2017. október 17., kedd

A nemzetektől szép világra rontó globalista szivárványos Hírtv aljas ravasz akciói


-Ez az aljas ravasz magyarországot eltörölni akaró TV csatorna bemutatott egy filmet amiben interneten ismerkedett meg és jegyezte el egymást 2 hónap alatt egy magyar lány és egy indiai srác és már 1 éve voltak együtt.
A hírTV ezzel a filmel is a multikulturális vagyis nemzettelen nem magyar társadalom szépségét akrja bemutatni a tv nézőknek ahogyan azt kenyéradó gazdájuk a Soros György mint előretolt ember mögött álló szervezet diktálja nekik.


-Most ebben a percben pedig egy magyarországon élő Arab orvos panaszkodik és beszél arról milyen szép lenne ha magyarország egy színesebb ország volna.És hogy tenni kell valami mert em érezzük sokan jól magunkat magyarországon.A felesége 2015-ben a menekültválság tetőpontján elhagyta az országot.

Kálmán Olga és ez az Arab ember a beszélgetés során végig azt feltételezték a magyar emberekről hogy idegengyűlölők megvezetettek stb...

A gondolkodásuk odáig nem ér el hogy az emberek a nemzetektől szép érdekes utazható világot és köztük a magyar nemzet kultúra életmód megmaradását féltik.

A Kálmán Olga nevű magyarországot eltörölni akaró multikultúrális nemzetek nélküli szivárványos Európai Egyesült államot álmodó műsorvezető most is többször kifejtette cinikusan hogy mennyire
rettegnünk kell a bevándorlóktól.

Ez az ember mint korábban már leírtam vagy tényleg nem érti mi folyik a világban vagy hazudik mert megfizetik érte.
Utóbbira tippelek.


-Pár napja a Csintalan Sándor nevű lehetséges hogy drogos nagy nyílvánosság előtt tehát gyerekek fiatalok szeme láttára füle hallatára sze..alitásról kommentelő műsorvezető elmondta hogy elhalad melletünk Európa ,nem értjük a változásokat ,magyarország kikerül Európából és mint egy magányos sziget fog létezni.

És senki nem kérdezte meg tőle mert szándékosan kevés gondolatú Jobboldali embereket invitálnak mellé beszélgetőpartnernek hogy:
-Tud arról hogy a Nyitott társadalom szerevezet hány országban van/lett jelen?
-Nemzetektől kultúráktól életmódoktól arcoktól rasszoktól érdekes izgalmas nemzetektől szép világban akar e élni vagy mindezek összekeverésében?
-Maga szerint a lélek egy keverékben érzi jól magát vagy megszokott homogén közegben ahonnan néha kimozdulhat ha akar.
-Tudja milyen világokat építettek a közel keleten Ázsiában és Afrikában?
-Ön szeretné ezeket a világokat Európába belekeverni?
-Ön szerint egy nem fehér bőrű ember át fogja érezni Európa kizárólagos fehér történelmét és hőseit?
-Ön szerint ha egy nem fehér bőrű ember fog felelni egy nemzet történelmi emlékezetéért akár múzeumigazgató vagy kultúrális miniszter szinten akkor mindent meg fog tenni hogy jól végezze a feladatát?Teljes átéléssel odaadással fogja végezni a feladatát vagy hanyatlani torzulni és vagy hamissá kezd válni az adott ismeretanyag?
-Ön szeretne muszlim törvények között élni?,akár csak egy sikátori suhanc pár másodperces iszlám törvénykezése alatt?
-Ön tudja mivé változnak hogyan nevelődnek fel a gyerekek fiatalok a túl korán információs szinten megismert(pl nyilvánosság előtt kézenfogva sétáló homo..ális párok jelenségének felmerült és megválaszolt kérdései után) sze..alitás és a vele együtt járó a másik nemnek való dominancia gyermeki kegyetlen ösztönlényi szinten való megélése miatt?
-Ön látja e érti e azt ami jelenleg történik a Francia és a Német Holland Svéd Finn és Angol Olasz nemzettel és tud e előre gondolkodni( a hűtőszekrényénél túlra).

-Tegnap vagy tegnapelőtt pedig Demszky Gábor nevű jobb sorsra érdemes értelem fogalmazott úgy a 4-es metró ügy kapcsán megszólítva a feleket hogy "külföldiek" meg "itt a magyarok meg azt mondták hogy..." teljesen külső szemlélő helyzetéből különválasztva magát az országtól,Tadzsik sapkában(apja után).