2016. október 30., vasárnap

Embernagyságú medvék magyarországon

Tegnap egyik kedvenc műsoromban az Ozone network-os "Egyenlítő"-ben amit nem az elejétől néztem most kellően kritikusan álltak a medvék problémájához,és egy félreérthető mondat hangzott el mármint hogy importálunk medvéket szlovákiából.Később most pár perce már  gondolhatom hogy viccesen fogalmazták meg a Szlovák medvék átköltözését tehát nem hivatalos medve áttelepítésről van szó.Próbáltam rékeresni hogy megtaláljam a felelősök arcát és kiposztoljam ide de nem találtam ilyen hírt hála az Égnek.
 Viszont találtam ezt:
"Jönnek a medvék Szlovákiából, ezúttal a futók menekültek az ijesztő hörgés elől

Két medvét látott futás közben egy férfi és egy nő az erdőben. Azt mondják, embernagyságúak voltak. A medvéket a férfi vette észre, aki olyan hörgésre figyelt fel, amilyet korábban még nem hallott...."
video:
 http://tenyek.hu/belfold/220942_medve-elol-menekultek-a-futok.html

2016. október 28., péntek

Hazudnak a letelepédési kötvényről

A médiában a FIDESZES képviselők úgy nyilatkonak hogy csak 5 évig tart a letelepedési engedély és nem végleges.

Miközben az igazság az hogy a kötvény jár le 5 év után a letelepedési engedély élethosszig tart.

Csúsztatnak összemossák a kötvény lejártát és a letelepedési engedély lejártát.

Aki vesz az az összes családtagját hozhatja magával.

Tehát folyik a bevándoroltatás Orbán módra.

Mától újra Jobbik rajongó vagyok.

 http://www.molnarugyvediiroda.hu/letelepedesiallamkotveny.html



Szerintem a következő választásokon ezek a hazaárulók buknak.

Felrobbantották a bizonyítékokat?

MTV 1 mondta ma:

"Felrobbantották azokat a bombákat amiket a körúti robbantó lakásán találtak."

Tehát felrobbantották a bizonyítékokat?

És ezekután az ember ne üljön fel  az összeesküvési elméleteknek?

Pár napja az volt a hír hogy nem is találtak bombákat és az RTL mellébeszélt.

Azért nem nevetséges ez az összevisza beszélés?hazudozás?


Margaret Thatcher-ök hiányoznak a világnak

Amikor a drogos luxusprosti**uált homo..ális Barack Hussein Obama megszólalt a Ki Jong féle Sony pictures-t érintő hackertámadás ügyében na onnantól teljesen lelepleződött a democratic liberal party által szócsőként propagandaként működtetett Hollywood-i mocsokhalmaz.

Kiváncsiságból réákerestem az eddig létező egyik legértelmesebb politikus Margaret Thatcher fényképeire és belebotlottam a róla készült Hollywood-i mocsok fotóira.

Sikerült egy teljesen alkalmatlan értelmet találni a szerepre.A lényegi eltérés egy holywoody elkrvult mocsok és Thatcher között szembetűnő.

Thatcher 99%-ra az ideálom értelemre.Holmolklebenyben picit nem.Ha valaha társat kerestem volna hozzá hasonlót kerestem volna.

A szerepre teljesen alkalmatlan Meryl Streep

Ha Margert Thatcher élne és az Egyesült királyságot vezette volna az elmúlt 10-15 évben akkor nem történt volna meg az a belső rothatás amit a drogos szivárványos Angela Juncker Obama Cameron félék idéztek elő helyre tette volna ezt a hitetlen anarchista, világra rontó brigádot.

2016. október 26., szerda

"Orbán a szabadkőművesek elárulója"

Azt már észrevettem korábban is hogy a szélsőjobboldali médiák szerzői kivételesen jó képességű értelmek,legyen szó a kuruc info-ról pl..most csak kiváncsiságból beleolvastam a nemzeti arcvonal internetes felületébe.

Persze hiába a józan logikus értelem ha a végkifejlet vagy már a forrás is(ha a nemzeti szocialistákra gondolunk)erőszakos és embertelen Istentelen.

