI A BÉKÉSEN EMLÉKEZŐ MAGYAROKAT

KIVÁNCSI VAGYOK ORBÁN RENDŐRSÉGE ELVISZI E FOGDÁBA EZEKET A KOMMUNISTA KÜLFÖLDI ÉS MAGYAR ANARCHISTÁKAT VAGY UGYANAZ HONOSODIK MEG MAGYARORSZÁGON AMI NÉMETORSZÁGBAN MÁR ELVISELHETETLENÜL AGRESSZÍV IDIOTIZMUSSÁ FEJLŐDÖTT.

Ű



KOMMUNISTÁK GARÁZDÁLKODTAK MAGYARORSZÁGON,3 TÚRÁZÓT BÁNTALMAZTAK

A RENDŐRSÉG ELFOGTA EZEKET AZ ERŐSZAKOS ELMEBETEGEKET?
NEMSZABADNA HAGYNI HOGY EZEK ITTHON IS RANDALÍROZZANAK.

ORBÁN TESZ VALAMIT ELLENÜK VAGY ITTHON IS SZOKNI KELL ŐKET?

"Alább olvasható a Kitörés 60 Emlék- és teljesítménytúra szervezőinek közleménye. Úgy tudjuk, garázdaság miatt nyomoznak az ügyben, pedig egyértelmű, hogy gyűlölet-bűncselekmény történt. A Börzsöny Akciócsoport és a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet által idén XIV. alkalommal megrendezett Kitörés 60 Emlék- és teljesítménytúrán minden eddiginél többen vettek részt. Az új részvételi rekord mellett, az embert próbáló túra három távját összesen 3100-an teljesítették sikeresen. Ezúton is gratulálunk minden résztvevőnek és köszönetet mondunk a mintegy 150 önkéntesnek, akik idén is segítettek lebonyolítani Magyarország egyik legnagyobb tömegsport rendezvényét és történelmi megemlékezését! Mint tudomásunkra jutott, idei rendezvényünket egy szomorú esemény is beárnyékolta, ugyanis súlyos fizikai támadás érte a túra három résztvevőjét. Ők az a három személy, akiket az interneten terjedő, Városmajorban történt antifasiszták által végrehajtott támadást mutató videókon láthatunk. A sajtóban tudatosan terjedő hamis információkkal ellentétben nem a városmajori rendezvényről távozókat érte támadás, hanem három túrázó fiatalt. Ami ennél még elszomorítóbb - és a felvételek alapján nyilvánvalóan kiderül -, hogy maguk a támadók is pontosan tisztában vannak vele, kikre támadnak. (Erről árulkodó mondatok: „Innen is ki tudtok törni?”, „hova lesz a túra, fiatalok?”) Ezzel a támadással az oly sokat hangoztatott „félelemkeltés” fogalma új értelmet nyer. Soha eddig nem fordult elő Magyarországon, hogy túrabot és hátizsák látványa gyilkos indulatokat ébresszen. Ez a döbbenetes támadás félreérthetetlenül az elmúlt évek gyűlöletkeltésének az egyenes következménye. A megtámadott felvidéki fiatalok, egy 21 éves lány és két hasonló korú fiatalember a Kitörés 60 túra regisztrált résztvevői voltak, arra vitte az útjuk őket, senkit nem provokáltak, semmiféle jelképet nem viseltek magukon, túraruhában, hátizsákkal, fejlámpával és túrabottal a kezükben haladtak a túra városi szakaszán, mint a felvételeken is jól látható. Ahogyan az is, hogy az egyre hevesebb, hátulról bottal, rúgásokkal, ütésekkel és teli sörösdobozokkal érkező folyamatos támadást eszük ágában nem volt a baloldali támadóknak abbahagyni. Ki tudja, milyen tragikus következményei lettek volna a csőcselék dühöngésének, ha a rendőrség nem észleli az eseményeket és nem avatkozik közbe gyorsan és hatékonyan. Sajnáljuk, hogy a támadásban résztvevőket nem sikerült elfogni a helyszínen, de a kézre kerítésük reményeink szerint nem jelenthet gondot a nyomozás során, hiszen az eseményről készült számos videófelvétel és fotó alapján az elkövetők pontosan beazonosíthatók. Egyes közszereplők, újságírók részéről megannyi aljas uszítás, tudatos hazugság és a résztvevők kollektív hamis megbélyegzése kísérte végig úgy ezt az esetet, mint a Kitörés 60 túra teljes történetét. Az ő felelősségük ebben a támadásban megkérdőjelezhetetlen. Mára beérett a túrázva emlékező közösségünk ellen irányuló évtizedes gyűlöletkeltésük és tettlegességben öltött testet. Ettől a pillanattól senki sem érezheti magát biztonságban, aki egy február közepi hétvégén túrázni indul. Ez arra kötelez bennünket, hogy a közösség elleni uszítás miatt megtegyük a szükséges büntetőjogi feljelentéseket az összes érintettel szemben. Ezen túl a magunk részéről a jövőben sem teszünk mást, mint az elmúlt 14 esztendőben: békességben, politikai célok nélkül, teljesítményünkkel- és a katonasíroknál elhelyezett mécseseinkkel hajtunk fejet Budapest, hazánk és Európa hősi halált halt védői előtt. Dicsőség a hősöknek
Forrás: https://kuruc.info/r/26/208198/"




