2018. június 4., hétfő

Szél Bernadett mondott egy talán öntudatlan ártalmasságot és egy hasznosságot is

Szél Bernadett mondta nem szó szerint:

"Elüldözik az ország legjobb egyetemét,és a gyerekeknek nem biztosízanak megfelelő oktatást..."

Közéletet figyelő emernek rögtön eszébe jut a 2 téma összekapcsolása,tehát elüldüzzük a homo..alitást és egyéb ártalmas kitalált gender viselkedéseket oktató egyetemet a CEU-t, mert ugye ez lenne az a szélsőliberális LMP szerint ami megfelelő nevelés volna a gyerekeknek.

Minden józan széleslátókorű ember egészen pontosan tudja miféle világot akar az előre gondolkodni képtelen képességekkel rendelkező szélsőséges liberális oldal egésze,MSZP-től a DK-ig.

Annyi gondolatuk nincsen amivel észrevennék hogyan teszik tönkre lépésről lépésre e lelkeket már a gyerekkort megcélozva éppen.Mert eddig a történelem folyamán sosem volt mert nem is lehetett volna példa arra hogy pávatollal a seggükben céltalanul vergődő család és gyermeknevelés hjján a boldogságot az exhibicionizmusban az állandó újat és mégújabbat mutatásban  ami által törvényszerűen előbb utóbb az extrémbe majd a mások számára már bántóba torzulásban a világ több ezer éves kikristályosodott rendjét harmóniáját meg nem értő és azt minden téren megkérdőjelezni megszüntetni akaró buzeránsok a belvárosi szórakozóhelyeikről besétáljanak az óvodákba és az iskolákba és ott neveljék a gyerekeket ahogyan azt angliában és a "haladó világban" a szó legszorosabb értelmében teszik.

Gyenge lelki/szellemi/gondolati képességű emberekből áll a liberális oldal,nem képesek észrevenni a világ alakulását a részletek alakulását és az irányt amerre viszik az okokat meg pláne nem tudják.
(telekommunikáció és sze..alitás reklámozása)

Szél Bernadettnek abban igaza van hogy miért nincs elektromos autó gyártás és hogy a nemzeti nagytőke nem versenyképes.

kb 1 hónapja jutott eszmbe csak lusta voltam megfogalmazni ide hogy "Mészáros sertéstelep"ek helyett "Mészáros Robotics" -ot (IS) kellene alapítania és CSEPEL vagy PANNÓNIA  néven elektromos autó fejlesztésbe fogni amilyen gyorsan csak lehet.

És a hadsereg területén pedig a különböző méretű teljesen autonóm nem távvezérelt(mert azt megzavarják) önállóan felderítő és támadó robotrepülőké a jövő.Ebben az USA-nak és az Oroszoknak fél évszázadnyi előnyük van.