De pl itt ez a cikk amiben lényegében nagyon jól felsimerik Orbán ébredését.
Orbán, a szabadkőművesek elárulója

A politika összetett és (mesterségesen) végletekig bonyolított világában semmi nem az, aminek látszik. Még gyakran az ellentéte sem igaz annak, amit a felszín és az alatta lévők fecsegnek, méghozzá úgy, hogy igazságokként tálalják a józan szemlélő számára teljesen agyament kreténségeket. A polgári liberáldemokrácia – mint elképzelés –, és mint „valóság” halálra van ítélve. Magát ítélte halálra. A nagyon messziről induló Orbán Viktorral az a nagy szerencséje a magyaroknak, hogy a miniszterelnök rendkívüli módon élvezi a hatalom gyakorlását, sikeressége érdekében pedig képes minden eszközt bevetni.

Afelől épeszű embernek nem lehetnek kétségei, hogy az úgynevezett rendszerváltás szabadkőművesek által elgondolt és végrehajtott mederben zajlott le. Mikor a liberális Orbán Viktor a kerekasztal-tárgyalásokon exponálta magát, kivétel nélkül a Soros-féle végrehajtási módszerekbe burkolózó, aktuális szabadkőműves politikai koncepciót hajtotta végre. Érdemes tudni, hogy aki ilyen műveletekben részt vesz, gyakran alig van tudomása arról, hogy minek a részese. Megigézi a felszín, a jónak vélt jelszavak (akkor éppen a liberalizáció, privatizáció, dereguláció „szentháromsága”) mágiája. Orbán – mivel nem hülye – tudta, hogy akkor e hármas követése komoly hatalomtechnikai jelentőséggel bírt. Most itt nem célunk a csillagváltás utáni kormányok és ellenzékek munkájának teljes vizsgálata, inkább csak egy pálfordulásra való rávilágítás.

2010-ben a mostani miniszterelnök óriási fölénnyel hozta vissza magát onnan, ahol már sokan temették. Felesleges itt a 2002-es vagy a 2006-os bukás hátteréről szólni, ezen választási évek kapcsán nem vagyunk Orbán dicsérői, vagy bírálói; a 2002-es vagy a 2006-os Orbán Viktor egyszerűen nem érdekel minket. Ellenben a 2010-es győzelmét követő években olyan politikai műveletek sorozatába kezdett bele, amelyekkel teljesen szembement a feljebb említett „szentháromsággal”. Miért? Mert a világ erre ment.

Kétségtelen, hogy a liberalizmus szétrohasztja úgy az államot, mint a társadalmat. A nyugati jóléti, buzi- és idegenimádó államain és társadalmai a migránsok csürhéjének igazi áldozatai. Szinte kínálják magukat a fogyasztó idióták tömegei. Orbán Viktor – nyugat-európai kollégáihoz képest – jól kezelte a közel-keleti és afrikai szemét beözönlésének kérdését. Ismételjük: a nyugati kreténekhez képest. Tehát a fennálló keretek között. A még meg-nem-buktatásának keretei között. Mivel a hatalmat csak hazafias kormányok tudják megtartani – mint ahogy egyáltalán egy országot egyben tartani ilyen viharok közepette –, ezért Orbán nagyot ugrott. Nem színészkedik. A keretek között tényleg hazafias. Ízlésvilágunk szerint ugyan nem viszi túlzásba, és nem is a legjobban csinálja, de jelen pillanatban nála jobban nem tudja senki.

És amiről kevesen beszélnek: Orbán elárulta a szabadkőműveseket! Átlépett rajtuk. (Fél évtizeddel ezelőtt az Európai Uniós vs. Orbán Viktor vitát mint szabadkőműves belharcot írtuk le. Most új fejezet következett.) Ne gondolja senki, hogy ez nem fáj nekik. A páholyok bűzében őrjöngnek a vakolók. A miniszterelnök fejét akarják. Ezzel kapcsolatban jelentetett meg ma érdekes cikket a Hídfő nevű, mélyreható politikai elemzéseket végző portál. Vörös vonal Magyarországnak: ki akarta megöletni Orbán Viktort? című írásukban megemlítik a Magyar Nemzeti Arcvonal által leleplezett „vörös nap”-os műveletek hátterét, és nem kevesebbet állítanak, mint azt, hogy bizonyos körök üzentek Orbán Viktornak. Képet is közölnek, ahol a miniszterelnök számára vörös vonalat húztak; e vonal az amerikai külügyi elképzelésekbe csomagolt szabadkőműves koncepciókat jelenti.

