2018. szeptember 8., szombat

Kiváncsi vagyok mikor törlik ezt


Nemszoktam hozzászólni témákhoz szinte soha sehol (max 2 hónap/1 apró reakció)de ahogy egyes ex jobboldali orgánumok elvetemedtek és magyaroszág ellenében dolgoznak hát ez most kijött.


A kampányban amikor azt aggatták a Jobbikra hogy felvásárolták a balliberális oldalról persze kibnevettem őket.De mostanra azért beérett a felismerés bennem is olvasva ezt az egykor volt nemzetektől szép hagyományos világban gondolkodó oldalt.Vona egykor konstruktív ellenzék akart lenni,támogatva mindent amivel egyetért aztán mindenki tudja mennyire volt konstruktív amikor az ország a nemzet egyik legnagyobb fontosságú történelmi vészhelyzetében a bevándorlással összefüggő törvényeket népszavazásokat kellett megszavazni.Ameddig a Demokratikus felvilágosult jogkövető igazságos becsületes kikezdhetetlen erkölcsű humánus toleráns az egész világot szerető szivárványos világjárvány az előbb felsorolt álcák mögé bújva
ront a nemzetektől szép hagyományos világ rendjére és a tiszta gyerekkorra maximális kifogyhatatlan anyagi potenciállal a háta mögött addig az az előrelátás amit Orbán vélhetőleg az első veresége után megtanulta tehát hogy maximálisan szervezett és gazdag párt erős anyagi holdudvar maximálisan erős média és kegyetlenül felszámolni az írmagvukat is hozzáállás KELL SZÜKSÉGES EZEK ELLEN A FENEVADAK ELLEN,CSAK EKÉPPEN LEHET FELVENNI A HARCOT,mert megvesznek mindent és mindenkit,TV-t fesztiválokat,politikusokat,közszereplőket,mindent,Orbán tökéletesen rájött erre,és most látjuk a hasznát hogy van egy nagyon erős és gazdag nemzeti pártunk ami már az ellenfél módszereivel él,és mivel egy országnyi erő potenciál felett rendelkezik ráadásul egy sziklaszilárd keresztény ideológiát hirdet mégha a frontvonalbeli politikusok nem is élnek élhetnek vele van a háttérben egy fix bázis akik az Orbánféle értelmileg megfelelően balanszolt (tehát nem túlterhelt mindent azonnal megérteni akaró gondolkodók) előretolt a csatákban megkérgesedett harcos lelkeknek megmondják mutatják az irányt.

Megnézheté magát ez az ország ha Orbán nem volna olyan teherbírású amilyen,a jól balanszolt karaktere értelme nem menne úgy előre a világban mint kés a vajban,és ő és a szervezete nem ismerték volna fel mire van szükség a harchoz az ország a nemzet megvédéséhez,pénzre pénzre és pénzre.Mindenáron.Minden módszerrel.Megvenni mindenkit és mindent és tönkretenni felszámolni mindenkit és mindent amit a ravasz globalista a világra és Európára rontó érdeksoport működtet.
Sokmindent csinálhattak volna árnyaltabban jobban elmagyarázva az embereknek mit miért,de úgylátom,kezdi érteni az ország mit építgetett fel Orbán,Magyarország érdekében védelmében.