2017. december 20., szerda

A szélsőséges liberális Finnországban már előrehaladott a gyerekek fiatalok elvetemedése

Finnországban élő magyar tanár:

."... A másik, ami miatt igen dicséretes a finn iskolarendszer, az a gyerekszeretet. Csak, mint ahogyan arról beszéltünk, e téren kicsit túllőnek a célon, és tulajdonképpen hatalmat adnak a gyerekeknek olyan dolgokban, amelyekben nincs illetékességük. Ami azt eredményezi, hogy az iskola alaphangulata egyfajta tanár-diák szembenállás. Amikor olykor ellátogatok egy-egy magyar iskolába finn diákjaimmal, akkor szinte megkönnyebbülve érzem magam mindennek az ellenkezőjétől. A magyar iskolákban nincs eleve szembenállás. Magyarországon a gyerekek szeméből látszik, hogy hisznek a tanárjaiknak. Egy finn diák minden teketória nélkül megkérdezi például a tanárnőjét, hogy „azért sminkelted ki magad, mert fel akarsz csípni valakit?”. Egy gyerek mindig szét akarja feszíteni a határokat. Finnországban viszont nem húznak határokat. Én azt mondom, hogy minden gondunk és bajunk mellett legyünk büszkék a magyar oktatásra...."


Tehát ott már előrehaladott állapotban zajlik az az elvetemedés ami már itt is érezhető.
Az ösztönlény gyerekeket nevelni kell,egy gyerek nem egyenjogú egy felnőttel.

Rengeteg tevékenységet tiltani kellene számukra bűntetve a szülőket:
-telekomunikációs eszközök használatát 18 év alatt tiltani 
-speciális TV készülékek használatát kizárólag kóddal hozzáférhetően csakis ártalmatlan műsorok lennének elérhetőek
-járművezetést 18 év alatt tiltani
-otthonelhagyási tilalom 18 év alatt este 8 óra után
stb..