Orbán-Viktor-box-hidfo.ru_-1A Hídfő által feltárt vörös vonal a miniszterelnök mellett

Tehát Orbán eldöntheti, hogy túllépi-e a határt, vagy sem. Komolyan megfenyegették, mert elkezdett autonóm szereplőként működni. A Hídfő utal egy lehetséges elfedésre, melyben az Orbán-ellenes valós fenyegetést egy marginális szélsőjobboldali csoport összeesküvésével igyekeztek elfedni. Emlékezetes, hogy a liberális patkánymédia – rendkívül szánalmas módon – a Magyar Nemzeti Arcvonalat is megpróbálta összefüggésbe próbálta hozni az Orbán-ellenes tervekkel. Az elemző portál azt írja, hogy a „szélsőjobboldal” fedősztorival az volt a cél, hogy a balliberális ellenzéki erőkkel összejátszó „civil szervezetekkel” ne mérgesedjen el teljesen a viszony. Hiszen amennyiben a valós történettel előálltak volna Orbánék – tehát egy szabadkőműves gyökerű balliberális végrehajtói kört jelöltek volna meg – az csak feltüzelte volna a liberális ellenzéki csürhét. Tegyük fel őszintén: ki hinne Orbánéknak?

Azonban ily módon a Terrorelhárítási Központ norma felmutatásával sikerült elvenni a kedvét a valós tervezgetőknek. Orbán üzent: látlak titeket. Nyilván azért, mert ismeri őket; Orbán, a szabadkőművesek elárulója.

Egerszegi Gyula – NemzetiArcvonal.net

A HVG.hu összeugrasztja a Jobbikot és a Fideszt

A ravasz aljas a nemzetektől színes világra rontó világméretű balliberális szerveződés
szócsöve a HVG.hu összeugrasztja a Jobbikot és a Fideszt azzal hogy ők már tudják hogy "Orbánék eltörlik majd a letelepedési kötvényeket tehát engednek a Jobiknak"

Ezzel mégjobban fokozzák azt a barom önösségből származó büszke "csakazértse" hozzáállást amivel Orbán köti az ebet a karóhoz ahelyett hogy belátná hogy semmiféle módon nem telepíthetőek be emberek ilyen tömegben se kötvénnyel se máshogy.

Tehát a HVG.hu emberei és a mögöttük álló nagyon felvilágosult ördögien "féküket vesztett" free drogos nihilista szivárványos világpolgárok vannak annyira ravaszak hogy összeugrasszák a Jobbikot és a Fideszt.

A balliberális a NEMZETEKET magyarországot megszüntetni akaró pártok NEMZETI ünneplése hazug megtévesztés

A balliberális pártok 56-os ünneplése önmagában hazug képmutatás.
Hiszen a magyar nemzet és a többi nemzet lebontásában érdekeltek,ez kétség nélkül bebizonyosodott.

Gyurcsány öntudatlanul ki is mondta ezt amikor Juhász Péter kifütyülős show-jára úgy reagált hogy asszisztál Orbánnak.Ezt csak úgy lehet érteni hogy az asszisztáció=ráerősítés arra a bizonyosságra miszerint nem tisztelik a nemzetet nem akarnak nemzetet(nemzeteket)




2016. október 25., kedd

A mindenkit mosolyra fakasztó

Micsoda szemek :)
Következő életemben már jólenne majd társas létet élni pl ha összehozna a sors egy hasonló csodával :)


2016. október 23., vasárnap

Egerészkedés Szin Szinátri mérnökmacskával

Történt hogy 1 égériusz bejutott a szobába végifutott elöttem az ágyon.
SzinSzinátri Charlie kiccen ügynök épp a közelben tartózkodott ezért beinvitáltam és akcióba lendültünk.
Elsőnek nem értette miért nem mehet ki a szobából,aztán amikor látta hogy mindent  felforgatok már kezdte kapizsgálni hogy valamit keresek és ő is kell nekem ehez.