2020. február 20., csütörtök

Kedvenc színészem

Eddig ezt csak sejtettem Terence Hill-ről.
Megint igazolva látok valamit.És tudom kb hogy nézek majd ki 80 évesen :)


"Hill közben persze forgatott önállóan is filmeket, amelyek közül a Henry Fondával közösen készített Nevem Senki a személyes kedvence. Lett volna lehetősége még sokkal több produkcióra is, de nem kért belőlük. „Sokan mondták, hogy őrült vagyok, amikor nagy szerepeket és rengeteg pénzt utasítottam vissza, mert az erkölcsi érzékem nem engedte, hogy elfogadjam őket. De megérte, mert egyszer megállított az utcán egy anyuka, aki azt mondta, hogy csak csináljam így tovább a filmjeimet, mert azokra biztosan elviheti a gyerekeit, nem fog valami csúnya meglepetésbe belefutni. Ennél nagyobb dicséretet soha nem kaptam.”


"A színész 1983-ban öltötte magára először a papi reverendát, amikor eljátszotta Don Camillót, akinek figuráját a legendás Fernandel tette felejthetetlenné. A filmszakmában először senki nem hitte, hogy ez jó ötlet. „Nagyon kitartónak kellett lennem, hogy megcsinálhassam ezt a filmet, mert rajtam kívül senki nem akarta. Mi keresni valója van egy cowboynak, kérdezték, egy pap szerepében? De én nem adtam fel és végül (vállalkozó stúdió híján) én lettem a film producere és rendezője is egyben.” És hogy miért is játszhat el egy cowboy hitelesen egy papot? Nos, Terence Hill filmjeiben mindig a jó győz, a rossz meg elnyeri büntetését, nem hal meg senki, nincs erőszak, a verekedések amolyan rajzfilmbunyók, nincs szexjelenet és nincs durva beszéd. Kevés színészt lehetne mondani, aki hitelesebben bújhatna egy pap szerepébe, mint ő. Annál is inkább, mert Terence Hill mélyen vallásos. „Igen, hiszek Istenben és gyakorló katolikus vagyok. Nem szoktam erről gyakran beszélni, mert ez egy rendkívül személyes és becses dolog. Nagyon nehéznek találok erről bármit is mondani, mert a valláshoz fűződő viszonyom rendkívül bensőséges és folyamatosan változik. Alapvetően jó viszonyban vagyunk, szívélyes viszonyban, boldog, komoly néha haragos viszonyban, de mindenképpen élő és valódi viszonyban. Minden más ember is így van ezzel, ha esetleg nem is tud róla.”





2020. február 17., hétfő

Amikor a Drezdai bombázás gyásznapját a balliberális szélsőségesek zavarják meg és nácinak ordítják a német áldozatokat




És az AFD megemlékezésénél koncertet szerveztek mellé ha jólértettem.



Amikor a balliberális szélsőségesek nácinak ordibálják az "umweltsau" dal ellen tüntető békés felvonulókat

1 hónapja láttam ezt a videót,de van még egy tucat ugyanilyen.Németországban anarchikus állapotok vannak

Lengyel filmekben magyar szöveg :)

Ezeknek nincs Ő és Ű betűjük,csak erre a bonyolult tényre fel tudnak építeni egy kabarét a magyar nyelvről :)

Vagy filmben összevissza használnak magyar szavakat mondatokat úgysem érti senki :)


2020. február 13., csütörtök

OLASZORSZÁG 2020 FEB

Ubu első élménye a civilizációban a Rocky film volt.

