2017. február 7., kedd

Svéd rendőr kitálal a balliberálisok Svéd nemzetromboló bevándoroltatásáról

www.alfahir.hu
Kitálalt egy svéd rendőr – a súlyos bűncselekmények elkövetőinek szinte mindegyike migráns

Egy 47 évnyi szolgálat után nyugdíjba vonuló svéd örebori rendőrnél pénteken betelt a pohár. Péter Springare Facebook-oldalán meglehetősen kemény stílusban leírta: a súlyos bűncselekmények szinte mindegyikét migránsok követik el. Üzenete nem is maradt következmények nélkül, az ügyészség már eljárást is indított ellene. Bejegyzését eddig közel 15 ezren osztották meg a legnagyobb közösségi portálon.

A svéd zsaru hosszan sorolja az elkövetett bűncselekményeket:

nemi erőszak, erőszak, rablás, súlyos testi sértés, zsarolás, testi sértés, rendőrség elleni erőszak, rendőrség fenyegetése, gyilkossági kísérlet, drogterjesztés.

A feltételezett elkövetők:

Ali, Mohamed, Mahmud, Mohamed, Mohamed, Ali, újra, újra, újra ezek ismétlődnek, aztán Christopher... Igen, egy svéd név is bekerült a sorba, aztán folytatódik a megszokott lista, Ali, Mohamed, stb.

A rendőr tisztában volt vele, hogy Svédországban nem lesz, mint fogalmazott „politikailag korrekt” amit leír. Valószínűleg számított is rá, hogy tette nem marad majd következmények nélkül. Félelmei hamar be is igazolódtak. A svéd állami rádió ugyanis már bejelentette: az ügyészség eljárást indított ellene. Bo Andersson örebroi rendőrkapitány szerint Springare bűncselekményt követett el. Azzal érvelt:

sok minden elmondható, de nem minden...

A lapunknak korábban nyilatkozó Daniel Friberg szerint Svédországban egy rendkívül szélsőséges balliberális kisebbség tartja kezében a média szinte teljes egészét. Nem tűrnek el semmilyen különvéleményt, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a másképpen gondolkodókat megbélyegezzék és kirekesszék a társadalomból.