(Megjegyzem érzékeltetve az értelmet hogy Charlie kiccen Szimba hétmérföldes szin szinátri ügynökmacska vezényszóra pacsit ad,ajtókat magától nyitja)

Amikor az ágybetéteket pakoltam és őt feltettem az ágyra és megmerevedve maradtam 1m-re az ágytól és teljesen beült a nagy csend akkor már értette hogy figyelnie kell keresni neki is valamit.
Elkezdett szagolászni lépkedni azágyon majd rámnézett mint aki kérdezi ,"megvan" "folytathatom"?
Én csak a fejemmel biccentettem és folytatta,majd megint rámnézett "folytathatom?",megint biccentettem hogy igen oké mehet és megint folytatta,ezt mégegyszer eljátszotta.
Tisztán érezhető volt a levegőben hogy pontosan tudja miről van szó hogy most komoly vadászat van és én egeret keresek azt aminek ő a szagát érzi.
Teljes összhang állt be ember és  macska között a közös ellenség ellen összefogva.

Amikor már az egész szobát átforgattam akkor újra az egér első meglátásának helye felé kaptam a földön álló computerhez a mögé néztem be és ott lébecolt a ravasz egér.Macska ekkor már követte minden mozdulatomt és mellettem ülve látta az egeret mire bevetette magát a computer háza és a fal közötti résbe,nem tudott megfordulni.Az egér a gép alatt kijött felém  de én visszazavartam ,úgylátszik elfelejtette az ott lesben álló macskát aki a kábelek között csapkodva másodpercek alatt elkapta majd kihátrálva szépen előjött a PC mögül szájában a bestiával.

Nyitottam az ajtót és már vitte is ki mutogatni a többieknek.

Amikor pár hónapja is betévedt egy egér azt a humánus csapdával fogtam el élve de most nem sajnáltam.


2016. október 22., szombat

Abszurd humor egy magyar rendőrségen

Ha ez az eset igaz akkor ugye normális országban eltávolítják az adott rnedőröket.
http://alfahir.hu/tudta_magyarorszagon_nem_is_lopas_a_lopas_a_zar_csak_amolyan_disz_a_bicikli_pedig_nem_jarmu

De miért tennék amikor ugyanez megy a politiksok között,csak leért a rendőrség szintjére a példakép fentről.
Teljesen tönkremegy erkölcsileg az ország köszönhetően a szűretlen balliberális szabados írott plakátos hallható nézhető médiáknak és a politikusbűnözésnek.

És akik ezért felelősek a 10 millió léleknek adott példakép miatt pokolra kerülnek.
Ezt nyugodtan 100%-ra vehetik.

Merkelisztán 2016

2016. október 19., szerda

Marine Le Pen a Hard Talk -ban

Mivel rendelkezem azzal a lehetőséggel "nézőpontal" ahonnan és amihez tudom mérni az értelmeket ezért Marine LE Pen első meglátásakor is tudtam hogy na végre egy fejlett értelem aki vélhetőleg Istenfélő is mivel konzervatív.

De nem foglalkoztam vele nem tudtam róla semit mivel a magyar TV-k egyáltlaán nem foglalkoznak vele,vélhetőleg mert erős kontrasztot ad a tiszta értelme az elmocskult mindenkori politikai vezetésnek.


A kezdetektől utáltam a HírTV be férkőzött liberális BBC HARDTALK műsorát a benne szereplő teljesen szolgalelkű kevés gondolatú szivárványosan öntudatlanul anarchissztikusan logikátlan fizetett bérenc riportere miatt akinek a stábja azért van annyira ravasz és ördögi hogy a Joboldali konzervatív keresztény tehát a szemükben ellenség riportalanyok esetében pl a jelentéktelen részletekben keressen ellentmondást,ami ugyan azt is bizonyítja hogy egyéltalán nem értik nem látják át a világ legnagyobb problémáját promlémáit.Egyszerűen nem tudnak nagyban előre a saját életükön és élvezeteiken túlra gondolkodni.

Mert hitetlenek,ez az alap tényállás.
Már a saját gyermekeik jövője sem esik a szellemi horizontjuk belső körébe.


