2017. április 7., péntek

Niedermüller Péter DK-s politikus megtéveszti az embereket



-A nyíltan ateista Gyurcsánypárti politikus Niedermüller Péter "nemzeti érdek" sérüléséről beszélt a CEU vagyis a Soros György nevű több országban is többször körözött pénzügyi bűnöző magyarországi a nemzetek eltörlése utáni nyílt multikultúrális társadalmat és egyéb szélsőséges eszméket(pl homo..alitást) oktató egyeteme kapcsán.

-Miközben pontosan tudja hogy a pártja mit képvisel:

2014 Április 13. DK EP kampánynyitó rendezvény Budapest Gyurcsány Ferenc szavai:
"Mi a DK-ban történelmi távlatokban Európai Egyesült Államot szeretnénk."


2014 Május 15. Eger Gyurcsány Ferenc szavai:
"A Demokratikus Koalíció (DK) a magyar politikai közösségek közül leginkább elkötelezett a közös Európa iránt, olyan párt, amely nem fél attól, hogy a németekkel, osztrákokkal, franciákkal együtt megalakítson egy közös új államot, az Európai Egyesült Államokat"



2014 Január 22. Gyurcsány Ferenc beszéde:
"A Demokratikus Koalíció elnöke szerint ha valamikor meg kell vívni az eredeti értelemben vett kulturkampfot, akkor annak itt az ideje, mert az a gondolkodás, amelyet a keresztény-konzervatív világ közvetít, szemben áll mindazzal, amit a felvilágosodás óta a szabadelvűek és a baloldaliak közvetítenek"


2013 Június 17. Gyurcsány Ferenc beszéde:
"hatalma érdekében az ócska, ósdi keresztény, konzervatív középosztály összes eszmei zagyvasága és önzése által fordított utat jár, lopja a szabadságot"