2019. május 23., csütörtök

A kevés gondolatú politikusok tönkreteszik a fiatalokat gyerekeket

A mindenkori kevés gondolatú hitetlen kormányok miatt nincsen szabályozva a tv/rádió/utca/internet adta médiafelületek a gyerekekre fiatalokra káros tartalmak kiszűrésével tiltásával

-A Matolcsy fia által működtetett médiacég a LifeTv csatornáján meztelen ismerkedésre nevelik a fiatalokat és a műsor előzetesében minden hájjal megkent módon "szerelemről" beszélnek....?Tehát a fogalmak szintjén is átnevelik a hallgatóságot.

Egy másik reklámban pedig:

-Egy hőskan monológot hallhatunk ami végigveszi hány órát szánt az életében erre meg arra.És az egyik tétel "7 évet "kavarsz" (mit jelent?)olyan lányokkal akikről tudtad hogy sosem lesz belőle szerelem."

Tehát szándékosan félrevezette az adott személyt pedig tudta hogy az ő részéről nem lehetséges életreszóló kapcsolat.

Tehát ez a reklám rossz példát mutat a felnövekvő generációknak.Amennyiben tudatosan készítették ártó szándékkal akkor hát már most kezdhetnek visítani.

-Minden egyes ember aki részt vesz ezeknek a tartalmaknak az elkészítésében és  tudatában van hogy árthat ezzel a következő nemzedékeknek akkor gonosszá lett vagyis nagy esélyel tüzes pokolban végzi.

-És az is aki tudatában van hogy a homo..alitás/sze...litás propagandáját az utcán gyerekek fiatalok szeme elé viszi és ezzel az életüket teheti tönkre szintén tüzes pokolra készülhet.

-Homo..litásról és sze...litásról egy szónak sem szabadna elhangoznia a nyilvánosság előtt mivel gyerekek és fiatalok is hallhatják nézhetik

Egy gondolkodó ember számára szinte nézhetetlenül végzetesen elvetemedett kevés gondolatú hitetlen lelkek szerepelnek a médiában és vezetik a világot és az országokat.