Na de ez a szivárványos mocsokkal leöntött szolgalelkű kevés gondolatú ravasz riporter most emberére talált.Teljesen leigázta LE Pen,a földbe döngölte ezt a szabados ,világra rontót.

Marine Le Pen úgy válaszolt ahogyan én is 90%-ban válaszoltam volna.
Logikusan egyszerűen érthetően távlatokban gondolkodva egy stabil kialakult világkép által vezérelve,ami világkép ha kiforr akkor a részletekre is választ ad,és ami nem tűr semmiféle megalkuvást az igazságtalansággal hazugsággal ferdítésekkel csúsztatásokkal.(tehát mindazzal a kelléktárral amit az Istentelen hitetlen balliberális nihilisták használnak)

Mától Marine Le Pen a szememben az egyik legszuperebb nő a földön.
Szép is okos is Istenes is.
Az aminek látszik.
Jó ránézni jó hallgatni.

Ő abban a helyzetben van AHONNAN a megfelelő értelme és lelki adottságai miatt lehet helyes emberismeretet megtanulni amiből teljessé vált világkép fakad.

Hiába na NAGY ORSZÁG NAGY BAJBAN és a legkiválóbb értelem tűnik fel a színen aki ezt megoldja.Legalábbis jól átlátja a dolgokat és ha megvannak a pénzügyi gazdasági szakértői azokat kontrollálni is fogja tudni.

Linkelném a BBC Hard Talk műsorát de még nem tették ki a HírTV oldalára.

Ja és pénzügyi támogatókat keres,esetleg a kormányunk támogathatná egy magyar bankon keresztül Le Pen-t.8 millió dollárra lenne szüksége a kampányához.

Jól jelzi hogy mennyire felsimerte a veszélyességét a globalizátor világra rontó szövetség,semilyen Francia Angol és Amerikai bank nem ad neki hitelt csak az Oroszok.

95%-ban az ideálom.Homloklebenyben pl nem,és másban sem 100%-osan.











2016. október 18., kedd

Szokásos parajelenség

Pár napja arra gondoltam hogy ideje lenne füstszűrő maszkot venni a fával való fűtéshez mert nem teljesen zár jól a kazán ajtaja(de megoldom)
Aztán másnak átkepcsolok alami adóra ahol gázálarcban főz egy férfi valami speciális paprikás ételt aztán mutatja a riporternek hogy ilyen kis fehér maszkot miként kell helyesen felvenni.

Soha nem látok tv-ben fehér maszkot viselő műsort(helyszínelő féle mocsok sorozatokat nem nézek)egyedül a terortámadások alkalmával látni ilyesmit pillanatokra de hogy a műsor (főzős) részeként elmagyarázzák hogyan kell helyesen felvenni hát ilyet soha nem láttam még, erre most direkte nekem vásárlás előtt elmagyarázták :)

2016. október 17., hétfő

"Házibuli" A 80-as évek iskolai nevelése

A jelenlegi elkrvult melldöngető állati önösségtől tobzódó drogos hitetlen világgal ellentétben bennünket a 80-as években az általános iskolában a nevelés részeként vittek moziba ahol a "Házibuli" c tinédzser szerelmes filmet nézették meg velünk.Ez jól szemlélteti a változást a világban.

A szereplő hölgy a kivételes értelmes fajtából való majdnem az ideálom,90%.
Fiatalon még tiszta jelenség bár mint a google képekből kiderült már idejekorán egy elkrvult ribannafüggő mocsok volt ahogy ezek általában.Illetve amivé változtatták.




2016. október 16., vasárnap

Vadonat új terepjáróik vannak a "demokratikus" ellenzékieknek

A Híradóban mutatták a  Szír "demokratikus" (értsd=lefejezős) ellenzékieket.=(Al-kaida testvérszervezetet beleértve)
Vadonat új TOYOTA terepjáróikkal parkoltak fedélzetükön hatalmas gépágyúval.Legalább 6-7 egyforma autó állt a felvételen egymás mellett.


Milyen pénzből veszik illetve hol veszik,hogyan jut hozzájuk ennyi vadonat új fehér terepjáró?

A válasz az utcán lefejezős kézlevágós gyerekeket nőket és homo..álisokat kivégzős Szaud Arábia és vele mégis kézenfogva ármánykodó a szabad(os)ságjogokat védelmező  világméretű kupleráj a liberal democratic party of USA.



