2020. szeptember 26., szombat

GÖNCZ ÁRPÁD VÁROSKÖZPONT.....

 Meglepett amikor arra jártam hogy az Árpád vezérről elnevezett híd mellett lévő örökidőktől azonos nevű közlekedési csomópontot egy a szélsőliberális-globalista kormánynak asszisztáló liberális nevére kereszteltek át nemrég.

A XIII. kerületi Göncz Árpád városközpont kialakításával a kerület a Fidesz támogatással kezdeményezte a megálló nevének megváltoztatását is a 2016. március 10-i közgyűlésén. A BKK Zrt. látványterveiben és közleményében már ezen a néven szerepeltette 2018 elején a metróvonal északi szakaszának felújítása során. 2018 februárjában azonban a Fidesz már elfogadhatatlannak nevezte a névváltoztatást, mivel szerintük ez „Magyarország hőseinek semmibe vétele”. Tarlós István főpolgármester is úgy nyilatkozott: túlzás lenne, ha a városközpont után a megállót is a néhai államfőről neveznék el, de a metrómegállók elnevezéséről még nem döntöttek, a Fővárosi Közgyűlés mindenképpen tárgyalni fog. Végül a BKK a felújítás után 2019. március 30-án a régi névvel helyezte üzembe az állomást, ami ellen a Momentum Mozgalom új névtáblákkal demonstrált egy héttel később.[4][5][6] A megálló nevét végül 2020. január 31-én megváltoztatták. A konzervatív sajtóban ezt követően megjelent érvelés szerint egyfelől nyelvhelyességi kifogások emelhetők az átnevezés ellen. Másfelől, hogy a tér csupán forgalmas közlekedési csomópont, aminek nincs városközpont funkciója, lévén, hogy alig található ahhoz szükséges intézmény a területén.[7]