2016. október 19., szerda

Marine Le Pen a Hard Talk -ban

Mivel rendelkezem azzal a lehetőséggel "nézőpontal" ahonnan és amihez tudom mérni az értelmeket ezért Marine LE Pen első meglátásakor is tudtam hogy na végre egy fejlett értelem aki vélhetőleg Istenfélő is mivel konzervatív.

De nem foglalkoztam vele nem tudtam róla semit mivel a magyar TV-k egyáltlaán nem foglalkoznak vele,vélhetőleg mert erős kontrasztot ad a tiszta értelme az elmocskult mindenkori politikai vezetésnek.


A kezdetektől utáltam a HírTV be férkőzött liberális BBC HARDTALK műsorát a benne szereplő teljesen szolgalelkű kevés gondolatú szivárványosan öntudatlanul anarchissztikusan logikátlan fizetett bérenc riportere miatt akinek a stábja azért van annyira ravasz és ördögi hogy a Joboldali konzervatív keresztény tehát a szemükben ellenség riportalanyok esetében pl a jelentéktelen részletekben keressen ellentmondást,ami ugyan azt is bizonyítja hogy egyéltalán nem értik nem látják át a világ legnagyobb problémáját promlémáit.Egyszerűen nem tudnak nagyban előre a saját életükön és élvezeteiken túlra gondolkodni.

Mert hitetlenek,ez az alap tényállás.
Már a saját gyermekeik jövője sem esik a szellemi horizontjuk belső körébe.


Na de ez a szivárványos mocsokkal leöntött szolgalelkű kevés gondolatú ravasz riporter most emberére talált.Teljesen leigázta LE Pen,a földbe döngölte ezt a szabados ,világra rontót.

Marine Le Pen úgy válaszolt ahogyan én is 90%-ban válaszoltam volna.
Logikusan egyszerűen érthetően távlatokban gondolkodva egy stabil kialakult világkép által vezérelve,ami világkép ha kiforr akkor a részletekre is választ ad,és ami nem tűr semmiféle megalkuvást az igazságtalansággal hazugsággal ferdítésekkel csúsztatásokkal.(tehát mindazzal a kelléktárral amit az Istentelen hitetlen balliberális nihilisták használnak)

Mától Marine Le Pen a szememben az egyik legszuperebb nő a földön.
Szép is okos is Istenes is.
Az aminek látszik.
Jó ránézni jó hallgatni.

Ő abban a helyzetben van AHONNAN a megfelelő értelme és lelki adottságai miatt lehet helyes emberismeretet megtanulni amiből teljessé vált világkép fakad.

Hiába na NAGY ORSZÁG NAGY BAJBAN és a legkiválóbb értelem tűnik fel a színen aki ezt megoldja.Legalábbis jól átlátja a dolgokat és ha megvannak a pénzügyi gazdasági szakértői azokat kontrollálni is fogja tudni.

Linkelném a BBC Hard Talk műsorát de még nem tették ki a HírTV oldalára.

Ja és pénzügyi támogatókat keres,esetleg a kormányunk támogathatná egy magyar bankon keresztül Le Pen-t.8 millió dollárra lenne szüksége a kampányához.

Jól jelzi hogy mennyire felsimerte a veszélyességét a globalizátor világra rontó szövetség,semilyen Francia Angol és Amerikai bank nem ad neki hitelt csak az Oroszok.

95%-ban az ideálom.Homloklebenyben pl nem,és másban sem 100%-osan.