Az első elnökjelölti vitát Trump nyerte

Aki végignézi annak egyértelmű lesz,tehát megint a fősodrat a médiában ellenkezőleg értékelte mint amit én éreztem.

A másodikat most keresem.

2016. október 15., szombat

Predator és Darth Vader táncol egy Argentin diszkó porondján

halmozzák az izgalmakat,jövőre gondolom párosodni fognak a színpadon.

22 évesen voltam utoljára táncos mulatságban mármint disco-ban(de még 1 fórumos mulatságba belekényszerültem) tehát most 41 évesen mondhatnám mint Ripley az Alien2-ben hosszú hibernációban átaludt fél évszázad után ébredve hogy "19 év alatt ennyit zuhant itt az intelligenciaszint?"



2016. október 14., péntek

Pár év alatt szétrombolták a világ megszokott biztonságos "érzetét"

Elképesztő hogy a világ röüpke 1-2 év alatt odáig jutott hogy az embernek reménykednie kell hogy még legalább az ő életében megmaradjon az ország békésnek megszokottnak magyarnak egyáltalán működéképesnek.

És mindez a gyermeknevelés boldogsága nélkül céltalanul vergődő helyette állandó újat és még újabbat akarásban  boldogságot kereső az extrémbe majd a bántóba vetemedő Angela Merkel és a többi szivárványos eltévelyedett drogos nihilista miatt.

És senki se világszinten se országszinten nem látja hogy a szűretlen erőszakos és sze..ális tartalmú médiák mivé változtatják az ösztnlény  gyerekeket és az infjúságot és a befolyásolhatóakat.

Somos András ATV szerint természetes hogy valaki gyerekkorban LOP a boltból

Az ATV betelefonlós műsorában ma a következő párbeszéd hangzott el nem szó szerint.
hogy teljes ízében képzeljük el a hangulatot akkor tudnunk kell hogy a műsorvezető arcán leplezetlenül ült ki egyfajta blokk amikor a betelefonáló megemlítette hogy a Jobbik párt tagja lett.
Majd a beszélgetés során a bankárokat tolvajoknak nevezte stb stb...
Az ATV műsőrvezetője ekkor azt kérdezte:
-Miért ön gyerekkorában sosem emelt el a boltból pl csokit?
Erre a betelefonáló ezen megrökönyödött hogy hát persze hogy nem.

És ezt megint nyugodtan szorozzuk fel a teljes ATV-re.
Nekem ez az ember az első meglátásakor unszimpatikus volt,mostmár tudom hogy miért.

Alapvető lelki eltérés és/vagy neveltetési különbség van köztem és az efféle "szalámitolvaj" emberek között,soha semiféle bűncselekmény elkövetése nem fordult meg a fejemben se hazugság se lopás se a másik ember tudatos megbántása szóval,tettel,semmi,pedig még nem is voltam Istenfélő tudatos ember gyerekként,ezek meg teljesen elfogadhatóként beszélnek,a lopásról.

Mintha természetes volna hogy valaki gyerekkorban lop.
Ennek az embernek természetes.



2016. október 13., csütörtök

Irán biztonságos ország az Irániak kedves emberek

Tehát az Irániaknak nincs oka eljönni hazájukból.
Tehát nem menekültek.

Végülis ez a jelenség a vallásuknak köszönhető,tehát az iszlám nem=az Iszlám állam nevű terrorszervezet  poklával.(vélhetőleg egyébként szándékosan járatják le az iszlámot,made in USA liberal democratic party)
Már a második beszámolót olvasom arról hogy Iránban elképesztően bánnak a túrstákkal.
Az Ozone-networkon egy világutazó pár mesélte hogy a legnagyobb hatással Irán volt rájuk,teljesen ünzetlenül behívták őket az otthonaikba megvendégelték őket szálást adtaknekik,nem is kelett hotelbe menniük a több hét alatt mindig volt aki beinvitálta őket a lakásába.