MERKELISZTÁNI ESKÜVŐK 2020 FEB

ECHTE NÉMET HÉTKÖZNAPOK BERLINBEN

LONDONISZTÁN 2020 FEB

Megdöbbentően erősek ezek a gépek.



szenzációs rajz az irodai munkáról


2020. február 12., szerda

Bonyolult nép vagyunk :)

1941 dec 12
USA Külügyminiszter: - Mi az Önök államformája?
Magyar nagykövet: - Királyság.
- És ki a királyuk?
- Nincs királyunk, hanem kormányzónk van.
- Ki a kormányzó?
- Vitéz Horthy Miklós tengernagy.
- És van Önöknek tengerük?
- Az nincs.
- Értem. Van az USA-val szemben területi követelésük?
- Nincs.
- Van valamilyen országgal szemben területi követelésük?
- Igen. Ausztriával, Csehszlovákiával, Romániával...
- Értem. És azokkal természetesen hadban is állnak?
- Nem, ők a szövetségeseink.

2020. február 8., szombat

Azthittem a Boney M-nél nincs több,de van

Vélhetőleg itt is volt egy eredeti és a többi drogos,de a zene tetszik.
Asszem ez az új világfavoritom.




2020. február 6., csütörtök

Meghalt Li Wenliang az első orvos aki figyelmeztetett az új vírusra decemberben

Meghalt az az orvos aki elsőként figyelmeztetett a járványra akkor kényszerítették hogy vonja vissza az állítását.
Li Wenliang


MERKEL DIKTÁTORNAK NEM TETSZIK A TÜRINGIAI VÁLASZTÁS EREDMÉNYE,MEGISMÉTELTETI

A liberálisok jelöltje nyert AFD  szavazatokkal.
És azonnal égzengés földindulás lett.
Egy kis kommunista képviselőnő a jelölt elé dobta a virágját kézfogás helyett stb.

Ilyen szavazólap is lehetne,nem kelleme annyit vesződni a demokráciával.
Az AFD helyett mindíg megismételt szavazás a választható
:D



A facebook minden fotót és hanganyagot automatikusan kielemez

Véletlenül nem töltötte be jól az oldalamat és jé tényleg az van a képen mint amit odaírt a helyére.
Kétségünk se legyen a mai technika ott tart hogy már beszéd közben lefordítják amit a telefonba mondunk és a videók tartalmát is számítógép osztályozza.
Mindenkit mindíg akár állandóan is megfigyelhetnek,már ekkora a számítógépek kapacitása.



ALICE WEIDEL SZÜLINAPI VIDEO

Gréta az elborult vadember mindenhol felbukkan :)
Gyönyörű elegáns értelmes eleven nő ez a Weidel,hiába határoztam el hogy csakis a saját arcom tekintetem homloklebenyem tetszhet,egyszerűen vonz
az efféle tiszta értelmes eleven ferde harcihomlok harciorr harciszem germanicus-alternative szupernő
Nagyon nőies vállban is.
Miért a legszebb legértelmesebb(politizálnak tesznek a világért) nők lesznek leszb...sok?


2020. február 5., szerda

2020. február 3., hétfő

bal-liberális szélsőségesek Barkóczi Balázs,Gyurcsány,Nagy József hülyének tekintik az embereket

https://hirtv.hu/plusz-minusz/plusz-minusz-korabbi-szovetsegesei-is-temetik-az-mszp-t-2494577


A vállaltan ateista Gyurcsány 2013:
"ócska, ósdi keresztény, konzervatív középosztály összes eszmei zagyvasága és önzése által fordított utat jár,"




AFD KLÍMAKRITIKUS FILM SZENZÁCIÓS GRÉTAÁBRÁZOLÁSSAL :D

A film első pár perce.Mint valami kis erdei vadember





EUROVÍZIÓRA küldeném ,Kárpátia - Lóra termett

Nem ismerem a nemzeti rock dalokat csak ezt az egyet,de ez favorit. Megérné feltúrbózni mert hangszerelésében nagyon szegényes.Aztán mehetne az EUROVÍZIÓRA ,lenne lepődés.

   

2020. február 1., szombat

LASER:LASER

Megszenvedtem vele mire megtalálta nekem valaki.
LASER
Ennél tömörebben fogalmazni nem lehet.