2013. augusztus 8., csütörtök

USA Szovjetek együtt az Idegenek ellen

Tegnap mégtovább jutottam a Corso alezredes könyvében megint sokkolt.
A NASA az első műhold fellövések idején a hadsereggel megállapodva a nyílvánosság teljes kizárásával maximális titoktartásban juttatta fel avilág legelső fényképező műholdját a Szovjetúnió területének megfigyelésére és az ott lévő Idegen tevékenység megfigyelésére.

Csak a sajtó távoltartására kellett koncentrálniuk.Ez volt a legfőbb cél.

Az abszurd az egészben hogy a Szovjeteknek is elmondták mit terveznek hogy meg akarják figyelni a hatalmas orosz területeken ténykedő Idegeneket és a fotókat átadják a KGB-nek is elemzésre.Cserébe a KGB győzködte a CIA-t hogy ne legyen sajtó visszhangja a dolognak.

A két szervezet szinte teljesen együtt dolgozott (a mindenkori kormányaik mögött/mellett/ellen)ezért fontos volt hogy ebben is egyet értsenek és megállapodjanak velük.

Egészen nevetséges ahogy az USA-ban egymás mellett/ellen mint rivális cégek működnek az állami költségvetésből részesülő állami szervezetek és a katonaság haderőnemei.

Szóval Hruscsov is eltitkolta a Központi bizottság? tanács? elől miben állapodtak meg az USA-val.
Örömmel a legnagyobb odaadással egyeztek bele tehát ennyire fontosnak gondolták ott is az Idegenek elleni küzdelmet fontosabb volt mint a saját légvédelmi és más rakétakomplexumaik lefotózásának ténye.