Most ma szintén olvastam egy beszámolót:
https://www.sportmotor.hu/magazin/ed-march-motorosturaja-a-honda-super-cubbal
"Lenyűgözött az emberek szeretete
- Dubai-t elhagyva hajóra szálltam, hogy Iránon át közelítsem meg az öreg kontinenst. Nem tudtam, mire számítsak, mert a minisztérium honlapján és a hírekben egy kimondottan veszélyes helynek festették le az országot. Ezt igazolta, hogy a határátlépés szokatlanul macerás, illetve hosszadalmas volt, kicsit el is ment a kedvem a helytől, de ha már elhatároztam, hogy bejutok, nem hátráltam meg - mesélte Ed a közel-keleti túra kapcsán.
- Soha nem éreztem magam ilyen biztonságban, és igen, ennyi barátságos, önzetlen, kedves embert sem láttam máshol, mint Iránban - mesélte Ed a transzkontinentális utazás végén. - Ne higgy a tévének és az újságoknak, csak hozzám hasonlóan menj oda, és tapasztald meg, hogy léteznek még ehhez fogható, elbűvölő helyek a világon, ahol még a katonai ellenőrzőponton is folyton meglepnek egy ingyen teával vagy megkínálnak egy szál cigivel - tette hozzá
Rosszkedve egy csapásra szertefoszlott, amikor az első nagyobb városba érve egy furgon fékezett be mellette. Arra lett figyelmes, hogy egyre hangosabban szólongatták a bent ülők, s éppen csak odapillantott, máris az ölében landolt egy hatalmas szatyornyi gyümölcs és egyéb finomság. Más kérdés, hogy az éppen zöldre váltó lámpánál Ed alig tudott elindulni karjai között a hatalmas pakkal, s csak meghatottan pislogott a távolodó kocsi után, melyből még sokáig hallotta az utasok kiáltását: Üdvözlünk Iránban, utazó!
Egyedül a sivatag ellen: Ed Dubai-ban sem a csillogó plázákat és a menő hoteleket kereste...
Hasonlóan emlékezetes volt, mikor az Iráni határátlépés nehézségeivel küzdő Edhez egy helyi fiatal lépett oda, aki szó nélkül segített neki a négy órán át tartó (!) papírmunkában, és kifizette helyette az ezzel járó költségeket. Ezután az ifjú kalandor megkérdezte, hogy mivel tartozik, mire segítője csak annyit mondott: Ne viccelj, Te vendég vagy az én hazámban - légy üdvözölve nálunk!"

2016. október 10., hétfő

John Kerry hatalmas lelki nyomás alatt

Eléggé ledöbbentem a legutóbbi John Kerry-s felvételeken valami miatt nagyon le van fáradva lelkileg.
A Gyurcsány kormány szóvivői leváltásuk előtt kaptak ilyen mokkákat a szemük alá.
Lehet Kerry-nek olyan dolgokat kell tennie ami a lelkiismerete ellen van és amit nem akarna az oroszokkal kapcsoltban,lehet hogy nagyon komoly a helyzet.
De szimplán magánéleti teher is lehet.Pl megtudta hogy rákos és fél éve van hátra.

2016. október 7., péntek

Frauke Petry már nagyon szimpatikus :)

Miközben ezt a bejegyzést írtam gondoltam nem fog történni semmi még befejezem ,erre 2db gólt nem láttam,most erre mit mondjak ez már szándékos kibszás.
FRANKFURTER ALLGEMEINE ZEITUNG
http://lovasistvan.hu/2016/10/07/tegnap-ota-az-eu-nak-uj-hatarvedelmi-szervezete-van-mikent-keresi-magat-gennyesre-soros-a-migransokon/
Thomas Strobl, a (Merkel-féle) CDU párt elnöke, Baden-Württemberg tartomány belügyminisztere az AfD pártot „a Nyugat árulójának” nevezte és annak elnöknőjét, Frauke Petryt súlyosan bírálta, amiért Petry a migránsokról „az afro-arab világ lumpenproletariátusaként” beszélt és azt mondta, abszolút nem hatja meg, ha Németország színes, tarka mivoltáról beszélnek, mert egy „trágyadomb is tarka”.

Nagyon jól sikerült fotója ez,az energikus céltudatos.
És nekem már tetszik is nagyon extra arca van,nem az én tekintetem és arcom de sejtem miféle értelem és habitus és tetszik.Igazi harcos fitt gondolkodó nagyon összeszedett kontrollált öntudatos kőkemény nő.

