Politikusbűnözőink és médiáik hatása a társadalomra.
-Ma hétfőn16h utáni fél órában a Piliscsabai posta elött hagyott kerékpáron lévő kosárban üres de bekötözött bevásárlószatyrot kikötözte vki amíg bent voltam,vélhetőleg olyan vki aki bentről jött ki és tudta hogy még egy ideig sorba fogok állni.
-2 hónapja a Leányvári állomáson az üres táskát amin ültem otthagytam a padon amíg elsétáltam a peron végéig,és egy Animal Kannibals tagra hasonlító nagydarab börtönből szabadult fél-cigány teletömött de tiszta ruházatú kapucnisban mint vmi céltalan kóborló hát csak belenézett a táskába,csak én voltam az állomáson,tudta hogy az enyém látta amikor odaértem,később úgy viselkedett mint aki alig tudja visszafogni magát hogy ne üssön agyon vkit az állomáson.100% hogy egy veszélyes bűnöző volt útban Esztergom felé,elsőnek nem néznéd bűnözőnek,de ismerős volt a feje vagy csak archetipikus karakter akit zsebtolvajként láttam a Lehel téri aluljáróban a Domus áruház mellett.
És kellett hogy megszólaljon hogy hallatszon a hidegvérű pókerarcból a butaság,ha levette volna baseball sapkát vszínű látszódott volna szigorú sötét hallgatag primitívségének forrása.
Próbáltam rákeresni a rendőrségi körözött személyek között de nem találtamTízezer személy van a listában de sok ismétlődilk,ez akkor is rengeteg egy 1 milliós országra számolva.
Simán fel kellettt volna hívni a rendőrséget hogy ez bizoy vmi menekülő bűnöző,ordított róla,de ritkán hordok telefont.
Sok hajléktalant látni,sok kukázó embert látni,sok aresszíven furán viselkedő fiatalt látni,Piliscsabán a szakiskolából jövő diákok közt a teljes állomást magából kivetkőzve őrjöngve keresztülordító diákot látni,sok hangoskodó embert és fiatalt látni
Szerintem szembeötlő lett a megnövekedett száma a hangoskodóknak a többi emberre tekintettel nem lévőknek
Ezt úgy mondom hogy rendszeresen járok vonattal,az utóbbi 1-2 évben vmi komolyabb morális lezüllés figyelhető meg.
Lehetséges hogy az ukrajnából átköltözött embertömeg hatása.De inkább a tűrhetetlenné a csapból is folyó bűntetlen politikusbűnözés és a többi sokkoló komoly értelmi feldolgozást igénylő depresszióba hajtó bűneset hatása amit 24 órában okád a média.