Hátsó kutya :)


2016. október 6., csütörtök

Csak a csoportos kényszerbetelepítést fogják törvényileg betiltani?

És ha az EU 200 ezer különálló személyreszóló határozatot hoz és küld el magyarországnak?
Akkor mivel személyreszóló ezért el kell majd fogadni?

Megint egy olyan kijelentés vagy fogalmazás ami a józan paraszti ésszel ellátott emberekben nyugtalanságot szül és valami ármányt sejtet.

Akkor fog több ember elmenni szavazni ha


1.
A népszavazások időpontját nemszabad napra pontosan megmondani hónapokkal előre mert nem tudhatjuk az időjárást,csak hozzávetőlegesen szabad kijelölni a dátumot és pl 1 héttel elötte lefixálni egy esőmentes napra és mindenkinek tudtára adni levélben plakátokon stb.

2.
Már egy 2000 fős faluban is több választási körzet szükséges mert esőben semmilyen öregasszony nem fog sétálni 2km-t a falu egyik végéből.


Az alacsony részvétel többi okát alant leírtam.


2016. október 4., kedd

No go zóna London

A fehér jeges citromos fagylalt finom..
A fekete kávé is(bár én nem iszom kávét)
A sárga babfőzelék is finom.
A barna mogyorókrém is.

De ha összekeverjük őket hát nem fogjuk finomnak érezni.
Ez egy egyszerű és ésszerű alapvető törvényszerűséget magában foglaló hasonlat.




2016. október 2., vasárnap

3 ok miatt mentek el csak 4x %-ban szavazni

1:
 ESŐ VOLT 4 UTÁN VÉGIG


2:
Nem tudom mikor került kialakításra a jelenlegi választási rendszer életkori szabályozása.Talán a nagyon "felszabadult"-an szabados rendszerváltáskor félreértelmezett liberális örömmámorban.De mostmár jóvolna visszavágni azt a 18 éves korhatárt mert azért ugye mindenki tudja magáról hogy 18 évesen semmit nem értett a világból ,ez a fajta az újdonságra az eszetlen "változásra" (ez a világkép és pontos terv nélküli politikusok szavajárása)az izgire az újra ugró korosztály ugyanazon a még kevés gondolatú a saját életük és élvezeteik végéig gondolkodni képes szinten van mint a balliberális politikusok 99%-a pláne a liberális keménymag a gyermeknevelés boldogsága helyett a szeretetet az állandó magamutogatásban kereső és ezáltal az állandó újat és újabbat mutatás kényszere miatt az extrémbe majd a bántóba veztemedő homo..álissok vagyis a legelvetemedettebbek.
Tehát nemszabadna hagyni hogy ezek a céltalanul vergődő elvetemedettek a világot öregkorukra a saját élvhajhász hedonista nihilista életmódjukra formálják át a fiatalság befolyásolásával legyen az a közszeméremsétő gyerekrontó kétfarkú plakátolás vagy a helybenlakókra és az arra sétáló gyerekek tinédzserek gondolkodására életútjára szintén tekintettel nem lévő a melldöngető önösségtől tobzódó 1000 wattos IFA platón vonagló homo..ális felvonulás.Magyarán a választói korhatárt meg kellene emelni legalább 25 évre szerintem.

3:
Korrupció

---------------------


Orbán elérte hogy Magyarország legfontosabb történelmi népszavazásán ő miatta nem ment el az emberek többsége szavazni tehát ő és telhetetlen barátai közvetlenül okozói a fele részvételnek.

Ennek ellenére nincs jobb vezető jelenleg.


(Vona Gáborék az utolsó újságjukban gúnyolódtak a választási plakátokon,tehát ha van olyan Jobbikos aki nem ismeri a párt álláspontját az akár el sem ment emiatt szavazni,tehát Vona Gábor is oka a sikertelenségnek.)


DE SEMMIT NEM SZÁMíTANAK AZ EL NEM MENT SZAVAZÓK RÓLUK SEMMIT NEM TUDUNK ŐK RÁBíZTÁK A DÖNTÉST A TÖBBIEKRE.